Leonard Cohenről, az Iggy Pop-féle Stoogesról, valamint az indián származású zenészekről vetítenek egy-egy alkotást a csütörtökön kezdődő budapesti Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon.

MTI

Tony Palmer brit rendező Leonard Cohen: Bird on a Wire (Madár a dróton) című filmjét vasárnap és hétfőn lehet megnézni a Toldi moziban. A tavaly elhunyt kanadai énekes, dalszerző 1972-es európai turnéjáról készült filmet évtizedeken át elveszettnek hitték, a felújított változatot idén januárban vetítették először az amerikai mozikban. A 75 éves filmes legenda, Tony Palmer pályája során dolgozott a Beatlesszel, a Creammel, Jimi Hendrix-szel, Rory Gallagherrel, Frank Zappával és a Pink Floyddal is. A Bird on a Wire Leonard Cohen problémákkal terhes koncertsorozatát örökíti meg, amelynek során az énekes a technikai nehézségek mellett komoly érzelmi-lelki válsággal is küzdött. Akkori lemeze, a Songs of Love and Hate gyengén fogyott, korán véget ért berlini koncertjén a közönség egy része a jegy árát követelte vissza, egy pillanatra az is látható, amint a színpad mögött LSD-t vesz magához.

Nem csoda, hogy a frusztrált Cohen és a rajongók közötti találkozásokat, interjúkat egyaránt bemutató film rendezői változata annak idején nem nyerte el Cohen és menedzsmentje tetszését, fél éven át dolgoztak az anyag újravágásán, de a végeredménnyel továbbra is elégedetlenek voltak. A mozibemutatót 1974-ben tartották Londonban, de néhány vetítés után lekerült a műsorról, mindössze a német televízióban adták le.

Palmer, akinél nem maradt kópia az eredeti változatból, évtizedeken át, egészen 2009-ig maga is elveszettnek hitte a filmet. Ekkor derült ki, hogy Cohen néhai menedzserénél 296 rozsdás dobozban megmaradt a teljes filmanyag egy hollywoodi raktárban. A digitálisan felújított koncertfilm először DVD-n jelent meg 2010-ben, most végre a mozikban is látható. A Bird on a Wire-ben Cohen legfontosabb művei közül tizenhét dal hallható, köztük a Suzanne, a Sisters of Mercy, a Chelsea Hotel és a So Long Marianne. Tony Palmer személyesen is ellátogat a Titanic-ra.

A hatvanas évek zenei világába bombaként csapódott be az Iggy Pop által vezetett Stooges agresszív és erőteljes rock and roll zenéje. A rock, a blues, a rhythm and blues és a dzsessz elemeinek keverésével ez az új irányzat alapozta meg a későbbi punk és alternatív rockot. Jim Jarmusch Gimme Danger című filmjét április 13-án csütörtökön vetítik a Titanic keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Gimme Danger, amelyet a tavalyi cannes-i filmfesztiválon Jarmusch és Iggy jelenlétében mutattak be, egy rendkívüli együttes rövid történetét mutatja be a zenei, kulturális, politikai és történelmi kontextus felrajzolásával.

Az elképesztően energikus és sokszor verekedésekbe fulladó koncertjeiről elhíresült Stooges eredeti felállása két lemezt készített, a Stooges 1969-ben, a Fun House 1970-ben jelent meg. A zenekar önpusztító életmódja számos tagcserét eredményezett, Alexander helyett például James Williamson gitáros csatlakozott, és még egy lemez született, a Raw Power 1973-ban. A Stooges az MC5-val együtt a detroiti színtér legfontosabb bandája volt. A Stooges 2003-ban újra összeállt, turnézott, és született két újabb album, a The Weirdness (2007) és 2013-ban a Ready to Die.

A filmben megszólalnak a zenekar még élő tagjai és hozzátartozóik, és korábban soha nem látott archív felvételek is láthatók Iggy Pop gyerekkorától az együttes világsikeréig. Az 1973-ban heroin túladagolásban elhunyt basszusgitáros, Zeke Zettner, az 1975-ben súlyos alkoholistaként meghalt Dave Alexander, az egy darabig szintén tag Bill Cheatham gitáros, a 2009-ben szívrohamban elhunyt Ron Asheton, valamint a 2014-ben meghalt Scott Asheton után a 2016-ban elhunyt szaxofonos, Steve McKay már a hatodik örökre eltávozott Stooges-tag volt.

Az Iggy and the Stoogest, amelynek zenéje David Bowie-tól a Ramones-ig számos világhírű előadót inspirált, 2010-ben beválasztották a rock and roll halhatatlanjai közé. “Számomra egyszerűen ők a történelem legjelentősebb rockbandája” – mondta korábban Jim Jarmusch. Az amerikai rendező korábban kétszer is forgatott Iggy Poppal: a Kávé és cigaretta, illetve a Halott ember című filmjében. A Rumble: The Indians Who Rocked the World című, idén bemutatott kanadai dokumentumfilmet pénteken és vasárnap vetítik a Toldiban. A film azt vizsgálja, miként járultak hozzá az amerikai őslakosok a jelenkori zene történetének alakulásához.

A Catherine Bainbridge és Alfonso Maiorana által rendezett moziban több rocksztár életét és pályáját járják körül, a legtöbb közülük már elhunyt. A legnagyobb név ebben a sorban Jimi Hendrix, a gitárhős, de mellette szintén ismert volt Link Wray rock and roll gitáros, Charley Patton blues zenész, Oscar Pettiford dzsesszbőgős, Mildred Bailey dzesszénekes, Peter La Farge folkénekes, a John Lennonnal, George Harrisonnal vagy Leonard Cohennel is dolgozott Jesse Ed Davis gitáros és Buffy Sainte-Marie dalszerző-előadó. De szerepel a filmben a még élő dalszerző, Rita Coolidge, a színész-énekes Robbie Robertson és a rapsztár Taboo is.

A Rumble azt vizsgálja, hogyan hatott az őslakosok öröksége ezeken a művészeken keresztül a popkultúrára. A három filmet az eredeti angol nyelven, felirat nélkül vetítik. A Titanic filmfesztivált április 6. és 13. között rendezik meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Toldi moziban és a Pop-Up Cinema @ Ódry Színpadon.

Fotó: filmschoolrejects.com