“Ha valamikor fontos a kultúra, akkor az most van, hiszen a kultúra feladata, hogy reflektáljon a világra, és ez egy olyan helyzet, amikor erre szükség is van” – mondja Magács László, a TRIP Hajó vezetője, akit az ötlete alapján megvalósuló Első Magyar Karantén-színházról (Az ember tragédiája online közvetítéséről ITT írtunk), a színészek védőfelszereléséről, és arról kérdeztünk, milyen darabok működőképesek az online térben. 

MM – 061.hu

A járványügyi veszélyhelyzetre nagyon gyorsan reagáltak, március 13-án megalakult az Első Magyar Karantén-színház, hogy a négy fal között szorultak se maradjanak kultúra nélkül. Milyen irányelv mentén kerestek, választottak művészeket ehhez a kezdeményezéshez?
Először azokat a művészeket hívtam fel, akikkel a TRIP-en már kialakult egy munkakapcsolatunk. Így lett a “virtuális társulat” tagja Láng Annamária, Hegedűs D. Géza, Rába Roland, és Vecsei H. Miklós. Őket követték a fiatalok, Baki Dániel, Georgita Máté Dezső, Műga Piroska, Fabacsovics Lili, és most ez a társulat már 41 fős. Színészek, rendezők, dramaturgok, zenészek, operatőrök…

Van-e valamilyen szabályozásuk arra vonatkozóan, hány színész játszhat egyszerre egy darabban? Vagy arra, hogy milyen távolságban legyenek egymásról?
Természetesen van. Ezért lett feltétel a Literával közösen kiírt pályázatban a három fős limit. Figyelünk arra, hogy a színészek megtartsák az optimális távolságot, hogy adott esetben védőfelszerelést hordjanak – ezt a helyzetet bele is építettük a M.I.T. előadásunkba, ami egy erős interakcióval dolgozik, és így lehetőséget adott arra is, hogy reflektáljunk a pillanatnyi helyzetre is. A hajó színháztermét rendszeresen fertőtlenítjük, és egy-egy felvételen 5-6 dolgozónál nincs több jelen. Abban az esetben nem nem tartjuk be ezeket az előírásokat, ha a két színész egy pár. Így a Jelentek egy háztartásból felvételein közelebb kerülhet egymáshoz a két színész, de ez a mindennapi életben is így van, viszont a stáb többi tagja vigyáz arra, hogy kerüljük a fizikai kontaktust.

Fotó: Trip hajó

Mik a TRIP tervei arra az esetre, ha kijárási tilalmat rendelnek el?
Akkor betartjuk a szabályokat. Ha ez a tilalom mindenkire vonatkozik majd, végiggondoljuk, hogy hogyan lehet az előadásainkat folytatni szeparált terekben. Ha majd nem tiltja a munkát, akkor folytatjuk. Nem fogunk semmilyen törvényt megszegni, de azt gondolom, ha valamikor fontos a kultúra, akkor az most van, hiszen a kultúra feladata, hogy reflektáljon a világra, és ez egy olyan helyzet, amikor erre szükség is van. Vigyáznunk kell egymásra, de mindent meg kell tennünk azért is, hogy a józan ész határain belül fenntartsuk a tartalmas életet, és ne csavarodjunk be teljesen.

Milyen darabok tudnak működni online térben? Mi alapján válogatnak?
Keressük a releváns válaszokat. Azokat a műveket, amelyekben valamiféle áthallás van a mostani helyzetre, vagy ebben a pillanatban adott esetben új értelmet nyernek. És erről szól a Karantén Drámapályázat is. A kultúra olyan kérdéseket vet fel, amelyek segítenek az embereknek eligazodni a saját életükben is. A Rómeó és Júlia is válaszokat ad. A szerelemről, az elvakultságról, a döntéseink visszavonhatatlanságáról, a hitről, az elkötelezettségről… Ki milyen élethelyzetben látja.

Több színház úgy érvelt, azért nem közvetítenek online, mert ezzel éppen a színház varázsa vész el. Mit gondol erről?
Alapvetően egyet értek ezzel, de most ez van. Ezzel a helyzettel kell együtt élnünk, és ezek között a keretek között kel elmesélnünk a történeteinket.

Fotó: Trip hajó

Milyen nézői visszajelzéseket kapott az eddigi közvetítésekről?
Eddig minden reflexió pozitív volt. Sokan nézték meg a közvetítéseinket. Sosem gondoltam volna, hogy a M.I.T-nek egy előadáson 11 ezer nézője lesz. A legmeghatóbb üzenetet Új-Zélandról kaptuk, amikor megköszönték, hogy egy Magyar előadást láthattak. Ha valamit tanultam ebből a helyzetből, hát az, hogy a jövőben havonta egyszer streamelni fogjuk az előadásainkat.

A Literával nemrég közös felhívást tettek közzé – a karanténdráma versenyre olyan egyfelvonásos drámai műveket várnak, amelyek a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett rendkívüli élethelyzetre reflektálnak. Milyen díjazású a verseny és kik bírálják el a műveket?
Három közönségdíjat adunk ki, melyet az előadássorozat végezetével a nézők szavazatai alapján kapnak meg az alkotók, de egy hét tagú kuratórium dönti el azt, hogy a beérkezett mű bemutatásra alkalmas-e. A kuratórium tagjai:, Balázs Juli, Bíró Bence, Fabacsovics Lili, Garai Judit, Láng Annamária, Ördög Tamás, és a Litera szerkesztősége.

Vezető kép: MTI