Többek között Frida Kahlo, Francis Bacon, Lucian Freud és a londoni iskola, majd Korniss Dezső kiállításaival várja a látogatókat idén a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), a Szépművészeti Múzeum pedig októberben nyílik meg az átfogó rekonstrukció után.
 
061.HU
 
A megújult épület már az új koncepció jegyében, a régi mesterek múzeumaként nyílik újra két szakaszban; az összes új állandó kiállítás 2019 közepétől lesz majd látható – jelentette be a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria pénteki sajtóbeszélgetésén az intézmény főigazgatója. Baán László hozzátette: a 19-20. századi gyűjtemény legszebb darabjait az Új Nemzeti Galéria elkészültéig az MNG várbeli kiállítóhelyén mutatják be.

A Liget Budapest projekt keretében, három év alatt elvégzett rekonstrukció és a műtárgyak költöztetésének összköltsége 15 milliárd forint – közölte a főigazgató újságírói kérdésre válaszolva, majd kiemelte: először nyílik meg a közönség előtt az 1944 óta nem látogatható, most helyreállított Román csarnok, de teljesen megújult az épület közműrendszere és kiszolgáló egységei is.

Mint elárulta, a Szépművészeti Múzeum első időszaki kiállítása Leonardo előtt tiszteleg, a reneszánsz mester lovasszobra mellett tíz eredeti rajzát is felvonultatva októbertől.

A Szépművészeti Múzeum spanyol, olasz és holland barokk kiállításai után 2019 végén Rubens, Van Dyck és a flamand barokk mestereinek munkáiból nyílik nagyszabású tárlat, amelyre csak Rubenstől legalább húsz főmű érkezik, majd 2020-ban a múzeum korábbi nagy sikerű Cézanne-kiállításának folytatását tervezik – adott ízelítőt a tervezett programból.

Baán László az MNG kiállításaitról szólva elmondta, hogy május végétől lesz látható Julian Rosefeldt Manifesto című videoinstallációja, amely a 20. század művészetére jellemző művészi manifesztumok világát idézi meg Cate Blanchett főszereplésével.

Frida Kahlo születésének 111. évfordulóján, júliusban nyílik meg a mexikói festő első budapesti kiállítása, elsősorban a mexivárosi Museo Dolores Olmedo gyűjteményére építve, októbertől pedig Bacon, Freud és a londoni iskola címmel a modern brit festészet egyik legnagyobb hatású korszakát mutatja be a londoni Tate-ből érkező tárlat.

Folytatódik az MNG magyar mesterek előtt tisztelgő sorozata is: a művész születésének 110. évfordulójára Korniss Dezső festészetét áttekintő kiállítás nyílik decemberben.

A Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria válogatott anyagát a londoni, római, párizsi, milánói és madridi bemutatkozások után márciustól az Argentin Szépművészeti Múzeumban állítják ki, a madridi Thyssen-Bornemissza Múzeumban pedig nagyrészt a budapesti anyagra építve nyílik idén egy nagy Vasarely-tárlat. Raffaello Esterházy Madonnája jelenleg a római Palazzo Barberiniben látható – közölte a főigazgató.

Mint emlékeztetett, év végéig elkészül az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK), amely a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti és az MNG több mint 350 ezer műtárgyának megőrzéséhez biztosít 21. századi feltételeket, valamint a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézetnek is otthont ad majd.

Baán László hangsúlyozta: a 2011-ben indult Liget Budapest projekt történetében az idei lesz a „forduló év”: a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciójának befejezése, az OMRRK átadása, a Pannon Park építése, az Olof Palme Ház felújítása, a komáromi Csillagerőd bővítése és a Néprajzi Múzeum már zajló beruházása mellett elindul az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Zene Háza és a Magyar Innováció Háza építése is, eközben pedig több ütemben zajlik a parkrekonstrukció.

Már készülnek a Regnum Marianum-emlékhely tervei, felújítják a Magyar Mezőgazdasági Múzeum épületét, a Fővárosi Nagycirkusz azonban csak akkor költözik ki jelenlegi helyéről, ha az új otthona elkészült – közölte Baán László.