Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 120
  •  
    120
    Shares

Vitéz Molnár-Gazsó János, az idén 100 éves Vitézi Rend főkapitánya ugyanúgy, mint egykor az alapító Horthy Miklós kormányzó, édesszájú. Miközben a rend eredeti alapelvét követve, vagyis a nemzet támaszaként igyekszik sokoldalúan tevékenykedni, igyekszik magyarosan egészséges életet élni. Hogy ez mit jelent? Ennek a meglepő gondolatnak az alapjait elemeztük a Sztárkonyha rovatunkban.

ERDÉLYI E. PÉTER   

Főkapitány úr, önnek hivatalból is magyaros gyomra van?
Valóban a magyaros ételeket szeretem. Ennek két oka van. Egyrészt a magyar konyha az egyik örökségem, erre neveltek, hiszen hazai ételeket készített a családom, másrészt meggyőződésem, hogy az ember az idők során nem csak alkalmazkodik a környezetében található élelmiszerekhez, de ráadásul a szervezete azokat az ételeket hasznosítja a legjobban, amelyek a körülötte termett zöldségekből, gyümölcsökből, vagy élő állatokból valók. Egyszerű példával élve, szerintem az alma több hasznot nyújt a testünknek, mint a narancs.

Hasonlóan beszéltek nekem a szibériai, vagy az alaszkai őslakosok. Azt mondták, az európai ételektől nem laknak jól, egy idő múlva kiéheznek a tradicionális étkekre, a friss vérre, a rohasztott húsokra, nyers halakra, azokat élvezik, attól kapnak erőre. Így érzi ön is?
Meggyőződésem, hogy többezer év alatt, ahol az adott népcsoportok élnek, mondjuk Japán, India, vagy éppen Magyarország, alkalmazkodnak a hely adott tápláléklehetőségeihez. Ez már-már genetikai kérdés. Más szóval, ha én, mint magyar ember reggeltől estig rákot ennék, a szervezetem nem hasznosítaná olyannyira, mint a birka-, a baromfi-, vagy marhahúst, mert ehhez vagyunk szokva. Szóval hiába vinnék eszkimónak vödörszámra epret, annak sok hasznát nem venné.

Tudja, hogy mit szeretett enni Horthy kormányzó, a Vitézi Rendünk alapítója?
Arra emlékszem, hogy szerette az édességeket, ahogyan én is. Én a cukrászsütemények helyett a házi, ahogyan én nevezem, nagymama-féle süteményeket, illetve szörpöket, befőtteket kedvelem. A diós kosárkákat, a bejglit, vagy a málnaszörpöt és mindent, ami édes. A cukrászdában pedig a régi, manapság nem divatos ínyencségeket rendelem. Islert, linzert, mignont választok.

Az említett, otthon készített sütemények valóban isteni finomak, ráadásul hozzájuk tartozik a családi sütés-főzés öröme is. Érzi ezt ön is?
A sütések visszahozzák gyermekkorom élményeit, hiszen olyankor mi, gyerekek mindig ott lábatlankodtunk a sürgő-forgó felnőttek körül. Emlékszem, a konyha levegőjében összekeveredtek a különleges fűszerek, befőttek, gyümölcsök, lekvárok és a sült tészta illata az asszonyok „varázsszavaival”. Megéledtek a konyhaszekrényből előkerülő rejtélyes eszközök és csodát teremtett a boszorkánykonyha.

Biztosan hallott a Magdolna-féle csokoládéfagylaltról, amely a mai napig legendás…
Most, hogy említi, jut eszembe, hogy Horthy Miklós Gellért Szállóba történő legendás bevonulását követően is ezt tálalták fel neki a vacsora után, de a készítés módját nem ismerem.

Ebben Purgly Magdolna kormányzóné szakácskönyve segít nekünk. A fagylalt négy tojásból, fél liter tejszínből, 250 gramm cukorból, 160 gramm reszelt csokoládéból készült és persze tűzön főtt.
Hiába, akkoriban még nem porból kotyvasztották a fagylaltokat…

Ha valaki hozzászokik a házi koszthoz, nem szívesen eszik szokatlan ételeket. Mit tesz, ha külföldön egzotikus ennivalót tesznek a tányérjába?
Pontosan azt, amit Bendegúz az Indul a bakterház című filmben, aki miután a bogárral, rongydarabbal, kaviccsal és egyebekkel teli levesét meglátta, azt mondta, hogy „hunyjuk be a szemünket és falatozzunk!” Ezt szoktam javasolni a lányomnak is és csukott szemmel falunk. Vagy amikor például Itáliában rábeszéltek valamilyen különleges kagylóra, szinte úgy nyeltem őket sorban le, mint az óriáskígyó, egy harapás és már csúsztak is le a falatok, mint az éhes anakonda torkán!

Ez azt jelenti, hogy külföldi útjai során nem merül el az adott nemzet gasztronómiai tengerében?
Valóban nem keresem a különlegességeket, sőt, inkább a magyaros ételekre hasonlító ennivalókat kutatom fel, azokat eszem külhonban is. 

Tudatosan igyekszik egészségesen étkezni, vagy esetleges a táplálkozása?
Ez nálam ciklikusan változik, és a strandszezonnal függ össze. Télen, amikor olyanok vagyunk, mint a medvék, a testépítő sportteremben azzal nyugtatgatjuk a lelkiismeretünket, hogy tömegelünk. Ez a „tudományos” magyarázata annak, hogy össze-vissza eszünk mindent. Tavasszal azonban eszembe jut, hogy talán strandon is megfordulok és akkor különösebb diéta nélkül váltok: két hét alatt akár tíz kilót képes vagyok leadni úgy, hogy nem kínzom magamat, vagyis csak elhagyom a burgonyát, a tésztaféléket, a süteményeket és a kenyeret, no meg a sertéshúst. Ilyenkor több zöldséget, gyümölcsöt, szárnyast eszem. Megjegyzem, hogy a nyár végén is tervezettebben táplálkozok, mert ősszel gyakran kell egyenruhát öltenem, például a vitézavatáson és drága mulatság lenne évente újat varratni… 

Jól értem, hogy rendszeresen sportol?
Hetente hatszor két órán keresztül testépítek. A ’80-as évek közepén, amikor ez a sportág még gyermekcipőben járt, akkor kezdtem el az atletizálást is egyebek mellett, de ez maradt meg máig. A bodybuilding is megköveteli a tudatosságot, hiszen figyelni kell a megfelelő fehérjebevitelre, illetve a folyadékpótlásra. De meg is van az eredménye, mert soha nem voltam olyan erős és nagydarab, mint most 51 évesen.

Tud-e és ha igen, szeret-e főzni?
Nagyon jó vagyok a főtt tojásban, abból tudok készíteni lágyat, keményet és meg nem határozható állagút. Ez a „majd lesz valami belőle” típusú tojásfőzés módja. Az eredendő ideológia mindig meg van hozzá, az eredmény pedig változó. Ami a főzési sutaságomat illeti, az a gyermekkoromba vezethető vissza. Öt-hat éves lehettem, amikor egyszer talán büntetésből, vagy ellenkezőleg igyekezetből mosogattam a konyhában, amikor is bejött a nagyapám és meglátta, min szorgoskodok. Erre megkérdezte, hogy mit csinálok, mire én azt feleltem, hogy „segítek főzni”. Ekkor a hóna alá kapott és elindult velem kifelé a házból azzal a felkiáltással, hogy „főzni az asszonyok szoktak, gyere fát hasogatni!” Azóta is nagy előszeretettel idézem nagyapámat.

Gyermekkorában jó evő volt?
Kimondottan válogatós voltam, nem szerettem a szaftos húsokat, például a pörköltet, ilyesmiket. Nem is voltam túl jó evő. Aztán amikor már elhatároztam, hogy tisztképző iskolába jelentkeztem, a család azzal ijesztgetett, hogy emiatt milyen rossz sorom lesz ott, mert éhezni fogok. Ettől aztán megijedtem, és amikor bekerültem oda, egészen megváltozott az étkezési szokásom. Ma úgy tudnám jellemezni magamat, hogy mindent megeszek. Nem tudnak elém olyasmit tenni, amit ne fogyasztanék el.

Milyen jellegű ételeket szeret, illetve van-e kimondottan kedvence?
A fűszeres, erős ételeket. Nyáron a kedvencem a kizárólag erős paprikából főzött lecsó, amelybe nem teszünk tojást, mert az felszívja az erejét, de evés előtt még extra csípős paprikakrémmel ízesítem, amit a tihanyi Paprika Házban vásárolok. De a kedvenceim közé tartozik a ropogós malacsült és a kacsasült dinsztelt lilakáposztával.

Térjünk át az italokra! Tea vagy kávé? Sör vagy bor?
Teázni akkor szoktam, ha beteg vagyok, esetleg téli estéken iszogatok, mert egykor teával kezelték a veseköveimet és ellenszenv alakult ki bennem iránta. Kávézni pedig nem kávézok, mert elalszom tőle. Egyébként az édes üdítőket szeretem, kivált a nagymama-féle szörpöket. De például a tonikkal ki lehet kergetni a világból, mert a kesernyés ízétől szó szerint a könnyem is kicsordul. De nagyon szeretem a kólát. Ha már nem iszom, nem dohányzom, nem drogozok, legalább ennyi káros szenvedélyem legyen! Megjegyzem, hogy egy időben függő voltam, napi négy litert is meg tudtam belőle inni, de mára ez a szenvedély elmúlt. Habár nem vagyok antialkoholista, évente csak egy-két alkalommal fogyasztok alkoholos italt. Ha lehet választani, akkor nálam a whisky-kóla a menő, mert ahogyan már mondtam, az édesebb italokat iszom szívesebben. Így a pálinkákból, vagy a borokból is. Például az áfonyapálinkát, vagy a hat puttonyos tokaji aszút.

Úgy tudom, korán meghalt az édesanyja és az idős nagymamája helyett az apja tanult meg főzni. Igaz ez?
Igen, nem hagyta, hogy az idős nagymamám tüsténkedjen a konyhában, de ő is csak háromféle tojást tudott főzni, mint én. Ennek az lett az eredménye, hogy az első évben mi úgy néztünk ki, mint az agarak, a kutyáink pedig gurultak kint az udvaron… Végül azonban kiválóan megtanult könyvből öt féle ételt főzni és ezeket ügyesen váltogattuk, így éltünk. 

Térjünk vissza Magda asszony gyöngybetűivel írt szakácskönyvéhez, ezzel is bővítve mindannyiunk ételpalettáját. Én Horthy Miklós kormányzó kedvenc süteményét választottam ki. Talán egyszer a Vitézi Rend bálján is felszolgálják.
Hozzávalók: 35 dkg, 12 dkg zsír, 2 tojássárgája, 1 dkg élesztő tejben kelesztve. Ezeket összegyúrjuk, kidolgozzuk. A masszát két cipóra osztjuk, és fél óráig pihenni hagyjuk. Töltelék: 15 dkg darált, vagy nagyon apróra megvagdosott dió, 15 dkg cukor, 5 dkg csokoládépor, fahéj, citromhéj, ízlés szerint rum, és két tojás felvert habja. Mindezeket keverjük jól össze, és vizes kés segítségével – egyenletesen – kenjük rá a vékonyan kinyújtott tésztára. Ezután jó erősen bejgli-szerűen össze kell csavarni, majd kisujjnyi vastagra kell szétvagdosni. A kisütése zsírozott tepsiben történjék.” – írta le gondosan egykoron Purgly Magdolna kormányzóné.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 120
  •  
    120
    Shares