Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Négyszázötven éve, 1566. szeptember 6-án halt meg az ostromlott Szigetvár alatti táborban I. Szulejmán török szultán. Tavaly decemberben jelentették be, hogy a szigetvár-turbéki szőlőhegyen minden valószínűség szerint megtalálták Szulejmán szultán sírhelyét.

MTI

Az oszmán Török Birodalom legnagyobb uralkodója 1494. november 6-án született I. Szelim egyetlen fiaként. Hétéves korától oktatták nyelvekre, tudományra és katonai ismeretekre, gyakorlati tapasztalatait tartományok kormányzásával szerezte. A török birodalom addigra kiheverte az utolsó nagy mongol hódítótól, Timur Lenktől 1402-ben elszenvedett vereséget, és újra terjeszkedett. Szelim elfoglalta Egyiptomot és Szíriát, behódolt neki Mekka és Medina, döntő vereséget mért a perzsákra. Szulejmán 1520-ban lépett apja örökébe. A fiatal szultánt így jellemezte a velencei követ: “Magas és vékony, mégis erős testalkatú. Nyaka egy kicsit túl hosszú, az arca keskeny, az orra horgas, bajsza és szakálla ritkás, bőre kissé sápadt, megjelenése mégis kellemes. A hírek szerint bölcs és világos ítéletű, és mindenki jó uralkodást remél tőle.”

Than_Mór_Mohácsi_csata

Than Mór: A mohácsi csata

A harcias kedvű Szulejmán nyomban hódító hadjáratokat indított: 1521-ben elfoglalta a magyar végvárrendszer legfontosabb láncszemét, Nándorfehérvárt (Belgrádot), a következő évben az Egyiptom és Anatólia közti tengeri utat ellenőrző Rodosz szigetét a johannita lovagoktól. A mohácsi csatában, 1526. augusztus 29-én megsemmisítette a magyar seregeket, de a védtelen Budát csak feldúlta és kirabolta, nem foglalta el. Szulejmán döntő befolyást gyakorolt a magyar történelemre: a kettős királyválasztás után Szapolyai Jánost támogatta a Habsburgok ellenében, mert végső célja Bécs elfoglalása volt. Ezt 1529-ben és 1532-ben is megkísérelte, de a császárvárost nem sikerült bevennie.

Az ősi vetélytárs Perzsia ellen vezetett 1534-35-ös hadjárat során elfoglalta Bagdadot, az iszlám világ egykor legragyogóbb városa Isztambul árnyékában hanyatlásnak indult. A perzsa Szafavidák ellen még kétszer szállt hadba, 1548-49-ben és 1555-ben, az ekkor kötött béke biztosította a megszerzett hódításokat: Arméniát és a kijáratot a Perzsa-öbölhöz. Szulejmán Észak-Afrika hatalmas területeit – Tripolit, Tuniszt, Algériát és Marokkót – is annektálta. A szolgálatába fogadott kalózvezér, Rőtszakállú Hajreddin tuniszi pasa megverte a spanyol-velencei egyesült flottát, így a Földközi-tenger keleti részét az 1571-es lepantói csatáig a törökök uralták. Az oszmánok 1565-ben megpróbálkoztak a stratégiai fekvésű Málta elfoglalásával is, de a négy hónapos ostrom kudarccal zárult.

The statue of Ottoman Sultan Suleiman the Magnificent is seen at the Hungarian-Turkish friendship park near Szigetvar on September 2, 2016 after the relic of the sultan was found outside Szigetvar last year. The recent discovery of the tomb of Suleiman the Magnificent, considered the greatest Ottoman ruler, has raised hopes of a tourism boom in one of Hungary's most impoverished areas. Experts confirmed in July that excavations begun two years ago in the struggling town of Szigetvar, close to the Croatian border, had revealed the tomb of the 16th-century ruler. Suleiman died aged 71 on September 7, 1566, during an epic battle with the mainly Croatian defenders of Szigetvar castle that depleted his forces hoping to quickly advance on Vienna, the capital of the Habsburg Empire.  / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK

