Sir David Attenborough brit természetfilmes, az ismeretterjesztő televíziózás megújítója 91 éves, 1926. május 8-án született.

MTVA

A nyugat-londoni Isleworthben jött a világra, testvéreivel, Richarddal (a neves filmrendezővel) és Johnnal Leicesterben nőttek fel. Davidet már kiskorában rabul ejtette a fosszíliák és kövek gyűjtése, rajongott a természetért, s egész életét a természet megismerésének és megismertetésének szentelte. Zoológiából és geológiából diplomázott a cambridge-i Clare College-ban. 1947-től a haditengerészetnél szolgált. Leszerelése után, 1950-ben csatlakozott a BBC-hez, ahol kezdetben – a főnöknője szerint túl nagy foga miatt – nem került képernyőre, ismeretterjesztő műsorok producereként dolgozott.

Első műsora, az Animal Patterns (Állatminták) készítésekor találkozott Jack Lesterrel, a londoni állatkert hüllőházának kurátorával, akivel 1954-ben elkészítették Zoo Quest című műsorukat, amely Lester betegsége miatt Attenborough-val került adásba. Néhány évvel később a BBC általa alapított utazási és felfedezési osztályán folytatta műsorait. Az 1960-as évek elején kilépett a BBC-től, hogy antropológiai tanulmányokkal készítse elő filmes munkáját.

1965 márciusában – a filmezés lehetőségének megtartása mellett – vezetőként csatlakozott a BBC2 csatornához, kialakította és évtizedekre meghatározta a csatorna arculatát. Az 1967-ben elsőként bevezetett színes adás előnyeinek kidomborítására Attenborough 13 részes sorozatot rendelt a nyugati művészet történetéről. (Az 1969-ben bemutatott Civilisation: A Personal View by Kenneth Clark című műsor mérföldkő a szerző nevével fémjelzett dokumentarista televíziózás történetében.) 1969-ben a BBC programigazgatójává nevezték ki, a két csatorna ügyeinek intézése miatt le kellett mondania a filmkészítésről.

1973-ban szabadúszóként tért vissza szenvedélyéhez. Forgatott Indonéziában, filmsorozatot készített a törzsi művészetről, a felfedezőkről, kriptozoológiai sorozatot a legendás állatokról, s közben előkészítette híressé vált Élet trilógiáját, amelyet Élet a Földön (1979), Az élő bolygó (1984) és Az élet megpróbáltatásai (1990) címmel tűztek műsorra. A hátizsákos világjáró hihetetlen kalandjainak és közvetlen, sztorizós modorának köszönhetően egy csapásra belopta magát a nézők szívébe.
1977 és 2005 között ő volt a narrátora a BBC milliókat képernyők elé ültető 253 részes.

Vadvilág sorozatának, amelynek szurikátákról szóló részét (1987) a brit nézők minden idők legjobb természetfilmjévé választották. Ő kalauzol bennünket A természet világa sorozat 50-nél több epizódjában, a Vadvilág (Wildlife Specials) jubileumi sorozatban és a BBC 2006-ban bemutatott Bolygónk, a Föld című megaprodukciójában is.

Ő írta és narrálta a pteroszauruszról szóló Repülő szörnyek (2010) című háromdimenziós filmet, az első BAFTA-díjas 3D-s mozit, amelyet további részek követtek. 2014-ben az ő narrációjával jelent meg a BBC Ultra HD felbontással készült Life Story sorozata, és a Bolygónk, a Föld sorozat 2016-os folytatásához is őt kérték fel közreműködőnek.

Tevékenységéért 1985-ben lovaggá ütötték, 2002-ben a britek a 100 legnagyobb brit közé szavazták. Az egyedüli BAFTA-díjas, aki fekete-fehér, színes, HD és 3D műsorért is megkapta az elismerést. 2009-ben Asztúria Hercege-díjjal tüntették ki. Számos újonnan felfedezett fajt, köztük az Attenborosaurus őshüllőt és az Attenborough-hangyászsünt, neveztek el róla.