Hatalmas sikerrel mutatta be a Nemzeti Színház társulata A krokodilust péntek este a Csehov Moszkvai Művészszínházban (MHT).

MTI

A Dosztojevszkij befejezetlen szatirikus novellájából készült darabot, amelynek ősbemutatója két évvel ezelőtt Budapesten volt, a moszkvai színházi biennálé  keretében mutatták be. Az előadás rendezője Valerij Fokin, a szentpétervári  Alekszandrinszkij Színház művészeti vezetője volt.

Fokin elmondta, hogy a darab magyar-orosz színházi együttműködés, Dosztojevszkij-keresztrendezés eredménye: miközben ő Budapesten 2016-ban A krokodilust állította színpadra, addig Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója ugyanebben az időben Szentpéterváron  a Bűn és bűnhődést. Az ötórás darabot azóta is játssza az Alekszandrijszkij.

A krokodilus tavaly szerepelt a VI. Szentpétervári Nemzetközi Kulturális Fórum műsorán is.  

“A színház nyelve univerzális, a színészek mindent értettek, igazi alkotómunka folyt” – válaszolta Fokin arra a kérdésre, hogy a budapesti rendezés közben – a tolmácsolás mellett – hogyan sikerült áthidalni nyelvi akadályokat.

Az orosz rendező elmondta, hogy a Nemzeti Színház részvevője lesz a jövő szentpétervári Színházi Olimpiának, amelyen mintegy harminc ország színtársulatai fognak bemutatkozni.

Fotó: port.hu