Szulejmán szobra Szigetváron (Fotó: Kisbenedek Attila/AFP)

 

Szulejmán a magyar hadszíntéren 1541-ben jelent meg ismét: kardcsapás nélkül, csellel elfoglalta Buda várát, másfél évszázados hódoltságba döntve az immár három részre szakadt, kiszolgáltatott Magyarország jelentős részét. A szultán 1543-ban újabb stratégiai fontosságú erősségekhez jutott, amikor bevette Siklós, Pécs, Székesfehérvár és Esztergom várát. I. (Habsburg) Ferdinánd magyarországi és Szapolyai fia, János Zsigmond erdélyi birtokainak egyesülését megakadályozandó, seregei 1551-52-ben bevették Szolnokot és Temesvárt is, bár Eger ostroma kudarccal végződött. Mindezzel Szulejmán jelentősen hozzájárult az önálló Erdélyi Fejedelemség későbbi létrejöttéhez is.

Utolsó nagy vállalkozása Magyarország ellen irányult: 1566. szeptember 6-án Szigetvár elhúzódó ostroma közben halt meg. Halálát a sereg elől eltitkolták, a vár két nappal későbbi bevétele után belső részeit Szigetvár mellett temették el, és föléjük szentélyt emeltek. Tavaly decemberben jelentették be, hogy a szigetvár-turbéki szőlőhegyen minden valószínűség szerint megtalálták Szulejmán szultán sírhelyét, az egykori mauzóleumot, valamint egy oszmán kori települést. A helyszínen jelenleg is folynak az ásatások. 

image

Szulejmán temetése korabeli török festményen (Forrás: atlasobscura.com)

I. Szulejmán a török birodalom legkiválóbb uralkodója volt, aki kiérdemelte a Nagy melléknevet. Fellendítette az ipart és a kereskedelmet, hidakat, utakat, vízvezetékeket és mecseteket építtetett. Ez utóbbiak közül a legpompásabb a Szulejmán-mecset Isztambulban, ahová magát a szultánt is eltemették. A törököknél Törvényhozóként (Kánuni) emlegetik, mert parancsára készült el az iszlám vallásjog, a saría által nem szabályozott helyzetekre vonatkozó világi törvénykönyv. Kiváló hadvezér és a kor viszonyai között igazságosnak mondható fejedelem volt, aki tisztségviselőit nem származás vagy vagyon, hanem érdem alapján választotta. Viszonylag toleráns volt a keresztények és zsidók iránt, utóbbiak üldözését be is tiltotta birodalmában. Pártolta a tudományokat és művészeteket, számos tehetségnek biztosított támogatást. Kiváló költő is volt, a török mellett arabul és perzsa nyelven verselt.

Háremének kedvenc hölgye a szláv származású rabszolganő, Hürrem (Roxelana) volt, akit több évszázados hagyománnyal szakítva, a birodalom népeinek legnagyobb megdöbbenésére feleségül vett. Egy újabb hagyományt megtörve a szultánát idős korában is maga mellett tartotta, nem küldte egy távoli tartományba. Hürrem nemcsak szép, hanem az intrikákban is tehetséges volt: elérte, hogy Szulejmán kivégeztesse egy másik feleségétől született, Musztafa nevű fiát. Szulejmán utolsó éveit megkeserítette a kedvenc feleségétől született Bajazid és Szelim vetélkedése, melynek végén Bajazid kapta meg a selyemfonalat. Szigetváron – azon a helyen, ahol egykor a szultán sátra állott – 1994-ben felavatták Szulejmán emlékművét és a magyar-török barátsági parkot. 1997-ben felállították itt a várvédő Zrínyi Miklós emlékművét is, így az egykori ellenfelek szobra ma már a két nép barátságát hirdeti.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •