A legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért még versenyben lévő kilenc alkotást, köztük Testről és lélekről- t a hétvégén tekintik meg az Amerikai Filmakadémia szavazó tagjai.

MTI

Január 23-án derül ki, hogy Enyedi Ildikó filmje bekerül-e a kategória öt jelöltje közé. A fanyar humorú szerelmesfilmet decemberben 92 ország hivatalos nevezése közül választotta be az Amerikai Filmakadémia azon kilenc film közé (shortlist), amelyek továbbra is versenyezhetnek a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért. 

Péntektől vasárnapig New Yorkban, Londonban, Los Angelesben és San Franciscóban is vetítik az idegen nyelvű filmeket az akadémia szavazásra jogos tagjainak, és fontos szabály, hogy csak akkor szavazhatnak, ha mind a kilenc alkotást megnézték.

A közlemény felidézi, hogy kaliforniai Palm Spirngs nemzetközi filmfesztiválján óriási érdeklődés övezte az érintett alkotók, köztük Enyedi Ildikó részvételével rendezett pódiumbeszélgetést a napokban. A nagyszabású filmfesztivál évről évre felvonultatja az Oscar-verseny jelentős résztvevőit. A legjobb idegen nyelvű film kategóriában versenyző rendezők részvételével teltházas pódiumbeszélgetést tartottak, melyet Peter Debruge, a tekintélyes Variety magazin kritikusa vezetett. Az eseményről szóló tudósításában a Desert Sun újságírója felhívta a figyelmet egy “erőteljes állításra”, arra hogy a kilenc versenyző között csak egy nő van, Enyedi Ildikó – utalva ezzel a Hollywoodot hevesen foglalkoztató női egyenjogúság kérdéskörére is. 

A 18 év után új mozifilmmel visszatérő Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása tavaly elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, sőt a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) rangos díját, az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrijének díját is. Majd – első magyar filmként és első nőként – Enyedi Ildikó kapta a sydney-i filmfesztivál fődíját. Herbai Mátét, a világ legjelentősebb operatőri fesztiválja, a Camerimage zsűrije tüntette ki a fődíjjal. Az Európai Filmakadémia tagjai a Testről és lélekről főszerepében nyújtott alakításáért Borbély Alexandrát díjazták a legjobb színésznőt illető elismeréssel. 

A filmalap támogatással készült Testről és lélekrőlt a filmforgalmazók már 91 országra vásárolták meg, az amerikai forgalmazási jogokat a Netflix szerezte meg és a magyar filmet február 2-án tűzi műsorra.  Enyedi Ildikó filmje az Inforg-M&M Film gyártásában készült, producerei Mécs Mónika, Muhi András és Mesterházy Ernő.  A Testről és lélekről a rangos szakmai elismerések mellett a közönség körében is nagy siker: a magyar mozikban márciusban mutatta be a Mozinet, azóta már csaknem százezren váltottak rá jegyet és nemrég DVD-n is megjelent.

Fotó: Horváth Péter Gyula