Havannában ad ingyenes koncertet húsvétkor a Rolling Stones brit rockegyüttes – adta hírül a Granma, a Kubai Kommunista Párt lapja.

MTI

A zenekar a kubai főváros Ciudad Deportiva stadionjában lép fel március 25-én, nagypénteken. A kubai napilap szerint a “történelmi koncert” utat nyit az előtt, hogy más nagy külföldi zenekarok is ellátogassanak a szigetországba. Brit rockzenekarnak ez lesz az első szabadtéri koncertje Kubában. A Rolling Stones is megerősítette a kubai bejelentést. “Számtalan különleges helyen adtunk koncertet hosszú pályafutásunk során, de ez a show Havannában döntő esemény lesz számunkra, és azt reméljük, hogy valamennyi Kubában élő barátunk számára is” – idézte a The Guardian című brit napilap közleményüket.

A nagyszabású showműsort, amely valószínűleg Kuba történelmének legnagyobb rockkoncertje lesz, február elején kezdődött latin-amerikai turnéjukba illesztik  bele – tették hozzá. A kubai fellépésről szóló híresztelések már azóta közszájon forognak, hogy Mick Jagger múlt év októberében Havannában járt, ahol feltételezések szerint koncerthelyszínek között válogatott és felkeresett számos helyi éjszakai bárt is. A Rolling Stones koncertjét három nappal az után rendezik Havannában, hogy március 21-22-én történelmi látogatást tesz a karib-tengeri országban Barack Obama, akinek személyében 1928 óta először látogat amerikai elnök Kubába. Kuba és az Egyesült Államok 2014 végén jelentette be, hogy több mint félévszázad után rendezi viszonyát, és tavaly a két ország felújította diplomáciai kapcsolatait – írta a The Daily Telegraph.

A brit napilap online változata emlékeztetett arra, hogy a kubai forradalom 1959-es győzelme, Fidel Castro hatalomra kerülése után évtizedeken át cenzúrázták mind az amerikai, mind a brit rockegyüttesek, előadók, köztük a Rolling Stones, a Beatles és Elvis Presley zenéjét a kommunista országban. Fidel Castro 2000. december 8-án a néhai John Lennon szobrát felavatva Havannában sajnálatának adott hangot emiatt, és kijelentette, “nagyon sajnálom, hogy korábban nem ismertelek”. Arról beszélt, hogy túlságosan lefoglalta őt a kormányzás, és angol tudása csekély volt ahhoz, hogy jól értse a Beatlest. “Nem az én hibám” – mondta a cenzúráról.

A Rolling Stones jelenleg Latin-Amerikában koncertezik, Olé című turnéjuk február 3-án indult Chile fővárosából, majd Buenos Airesben és Montevideóban (Uruguay) léptek színpadra. Brazíliában február 24-én adtak koncertet és még kétszer lépnek fel, majd Peru, Kolumbia és Mexikó felé veszik az irányt, ahol a március 17-én Mexikóvárosban  koncerteznek.