Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

A „Remény adventje” program keretében összesen 30 millió forintért vásárol kézműves terméket az AdventBazilika. A kezdeményezések célja, hogy megsegítse a koronavírus-járvány miatt bajba jutott kézműves kiállítókat, egyben ráirányítsa a figyelmet az általuk képviselt tájegységek turisztikai értékeire. 

061.hu

Komplex program indulását jelenti be az AdventBazilika. A „Remény adventje” kezdeményezés egyszerre helyezi előtérbe a koronavírus járvány miatt csaknem ellehetetlenült kézműves kiállítókat, valamint az általuk képviselt tájegységek turisztikai értékeit. Az AdventBazilika szervezőnek célja, hogy a jelenlegi, humánjárvány által sújtott időszakban is melegséget, reményt közvetítsenek mindazok számára, akik hisznek az adventi ünnepkör fontosságában. Ennek a koncepciónak részeként jött létre az támogatási forrásból megvalósuló program, amely megélhetési forrást nyújt az idei évben rendkívül nehéz helyzetbe került, kiemelt kulturális értékeket képviselő hazai kézművesek és családjaik számára, egyidejűleg pedig a kézműves termékek által képviselt tájegységek ismeretterjesztő bemutatása útján képzeletbeli körutazásra invitálja az érdeklődőket a jelenlegi, utazási lehetőségekben szegény időszakban – hangsúlyozták az AdventBazilika szervezői. 

Az idén 10 éves AdventBazilika az ünnepi időszak egyik legnépszerűbb rendezvénysorozata, az évek során Budapest egyik meghatározó turisztikai látványosságává vált, a tavalyi évben elnyerte Európa legszebb karácsonyi vására címet. Sikerét egyedi programjai mellett évről évre visszatérő minőségi kézműves kiállítóinak is köszönheti. A rendezvény egyik alapításakor megfogalmazott missziója, hogy kiállítási lehetőséget biztosítson magyar minőségi és modern kézművestermékek előállítóinak, ezzel hazai és külföldi látogatóinak megmutassa azt a sokszínű értéket, amit a nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló kézműves kultúránk képvisel.

Idén a koronavírus-járvány teljesen ellehetetlenítette a hasonló rendezvények megtartását, így ezen családi vállalkozások komoly nehézségekkel szembesültek, hiszen sokuk számára az advent jelentette azon kevés időszakok egyikét, amikor találkozhatnak vásárlóikkal. Ezért döntött úgy az AdventBazilika, hogy külső támogatási forrás igénybevételével elindítja a programját. A programban résztvevő minőségi magyar kézműves termékek gyártóira a meghívott szakmai szervezetek, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége, valamint a Népművészeti Egyesületek Szövetsége tehettek javaslatokat.

A 2020-as évben ismeretlen még soha nem látott szituációval kellett szembesülünk. A számos esemény közt, amit az idei évben a pandémia okán lemondtak, az emblematikus karácsonyi vásárok is elmaradtak, melyek szezonális bevételi forrásai voltak a kézműves kiállítónak. A MaReSz örömmel csatlakozott szakmai támogatóként a Remény Adventje kezdeményezéshez, hogy ezzel is felhívja a kézműves kiállítók nehéz helyzetére a figyelmet – emelte ki a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •