Boromisza Tibor egyik remekműve mellett Szinyei-Merse Pál, Gulácsy Lajos, Tihanyi Lajos alkotásai és egy Rippl-Rónai által festett Zsolnay-tányér is szerepel a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján, amelyet május 15-én tartanak a Budapesti Kongresszusi Központban.

MTI

A Virág Judit Galéria tavaszi aukciós anyaga 223 festményt és több Zsolnay-kerámiát vonultat fel, köztük számos múzeumi rangú remekművet is – olvasható a Virág Judit Galéria tájékoztatójában. Boromisza Tibor Őszi reggel című képére, a magyar fauve festészet egyik értékes darabjára 24 millió forinttól licitálhatnak az érdeklődők. Mint írják, az 1911-ben készült festmény tíz évvel ezelőtt egy ismeretlen alkotó műveként bukkant fel egy floridai aukción, majd egy neves spanyol fotós házaspár vásárolta meg.

Később a kép hátán lévő felirat alapján kinyomozták a szerzőt, de a tulajdonosok addig nem akartak megválni a festménytől, amíg tudomásukra nem jutott a galéria tavalyi, téli aukcióján elért 87 millió forintos Boromisza-rekord, amelyet a Rőzsehordók a ligetben című alkotás ért el. Ennek köszönhetően került most vissza Magyarországra az 1911-es festmény. A kép a nagybányai művésztelepet ábrázolja Csontváry alkotásaival vetekedő színgazdagsággal. A tájékoztató idézi Kelen Anna művészettörténészt, aki hangsúlyozta: “a Boromisza-kép Magyarországra való visszatérése a magyar kulturális örökség számára igazi sikertörténet”.

A műgyűjtők érdeklődésére tarthat számot Szinyei-Merse Pál nagyméretű, éppen száz éve készített Szép idő (Derűs idő a Balatonon) című festménye, amelyet a mester életének utolsó éveiben festett egy fonyódi nyaralás alkalmával. Az első világháború alatt készült kép a verőfényes nyári delek élesebb megvilágítását és telítettebb színértékeit adja vissza. A kép kikiáltási ára 30 millió forint.

Ugyancsak 30 millió forinttól kelhet el Gulácsy Lajos Séta a régi olasz városban című olajfestménye, amely egykor Bedő Rudolf, a 20. századi műgyűjtés egyik legfontosabb alakjának tulajdonában volt. Mint írják, a hányatott sorsú Gulácsy életmű ritka darabjának kompozícióját izgalmas színskála kíséri. Az árverés másik fauve-os remekműve Tihanyi Lajos 1909-es Nagybányai táj című festménye, amelynek kikiáltási ára 24 millió forint. Tihanyi a magyar modernizmus két legfontosabb alkotó közösségének a Nyolcaknak és a nagybányai neósoknak egyaránt tagja volt.

A Zsolnay kínálatból árverésre bocsátják többek között a feltehetően Rippl-Rónai által saját kezűleg festett Zsolnay tányért is. Rippl-Rónai Andrássy Tivadar gróftól 1896-ben kapott megrendelést budai palotája ebédlőjének tervezésére és kivitelezésére. Ennek része volt a Zsolnay gyárban készült 12 személyes étkészlet, amelyből mára alig egy-két tucat maradt meg. Az Andrássy-ebédlő számára készített sorozatból való mélytányér 3 millió forinttól cserélhet gazdát.

Az árverési anyag kiemelkedő képei között szerepelnek még Nemes Lampérth József, Márffy Ödön, Derkovits Gyula, Mednyánszky László, Kmetty János, Koszta József, Ország Lili és Vaszary János művei is. Az árveréshez kapcsolódó tárlat május másodikától tekinthető meg a galériában – írták a tájékoztatóban.

Kép: Virág Judit Galéria