Azt nem mondhatjuk, hogy Bodor Ádám prózájából eddig hiányzott volna a helyes állatkák lutra albuma, de soha ennyire nem volt kimutatható a cukiság, mint a Sehol című kisprózákat tartalmazó kötet novelláiban. Már a nyitó szöveg, A Matterhorn mormotái című írás első mondatában is „pajkosan hancúrozó bumfordi mormotákról” ír a szerző, de más szőri-bőri állatkákkal is megismerkedhetünk, akik vidáman élik oktondi kis életüket a komor hegyek és a katonai diktatúrák árnyékában. És hogy ezek mi vagyunk, a szabadság vándorai? – juthat eszünkbe az oktondi kérdés: nos, nem, azért velünk, vándorokkal azért más a helyzet.

PZL – 061.hu

De ha tovább lépünk a könyvben fellelhető pelék, menyétek., mókusok és süldő borzok világától, akkor rájövünk: Bodor a bolondját járatja velünk. Az egyik szereplőjét Marlenkának hívják, ami közismerten egy mézes sütemény, ugyanúgy egy termék neve, ahogy a Verhovina madaraiban maga verhovina egy szovjet motorkerékpár márka is. És márkák vannak ezúttal is bőséggel…A korábbi írásokból megismerhettünk Shtil fűrészt, Kinder tojást, most „Jack Daniel szelleme lebegett a tó jege fölött.” És nem mondjuk hogy a Sehol írásaiban nincs benne a büntetőtelepek árnyékában vegetáló, zónákat bemutató szövegek retorikai képlete, de most talán több az úri huncutság, mint korábban…. Ott van például a Paraszkíva című szöveg, amelyben szó esik arról, hogy le kéne fotózni a halott nő meztelen fenekét, de van itt még füvezés is, szóval, aki azt mondaná, hogy Bodor egyik novellából a másikba hurcolja az animális, a perifériákon vegetáló alakjait és tájait, az részint igazat beszél, hiszen Bodor szövegei ugyanazt az arctalan hatalom árnyékában felmagasodó magán-Erdélyt mutatják be, mint a korábbi írásai, viszont talán itt érhető tetten leginkább Bodor humora.

Még a cukiság atombomba sem új fegyver Bodor arzenáljában, vö. Az utolsó szénégetőkben olvasható mondattal: „Megpillantani egy igazi bezoárkecskét – még ha igen körültekintően tervezték is el a találkozást – végül is szerencse dolga.” Nincs új Erdély magas fenyőkkel szegélyezetett táján, ismert a Bodor-féle antropológia, a diktatúrák bumfordi esetlegessége, a finom ételeket falatozó gyermekien naiv erdőkerülők masszív pusztulást ígérő tekintete, szóval az ismert világ kitágítása, újabb részletek feltárása. Mégis: a mofetták párája és a szénégető kemencék füstje mögött ott van az az atmoszféra, amit csak a legnagyobbak képesek megteremteni. Itt úgy ismerjük meg az állati létezés szintjén élőket, mintha lenne a sorsnak egyfajta étel receptje, és tudnánk a hozzávalókat is, sőt remek food stilyst fotókat is láttunk már, viszont megfőzni a főfogást, nos arra csak kevesek képesek.

Hiába ismerős még a motívumok szintjén is számos dolog – vö..a Leordina című elbeszélés hajfelvásárlását mondjuk az Az érsek tátogatásában megismert borbély világával – Bodor szövegei akkor is tele vannak meglepetéssel, ha éppenséggel azt hisszük, hogy az útleírások alapján már nem tévedünk el. Bodor bevisz minket az erdőbe, ahol örmények, szászok, zsidók, magyarok, románok, ruszinok élnek együtt, medvékkel, mókusokkal, pelékkel, ezt az erdőt mindenki magáénak érezheti, viszont olyat, aki Orbán Balázst, Beckettet is ismerve hazavisz minket erről a traumatizált és egyben gyönyörű tájról azt úgy hívják: Bodor Ádám.

Fotók: PZL

Bodor Ádám
Sehol
Magvető
3499 Ft 156 oldal