A holokauszt roma áldozataira és a birkenaui lázadásra emlékeznek a 371 Csillag című előadás keretében a bátorság és a roma ifjúság napja alkalmából a Nemzeti Színházban szombaton.

MTI

A Roma Produkciós Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Nemzeti Színházban a kortárs művészetek kiemelkedő alakjaival, zenei, irodalmi esttel állít emléket az áldozatoknak – olvasható a Nemzeti Színház honlapján.

Május 21-én második alkalommal emlékeznek meg a Nemzeti Színházban Auschwitz-Birkenau cigánylágeréről. Az est címe azért 371 Csillag, mert az auschwitzi haláltáborban 371 cigány gyermek született, akik mindannyian a náci vérontás áldozatai lettek. Az előadás az ő életüknek állít emléket – áll a szervezők közleményében.

A rendezvényen olyan neves magyar művészek idézik meg a múltat irodalmi alkotások és a túlélők vallomásai által, mint például Törőcsik Mari, Béres Ilona, Nyári Oszkár, Farkas Dénes színművész. A fellépők között lesz Snétberger Ferenc gitárművész, Balázs János zongoraművész, Lendvai József hegedűművész, Beck Zoltán és a Gypsyndrome, Boda Péter énekes, Balogh Zsolt és folklór együttese, valamint Kalla Sándor és cigányzenekara.

A gálaműsor története 2006-ra nyúlik vissza, amikor az Európai Roma Fórum elnöksége a bátorság és a roma ifjúság napja néven jóváhagyta az ötletet a Neuengamme-i volt koncentrációs táborban tartott találkozóján. A tanácskozáson azt is elfogadták, hogy az 1944. május 16-i eseményeknek kell méltó emléket állítani.

Azon a napon történt, hogy az Auschwitz-Birkenau II/e láger részében felállított külön cigány családi tábort a parancsnok, Rudolf Höss intézkedésére megpróbálták felszámolni. A cigányok viszont ahelyett, hogy szó nélkül engedték volna, hogy a gázkamrákba hajtsák őket, fellázadtak. A férfiak, a nők, és a gyermekek is fegyvereket készítettek. Amikor pedig a katonák kora reggel megérkeztek, hogy a halálba vezessék a kisgyermekes családokat, azok kövekkel, vascsövekkel, deszkákkal, szögesdróttal verték vissza őket. A katonák a következő “ütközetben” mégis sok romát megöltek, de sok náci is elesett. Mivel a csata alatt megérkezett az újabb transzport, a táborparancsnok a vonatokhoz vezényelte a katonákat. Az est fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.