Hótakaró fedi a kis Betlehem városát Pieter Bruegel 1566-os olajfestményén. Bár Jézus születését minden évben megünnepeljük december 25-én, Lukács és a többi evangélista nem ad támpontot azt illetően, hogy Jézus melyik évszakban született. Olvassa el Andrew McGowan professzor “Hogyan lett december 25-ből Karácsony” című izgalmas tudományos cikkének fordítását, ami eredetileg a Biblia Review, 2002. decemberi számában jelent meg, és aminek szerkesztett változatát idén publikálta a Bible History Daily című újság.
SZILÁGYI ANDRÁS – NULLAHATEGY / Andrew McGowan, Bible History Daily
Szentséges éj, rejtélyes éj!
December 25-én a keresztények világszerte összegyűlnek, hogy megünnepeljék Jézus születését. Örömteli énekeket dalolnak, speciális liturgiákban vesznek rész, fényesen becsomagolt ajándékokat adnak egymásnak, ünnepi ételeket fogyasztanak. Ez jellemzi az ünnepet ma is, legalábbis az északi félgömbön. De honnan származik a karácsony ünnepe? Hogyan lett az december 25, és hogyan hozható összefüggésbe Jézus születésnapjával?
A Biblia kínál ugyan néhány támpontot: de az ünnepek között nem említik Jézus Krisztus születését sem az evangéliumok sem az ókeresztény iratok. A dátum sem adott és az évszakot se ismerjük. A Biblia utal ugyan nyájaikat éjszaka hajtó pásztorokra, akik először hallják meg a hírt Jézus születéséről. (Lukács 2: 8) Ez az információ azonban azt sugallhatja, hogy a tavaszi ellések időszakáról van szó; a hideg december hónapban a juhok valószínű istállókba lettek volna terelve. A legtöbb tudós azonban óvatosságra int az ilyen következtetésekkel kapcsolatban, lévén a bibliai leírások alapvetően metaforikusak és sűrítettek, így ez a mellékes részlet egy olyan összefüggő narratíva része, melynek témája alapvetően inkább teológiai, mintsem leíró.
A Biblián kívüli, az első és a második században keletkezett bizonyítékok egyaránt fontosak. Nem esik ezekben sem születési ünnepségek leírásáról. Ókeresztény írók, úgymint Irenaeus (c. 130-200), Tertullianus (c. 160-225) vagy Alexandriai Origenész (c. 165-264) odáig mennek, hogy kigúnyolják a rómaiak születési évfordulóhoz kötődő ünnepségeit és elutasítják őket, mint “pogány” szokásokat. Ez erős jel arra nézve, hogy Jézus születése nem volt megjelölve a keresztény ünnepségek sorában, sőt állíthatjuk: a korai keresztények nem ünnepelték még Karácsonyt az első két évszázadban, legalábbis nem egységesen.
A születési ünnep szöges ellentétben áll azon nagyon korai hagyományokkal, amik Jézus utolsó napjait követték. Mind a négy evangélium részletes információkkal szolgál Jézus halálával kapcsolatban. János szerint Jézus keresztre feszítése pont akkor történt, amikor a húsvéti bárányokat a Templomban feláldozzák. Ez a héber Nissan hónap 14. napján történt, mielőtt a zsidó ünnep megkezdődött volna napnyugtakor (ezt tekintették ugyanis a 15. nap elejének, mert a héber naptár nem napkeltekor, hanem napnyugtakor kezdődik). Máté, Márk és Lukács, a Szinoptikusok szerint azonban az utolsó vacsora került megrendezésre rögvest napnyugta után és Jézust másnap,15-e reggelén feszítették keresztre.
Az első ünnep: Húsvét
Húsvét tehát jóval korábban meghatározó volt, mint a karácsony és fokozatosan a zsidó Pészah ünnepének „átkeresztényiesítése” lett Jézus áldozata fényében. Az ünnep betartását az Újszövetség is megköveteli (1Kor 5: 7-8: “A húsvéti bárány, Krisztus feláldoztatott. Ezért hát ünnepeljünk…”) A húsvét jellegzetesen keresztény ünneppé a második század közepén vált, de ismert olyan, Szent Pálnak tulajdonított apokrif szöveg, a „Pál levele az apostoloknak” ami már Jézus halála után közvetlenül megbízza tanítványait, hogy „emlékezzetek meg az ő haláláról, ami Peszah ünnepe.”
Jézus szolgálata, a csodák, szenvedése és feltámadása a leggyakrabban előkerülő témák az első és kora második századi keresztény irodalomban. Az idő múlásával azonban Jézus eredetére is egyre nagyobb figyelem terelődik. Ez a változás már az Újszövetségben is tetten érhető. A legkorábbi írások, így Pál és Márk írásai nem tesznek említést Jézus születéséről. Máté és Lukács evangéliumai részletes, de meglehetősen különböző beszámolókat adnak az eseményről és egyik sem adja meg annak dátumát. A második században további részleteket rögzítenek Jézus születéséről és gyermekkoráról az apokrifírások, így Tamás evangéliuma számos történetet őriz a csecsemőkorból és a Proto-Jakab evangéliuma meg a gyermekkorból őriz anekdotákat. Ezek a szövegek nyújtanak részleteket például Jézus nagyszüleinek nevéről, és hasonló részletekről, de még ezek sem tesznek említést az esemény konkrét dátumáról.
Április 21. vagy május 20. is lehetne Karácsony
Végül, mintegy Kru. 200 körül Egyiptomban egy keresztény tanító meghatározta Jézus születésének időpontját. Alexandriai Kelemen összegyűjtötte azokat a dátumokat, amiket a különböző keresztény csoportok ekkor Krisztus születésnapjaként tiszteltek. Talán meglepő, de Kelemen egyáltalán nem említi ezek között december 25-ét. Ezt írja: “Vannak, akik nem csak Urunk születésének évét, hanem a napját is megállapították és azt mondják, hogy erre Augustus császár uralkodásának 28. évében, Pachon (egyiptomi hónap) 25. napján került sor.” Ez május 20. a mai naptár szerint. „Ugyanezek szerint az ő Megfeszítésére Tiberius császár uralkodásának 16. évében került sor Phamenoth 25-én. (március 21.) . Mások úgy vallják, Pharmuthi 25-én (április 21.) míg megint mások azt mondják, hogy a Pharmuthi 19-én (április 15.) szenvedett a Megváltó. Vannak, kik állítják, születésének ideje Pharmuthi 24. vagy a 25-e lehetett. (április 20. vagy 21.)
Nyilvánvaló, hogy nagy volt a bizonytalanság, de ugyanakkor az érdeklődés is jelentős volt a kései második században, hogy meghatározzák Jézus születését. A negyedik században azonban már találunk utalásokat arra a két időpontra, mely ma széles körben ismert, és most is Jézus születésnapjaként él: December 25. a Nyugat-Római Birodalomban és január 6. Keleten. (különösen Egyiptomban és Kis-Ázsiában). A mai örmény egyház továbbra is január 6-án ünnepli Karácsonyt. A legtöbb keresztény azonban december 25-én ünnepel, míg január 6-a egy önálló ünnepként, Vízkeresztként vált ismertté, megemlékezve a Három Királyok megérkezéséről Betlehembe. Az e két ünnep közti idő pedig „Karácsony 12 napjaként”, illetve Karácsonyi Időként vált ismertté.
A negyedik századra győz december 25.
A legkorábbi említés december 25-ről, mint Jézus születésnapjáról egy negyedik század közepére datálható, római kalendáriumban található, amely különböző keresztény püspökök és mártírok halálának időpontját sorolja fel. Az első dátum december 25-ében van megjelölve: „natus Christus in Betleem Judeae” azaz”Krisztus megszületett a júdeai Betlehemben.” Ezután kru.400 körül Szent Ágoston említi egy helyi szakadár keresztény csoporttal, a donatistákkal folytatott vitairatában, akik ugyan megünnepelték a karácsonyt december 25-én, de nem voltak hajlandóak megünnepelni a Vízkeresztet január 6-án, miután úgy gondolták, hogy az csupán kitaláció. A donatisták csoportja a diocletianusi üldöztetések idején, mintegy 312 körül jelent meg, és mint ultratradicionalista csoport makacsul ragaszkodott annak az időszaknak a gyakorlatához. Úgy tűnik tehát, hogy egy régebbi formáját képviselték az észak-afrikai keresztény hagyománynak.
