Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Egy kairói szegénynegyed talajvizébe süllyedve bukkantak rá archeológusok egy nyolc méter magas szoborra, amely a tudósok szerint a több mint háromezer évvel ezelőtt uralkodó II. Ramszesz fáraót ábrázolja.

MTI

Az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium az eddigi egyik legnagyobb jelentőségű felfedezésnek nevezte a szobor megtalálását. A leletet II. Ramszesz héliopoliszi temploma mellett fedezték fel, a modern Kairó keleti részén, Matariában. Háled al-Anani miniszter csütörtökön a feltárás helyszínén elmondta: múlt kedden értesítették a kolosszus felfedezéséről, amely nagy valószínűséggel II. Ramszeszt ábrázolja, és kvarcit kőből faragták.

Az ókori Egyiptom leghatalmasabb uralkodójának tartott II. Ramszesz Kr. e. 1279 és 1213 között ült a birodalom trónján. Számos hadjáratot vezetett, birodalmának határai Szíriától Núbiáig nyúltak. A feltáráson dolgozó egyiptomi és német kutatók a szobor felsőtestét és fejének egyes részeit találták meg darabokban a mocsaras területen. A talajvízben lévő szobor fejét csütörtökön emelték ki. A kutatócsoport egy 80 centiméter magas mészkőszobrot is talált, amely II. Ramszesz unokájáról, Széthi fáraóról készülhetett.

 

A héliopoliszi Nap templomot II. Ramszesz alapította, a tudósok szerint ezért valószínű, hogy az ő szobrát találták meg. A maga idejében ez volt a legnagyobb egyiptomi templom, kétszer akkora, mint a luxori Karnak templom, ám a görög-római időkben lerombolták. Sok obeliszket Alexandriába vagy Európába szállítottak, a templom köveit pedig kairói építkezésekhez használták fel. Az archeológusok most azon dolgoznak, hogy megtalálják a két szobor többi részét is, mielőtt restaurálni kezdenék. Ha igazolódik, hogy a szobor II. Ramszeszt ábrázolja, akkor a 2018-ban megnyíló Nagy Egyiptomi Múzeum bejáratánál fogják felállítani.

A felfedezés lendületet adhat a visszaesett egyiptomi turizmusnak is. 2010-ben ugyanis még 14,7 millió látogató érkezett az országba, ám számuk 2011-re, miután a felkelők Hoszni Mubarak államfőt eltávolították a hatalomból, 9,8 millióra esett vissza. A 2015 októberében egy Vörös-tengeri üdülőhelyről felszállt és 224 utassal a fedélzetén lezuhant orosz gép katasztrófája után ismét csökkent az idegenforgalom. 2016 első negyedévében csak 1,2 millióan érkeztek Egyiptomba, míg egy évvel korábban az év azonos időszakában 2,2 millióan.

Fotók: telegraph.co.uk


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •