Hideglelés – Öt remek film a sarkvidékről

Szerencsétlenségére a Bosszúállók: Végjáték bemutatójával egy időben, szintén a múlt héten landolt a mozikban Mads Mikkelsen túlélődrámája, a Sarkvidék (Arctic). Bár a Marvel szuperhéroszainak végső nagy kalandjára felcsibészelt közönség elégedett lehet a látottakkal, az izlandi filmet szintén imádták a nézők és a kritikusok. Ennek örömére összeszedtük az Északi-sarkon és az Antarktiszon játszódó kedvenceinket.

MP – 061.hu

Rare Exports (2010)

Bár a filmes horrortélapók mennyisége vetekszik a rémbohócokéval, valódi kuriózumnak számít, amikor maguk a finnek sátánizálják a jó öreg lappföldi Joulupukkit. Felejtsük el a kedves, piros subás, lengőszakállú ajándékosztót, Jalmari Helander rendező Télapója olyan, mintha a pogány finn ős, Nuuttipukki, Hannibal Lecter meg a Krampusz szelleme egyesült volna egy kiéheztetett kisnyugdíjasban. Szó szerint szíjat hasít a hátakból, és előszeretettel fogyaszt reggelire rosszalkodó gyerekeket. A helyiek sem nézték ezt jó szemmel, de hiába fojtották vízbe, fagyasztották jégbe, majd rejtették el egy hegy gyomrában, a démoni vénember mindig visszatért. Nem, nem ő a Hegylakó, karácsonyra talán ki is nyírják, de kit izgat, mifelénk úgyis a Jézuska rak ajándékot a fa alá.

Atanarjuat (2001) 

Egy híres inuit vadász és családja mindennapjaiba láthattunk bepillantást a filmtörténet első dokumentumfilmjében, amiről aztán kiderült, hogy inkább játékfilm: a szereplők csak eljátszották az életformát, valójában a forgatás idején már nem így éltek. Míg az 1922-es Nanuk, az eszkimó voltaképpen néprajzi bemutató egy eltűnőben lévő kultúráról, az új évezredben szintén inuit arcokkal, inuit nyelven és inuit rendezővel (Zacharias Kunuk) forgatott Atanarjuat nem pusztán egy dokumentarista etnosztori, hanem  autentikus mítoszokat mesél el, hőskölteménybe illő módon. Az első inuit nyelven íródott forgatókönyv ősi, szájhagyomány útján fennmaradt legendákat dolgoz fel, amelyek egy ördögi természetű sámán által megosztott közösség történetét mutatják be. Igluikban, a ma Kanada területére eső több ezer éves településen, két fivér, Amaqjuaq, az Erős és Atanarjuat, a Gyors Futó kibillenti az amúgy is igen labilis törzsi rendet. Amaqjuaqot ellenségei megölik álmában, Atanarjuat pedig ruhátlanul és mezítláb menekül el a sarkvidéki jégmezőkön, hogy bosszút álljon…

Terror (2018)

A Dan Simmons azonos című bestsellere alapján, Ridley Scott produceri felügyelete alatt készült mini-, illetve (ha meglesz a beígért folytatás) antológiasorozat történetét egy valódi rejtély, a HMS Terror és a HMS Erebus sorhajó és legénységük eltűnése inspirálta: az 1845-ben indult expedíció célja az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő északnyugati átjáró feltérképezése volt, ám a vállalkozás nem ért célt: 1846-ban mindkét hajó a jég fogságába került a Vilmos király-szigetnél, a legénység tagjai pedig a következő hónapokban sorra hullottak az éhezés, a skorbut és ólommérgezés következtében. Minderre azután derült fény, hogy néhány éve csaknem eredeti állapotában rábukkantak a Terrorra (szinte kőhajításnyira a korábban megtalált Erebus roncsától). Simmons sztorijában a sarkköri expedíció persze másféle drámába torkollik: egy rejtélyes szörnyeteg tizedeli meg a hajó legénységét, amely kétségbeesetten küzd a túlélésért. Nem hibátlan, de roppant magas színvonalon kivitelezett nyomasztó sarkvidéki rémhorror pazar színészgárdával, ami a szörny alakja nélkül is megállná a helyét a férfilélek bugyraiba vezető kalandtúraként.

Így ért véget a nyaram (2010)

Alekszej Popogrebszkij filmjének szereplői hosszú hónapokra összezárva, a Jeges-tenger egyik apró kopár szigetén működő kutatóállomáson végzik az adatgyűjtést. Míg Szergej, a tapasztalt és fegyelmezett meteorológus véresen komolyan veszi az értelmetlennek tűnő munkát, a frissdiplomás Pavelt jobban leköti a zenehallgatás és az FPS-videójátékok virtuális mészárszéke. Szolgálatuk végéhez érkezvén Pavel rádióüzenetet fogad, de a Szergejt érintő családi tragédia hírét az együttérzés és a félelem különös keverékétől paralizálva nem adja át kollégájának, abban reménykedik, hogy a hajó érkezése majd leveszi a válláról a közlés terhét. Aztán kiderül, hogy a hajó az idén már nem fog megérkezni… Amikor a titkolózástól és gyanakvástól egyre fojtogatóbb légkör belobban, a film egy generációs death match ígéretével kecsegtet, ám Popogrebszkij egy apa-fia kapcsolat mélyrétegeit boncolgatva, sablonmentesen íveli tovább a cselekményt katartikus finálé felé. A 2010-es Berlinalén díjazott dráma elképesztően hangulatos képekkel operál, nem hiába kapott annyi elismerést a film operatőre, Pavel Kostomarov.

A dolog (1982)

John Carpenter klausztofób biológiai paranoiahorrorja A nyolcadik utas: a Halál sikerének köszönhetően kapott zöld utat a Universal filmstúdiótól, és csak az előző évben bemutatott Halloween zajos sikerének hatására engedélyezték, hogy maga a horror mestere üljön a rendezői székbe. Carpenter több kultfilmjéhez hasonlóan a 1951-es Howard Hawks-film, a The Thing from Another World remake-je is megbukott a bemutató idején. Erre egyszerű a magyarázat: a forgalmazó az E.T. bemutatója után két hétre időzítette a premiert, az űrteknős földi kalandjai pedig a szakmát és a közönséget is jobban érdekelték az antarktiszi kutatóállomáson elszabadult testmásoló létforma rakoncátlankodásánál. Ma már kevesen vitatják, hogy Rob Bottin és Stan Winston speciális effektusaival, Ennio Morricone Carpenter minimalista szintitémáit is megidéző filmzenéjével A dolognak ott a helye minden idők legkiválóbb horrorfilmjei között.

Kép: AMC

2019-04-30T14:24:16+02:00 2019. április 29.|