A keleti kereszténységben január 6. kezdetektől nem a bölcsek érkezéséről szólt csupán, hanem a karácsonyi történet egészét felölelte. Megállapíthatjuk, hogy közel 300 évvel az után, hogy Jézus megszületett, végül megtalálták az emberek a tél közepén azt az időpontot, mely végül Jézus születésének főünnepe lehetett. De hogyan lett ez az időpont december 25. és január 6? Két elmélet él ma ennek kapcsán: egy rendkívül elterjedt és egy másik, ami csak ritkábban hallható tudományos körökön kívül.
Karácsony: a hittérítés eszköze?
A legszélesebb körben elterjedt elmélet szerint a karácsonyi időpont eredetét az magyarázza, hogy már létező pogány ünnepeket „keresztényiesítettek” a hivatalos egyház döntései alapján. A rómaiaknak voltak nagy ünnepségei a tél közepén. A Saturnalia fesztivál december végén volt, míg a barbár népek Észak- és Nyugat-Európában hasonló időpontban tartottak ünnepeket. Mindezeken túl 274-ben Aurelianus római császár létrehozott egy ünnepet Sol Invictus névvel (A Legyőzhetetelen Nap ünnepe) amit december 25-én, a mai karácsony napján tartottak. Az érvelés szerint karácsony egyfajta folytatása ezeknek a pogány napenergia fesztiváloknak. Ezen elmélet szerint, a korai keresztények tehát tudatosan választották ezeket a dátumokat, hogy ez is ösztönözze a vallás gyors terjedését a Római világban. Ha Karácsony úgy néz ki, mint egy pogány ünnepély, több pogány lesz nyitott az ünnepre, s ezáltal arra az Istenre, akinek születését ünneplik.
Annak ellenére, hogy ma ez az elmélet a karácsony eredetével kapcsolatban igencsak elterjedt, valójában elég problematikus. Először is nem találtak erre a szándékra utaló nyomot egyáltalán semmilyen ősi keresztény írásban, s ez csak egy dolog annak ellenére, hogy keresztény szerzőknél ebben az időben volt kapcsolat a téli napforduló és Jézus születése között. A korai egyházatya, Szent Ambrus (c. 339-397), például úgy írja le Krisztust, mint az igazi Nap, aki túlszárnyalja a bukott isteneket és a régi rendet. A korai keresztény írók azonban soha nem utalnak semmilyen naptári változtatásra, sőt kivehető, hogy nem gondolják azt, hogy ezt a dátumot a hivatalos Egyház választotta volna valamiféle hittérítő célzattal. Inkább látják e véletlent a Gondviselés jelének, egyfajta természetes bizonyítékként arra, hogy Isten kiválasztotta Jézust a hamis pogány istenek letaszítására.
Az első olyan utalást, hogy Jézus születésének ünnepe szándékosan a pogány ünnepek idejére lett volna téve csupán a 12. században találjuk. Ez is egy szír bibliamagyarázó, Dionysius bar-Salibi kéziratának széljegyzete, mely azt mondja, hogy a régi időkben a karácsonyi ünnep valójában január 6-ról tolódott át december 25-re, hogy ugyanarra a napra essen, mint a pogány Sol Invictus. A 18. és a 19. században Bibliatudósok ezzel a feljegyzéssel igazolva látták az akkor szárba szökő összehasonlító vallástudomány állításait, így a tudomány széles körei váltak nyitottá erre az értelmezésre. Azt állították, hogy mivel a korai keresztények egyszerűen nem tudták, hogy mikor született Jézus, szimplán asszimilálták a pogány napforduló fesztivált saját céljaikra, azt állítva, hogy ez a megfelelő idő a Messiás születését ünnepelni.
Az újabb vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a modern ünnep sokkal inkább tükröz olyan pogány szokásokat amiket sokkal később vettek át csak, amikor a kereszténység már hódította Észak-és Nyugat-Európát is. A karácsonyfa állítása például kapcsolatba hozható késő középkori druida gyakorlatokkal. Ez a tény is csak megerősíti a mai embereket abban, hogy azt feltételezze, hogy az időpont is eredendőleg pogány.
Problémák az elmélettel: a karácsony öregebb, mint gondolták
Problémák vannak azonban ezzel a népszerű elmélettel, melyet sok tudós is elismer. Nagyon fontos tény, hogy Karácsony első említései kb. 250-300 körül már megjelennek, s és a legkorábbi ünnepségeket 200 körül már feljegyezték egy olyan időszakban, amikor a keresztények nem követték, sőt elutasították a pogány szokásokat, nem beszélve egy ilyen nyilvánvaló átvételről, ami ebben a helyzetben kizárható.
