A finn kortárs kultúra jeles képviselői kiállításokkal, táncesttel, koncertekkel és színielőadásokkal várják a közönséget a fővárosban november 8. és 29. között a Hejsan Budapest! elnevezésű sorozat keretében. Az eseménysorozat előfutára lesz a 100 éves függetlenségét 2017-ben ünneplő finn állami ünnepnek, amely most a többnyelvű Finnország életéből vett sikertörténetekkel kívánja megismertetni az érdeklődőket.

MTI

November 8-án nyílik meg többek közt az Európában már jól ismert festő, Viggo Wallensköld Hölgyek című tárlata a Barabás Villában. Az 1969-es születésű festőművész generációjának egyik legkarakteresebb finn művésze, legismertebb művei az átlagostól eltérő testek ábrázolásával kérdőjelezik meg a normalitással kapcsolatos előítéleteket. Festményein interszexuális, túlsúlyos vagy anorexiás, torz, a hétköznapi szépségideáltól valamiben különböző személyeket ábrázol. A művész alkotásai megtalálhatók a legszínvonalasabb finnországi múzeumi és magángyűjteményekben, de Svédországban, Svájcban, Oroszországban és Észtországban is lehet találkozni velük. A festő 2013-ban elnyerte a William Thuring-díjat, 2005-ben az Év fiatal művésze-díjat, 2002-ben pedig a Dukaatti-díjat.

A Mom Kulturális Központ november 14-én Carl Knif táncestjének, a RED-nek ad otthont a sorozat keretében. Carl Knif több mint tíz évig táncosként és szabadúszó koreográfusként dolgozott, majd 2012-ben megalapította saját társulatát, a Carl Knif Company-t, azóta itt készülnek az új produkciók, amelyek a repertoár alapját képezik. A RED nemzetközi szinten is jó kritikát kapott, a Fringe Fesztiválon pedig beválogatták az idei év legjobb táncelőadásai közé. Knif a világ számos országában fellépett már, többek között Svédországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Oroszországban, Dél-Koreában és Kínában is, Magyarországon azonban most láthatja először a közönség.

A Müpában november 22-én Maria Kalaniemi harmonikaművész koncertjére várják a közönséget, akik az esten megismerhetik a skandináv és a balkáni népzene, a keringő, vagy éppen a tangó által átitatott, számos zenei műfajból inspirálódó művész egyéni zenei világát. A Kalevala ősi hagyományainak hatását tükröző nagysikerű Bellow Poetry című album 2006-os sikere után a művésznő 2010-ben Vilda Rosor címmel új albummal jelentkezett, amelyen finn és svéd balladák egyéni interpretációit adja elő ezúttal énekesi tudását is bemutatva közönségének.

A Hejsan Budapest! kiemelt esemény lesz az a november 28-ára szervezett irodalmi est is, amelyet Az író szerepe a mai Európában címmel rendeznek Monika Fagerholm és Kiss Noémi írók részvételével a Barabás Villában. Az est témája Európa felelősségvállalásról szól majd az olyan kihívások tekintetében, mint a társadalmi változások, a zárt határok, vagy az idegengyűlölet. Monika Fagerholm Az amerikai lány című, magyarul a napokban megjelent könyvéről, Kiss Noémi pedig Ikeranya című novelláskötete alapján beszél a témáról.