A keresztény hit és gyakorlat azonan nem elszigetelten alakult ki. Sok korai eleme a keresztény istentiszteletnek, beleértve az eucharisztikus étkezést, a mártírok tiszteletét és még sok korai keresztény temetkezési művészi elemet, elég érthető lett volna korabeli pogány megfigyelők számára is. Mégis, az első néhány évszázadban az üldözött keresztény kisebbség nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél inkább elhatárolódjon az állami, pogány szertartásoktól, mint például az áldozatok bemutatása, a gladiátorjátékok és hasonló ünnepek. Ez hatványozottan igaz e korszak végén, amikor Diocletianus római császár 303 és 312 között minden korábbinál erőszakosabban üldözte a keresztényeket.
Ez a helyzet csak az után változik meg, miután Konstantin elismeri a kereszténységet. A negyedik század közepétől végül találunk példát arra, hogy keresztények tudatosan átalakítják és krisztianizálják a pogány fesztiválokat. Híres szószólója volt ennek a gyakorlatnak Nagy Szent Gergely pápa, aki írt is egy levelet 601 körül egy keresztény misszionáriusnak Nagy-Britanniába és azt ajánlotta, hogy a helyi pogány templomokat nem kell elpusztítani, ha átalakíthatóak és hogy a pogány fesztiválokat ünnepeljék meg a keresztény vértanúk emlékezetére. Ezen a kései pontján jön csak el a Karácsony történetének az a része, hogy néhány pogány elemet szándékosan is beemeljenek az ünnepkörbe. Arra viszont továbbra sincs bizonyíték, hogy a keresztények magát a pogány ünnepet fogadták volna el a harmadik században, amikor a karácsony végleg létrejött. Vagyis úgy tűnik, hogy nem valószínű, miszerint az időpontot tudatosan úgy választották volna, hogy az egybe esen a pogány napfesztiválokkal.
December 25. ünnepe minden bizonnyal létezett 312, azaz Konstantin „megtérése” előtt is jóval. Mint láttuk, a donatista keresztények Észak-Afrikában már a diocletianusi keresztényüldözések előtti időkből hagyományozták azt magukkal. Továbbá, a negyedik század közepén és végén a keleti birodalom egyházi vezetői, a december 25-iki dátum alatt úgy ünnepelték Jézus születésnapját, hogy azt a tradicionális január 6-iki dátum mellé illesztették.
Jézus születését meghatározni halálából?
Van tehát egy másik magyarázat is arra, hogy karácsony miért épp december 25-én van. Furcsának tűnhet, de a legfontosabb kulcs ehhez az, hogy Jézus születésének idejét igyekeztek Húsvéthoz, azaz Jézus halálának ismert időpontjához rögzíteni. Ezt a nézetet egy francia tudós, Louis Duchesne vetette fel először a 20. század elején, de teljes mértékben az amerikai Thomas Talley dolgozta ki az utóbbi években. (a cikk 2002-es, a szerk.) De biztosan nem ők az elsők, akik figyelembe vették a kapcsolatot Jézus halálának hagyományos időpontja és a születés között.
Mintegy 200 körül, Karthágói Tertullianus számolt be arról az átszámításról, miszerint Niszán 14. (a keresztre feszítés napja János evangéliuma szerint) abban az évben, amikor Jézus meghalt, lévén Pészag vándorünnep, a római napkalendáriumban március 25-re esett. Ez pedig természetesen kilenc hónappal december 25 előtt van. Ezt felismerve március 25 ünnep is lett: az Angyali üdvözlet, magyar hagyomány szerint Kisboldogasszony ünnepe. Akkoriban úgy hitték, hogy Jézust azon a napon feszítették pontosan keresztre, amikor fogant. Így jött ki a dátum születésére: december 25.
Ez a gondolat megjelenik egy névtelen keresztény értekezésben, melynek cím „Napfordulók és Napéjegyenlőségek,” és a negyedik századi Észak-Afrikából származik. Az értekezés kimondja: “Ezért a mi Urunk fogantaték április kalendája nyolcadik napján március hónapban (március 25.), amely nap megegyezék az az Úr szenvedésének és elfogatásának napjával. Mert ezen a napon fogantatott s ugyanazon szenvedett.”Ennek alapján logikusan következik, hogy Jézus születésének időpontja a téli napfordulóra esett.
Szent Ágoston számára is ismerős volt ez a szöveg. A” Szentháromságról” című művében (c. 399-419) így ír: “Mert Keleten is érvényesül az a koncepció, amely Jézus fogantatását és halálát egybeköti. Csak ott a héber naptár szerinti Niszán 14-ét az ott alkalmazott helyi, görög naptár alapján Artemisios április 6-ban jelölte meg. Természetesen, pontosan kilenc hónappal január 6-a, a karácsony keleti dátuma előtt. Keleten is van bizonyíték arra, hogy Jézus fogantatása és a keresztre feszítése egy napon történt a hagyomány szerint:. Szent Epiphaniosz püspök azt írja, hogy április 6-án, “A Bárány bezáratott a Szeplőtelen Szent Szűz méhébe, a Bárány aki elvette, és örökös áldozata elveszi a világ bűneit.” Az örmény egyház még ma is április elején ünnepli az Angyali üdvözletet és a karácsony is január 6-ra esik. Tehát a keresztények a világ két részén egyszerre kezdték úgy kiszámolni Jézus születésének időpontját, hogy abból indultak ki, miszerint halálára és fogantatására egyazon napon került sor és így jött ki két közeli, de eltérő eredmény: március 25. és április 6. alapján december 25. és január 6. Jézus fogantatásának és halálának ily módon való csatlakoztatása biztosan furcsának tűnhet a mai olvasó számára, de ez a felfogás tükrözi azt az ókori és középkori felfogást, miszerint az egész megváltás egy egységes és összefüggő, időn túli esemény. Az egyik legélesebb kifejezése ennek a hitnek a keresztény művészet ikonográfiájában található meg. Számos festményen az látható, hogy az angyali üdvözletkor, abban a pillanatban amikor Máriában Jézus megfogan Jézus is láthatóvá válik, amit lesiklik az égről egy kis kereszttel a kezében. Ez egyfajta „vizuális emlékeztető” arra nézve, hogy a fogantatás hozza az üdvösség ígéretét Jézus halála által. Az az elképzelés, hogy a teremtésnek és a megváltásnak ugyanabban az évszakban kell történnie tükröződik az ősi zsidó hagyományban is, a Talmudban. A babiloni Talmud megőrzött a két korai vitát a második században olyan rabbiktól, akik ugyan osztják ezt a nézetet, de nem értenek egyet a dátumot illetően: Eliezer rabbi azt mondja: “Niszán: a világ teremtése; A Niszán hóban a pátriárkák születtek; húsvétkor Izsák is megszületett … és Niszán lesz, mikor ők meg fogják váltani a népet az időben, ami el fog jönni.”A másik rabbi, Joshua, ugyanazokat az eseményeket a következő hónapra, Tishri-hóra teszi a vita során. Így tehát Karácsonyi és Vízkereszt időpontja sokkal valószínűbb, hogy ezekhez a kronológiákhoz csatlakozó keresztény teológiai reflexió révén született, mely szerint Jézus fogantatása és halála egybeeső napja után kilenc hónapra született. A végén marad a kérdés: Hogyan vált december 25. a mai karácsonnyá? Ebben nem lehetünk teljesen biztosak. Az ugyanis, hogy a Karácsony ünnepének „fesztivál-elemei” a negyedik században kerültek be, s fokozatosan alakulnak egészen a modern időkig, valóban származtathatóak pogány hagyományokból. Mégis a tényleges nap talán sokkal inkább a zsidó tradícióból és Jézus húsvéti halálának dátumából eredeztethető, valamint abból az ősi rabbinikus felfogásból, hogy a nagy dolgokra újra és újra lehet számítani, ugyanakkor, az évnek ugyanazon a pontján. Valószínű, hogy csak ezután képzelhető el az, hogy a ciklusok és a visszatérő Isteni megváltás zsidó-keresztény koncepciójába illeszkedett elsőként a rómaiak elképzelése, pogány Sol Invictus, és aztán megannyi sok más nép korábbi szokása is, akik a kereszténységgel később kapcsolatba kerültek. 
Fogantatás és Halál: Niszán havának misztikuma
