Kitört a vakáció, ami most – a karantén után – talán még nagyobb örömet okoz felnőtteknek ésgyerekeknek egyaránt. A külföldi utak helyett pedig tökéletes program lehet környezetünk újrafelfedezése – ezúttal urbánus sétát teszünk Budapesten, lássuk, hova érdemes elmenni a gyerekekkel a fővárosban.

061.hu

Zenélő Budapest a főváros legnevesebb művészeivel

Közel 200 minikoncertet hallhatunk a fővárosban a nyár végéig – augusztus 27-ig várja az érdeklődőket a Zenélő Budapest szabadtéri koncertsorozat Budapesten. A tematikusan felépített program keretében a főváros különféle pontjain megszólaló minikoncertek az épületek múltjáról, történelméről és kultúrájáról is mesélnek, így a koncertsorozat zenélő városnézés is egyben. A Zenélő Budapesten hallhatók lesznek klasszikusok jazzhangszerelésben, szaxofonkvartett, a szvingkorszakot idéző koncert, huszárruhás rézfúvósok, női vonósnégyes, erdélyi népzene és fafúvósok operaénekessel. A koncertek mellett az idei év újdonsága a különleges közösségi hangszerek, amelyek zenei előképzettség nélkül is megszólaltathatók. A művészeti vezető által tervezett ütőshangszereket a Millenáris parkban vasárnaponként, a Várkert Bazár Gloriette-nél péntekenként, a Hegyvidéki Kulturális Szalon teraszán pedig szombatonként próbálhatja ki a közönség. A főváros helyszínein különféle programok várják az érdeklődőket: a minikoncertek mellett egyórás jazzkoncertek is szerepelnek a programban, a háromórás interaktív műsorokba pedig bármikor be lehet csatlakozni, a programon belül a gyerekek a felnőtt együttesekkel együtt zenélhetnek. A koncerteken a főváros legnevesebb klasszikus zenekarainak művészei, szólisták, valamint nép -és jazz-zenészek lépnek fel.

Huszárruhás rézfúvósok a Várkert Bazár gloriettjénél (Fotó: zenelobudapest.hu)

 

Irány a Nagyjátszótér!

A legtöbb gyerek imád mászókázni, hintázni, homokozni, pláne, ha az egyik legkomplexebb, legkorszerűbb játszóterén teheti ezt. A  városligeti Nagyjátszótér több mint 13.000 négyzetméteres parkrészében közel félszáz különleges játékelemet állítottak fel. A terület központi eleme egy háromszintes mászóka, amelyet Szinyei Merse Pál Léghajó című festménye inspirált. Az összesen mintegy 50 játszóelemet korosztályonként csoportosítva válogatták össze, hogy megfelelően fejlesszék a kulcskompetenciákat és a kognitív képességeket. Hat különféle csúszda, tízféle hinta és körhinta, négyféle forgójáték, három homokozó, hétféle egyéni és páros rugós játék, két darab egyedi tervezésű köteles-mászó komplexum, tíz földbe süllyesztett trambulin és hosszan kanyargó patak zsilipekkel és vizes játékokkal várja a gyermekeket a Városliget déli részén, a Dózsa György út – Ajtósi Dürer sor kereszteződéséhez közeli területen. A Nagyjátszótér minden környező sétányról könnyen és akadálymentesen megközelíthető. A játékelemek egy része speciális, integrált kialakítású, tehát az egészséges és fogyatékkal élő gyermekek együtt tudnak rajtuk játszani. A Nagyjátszótér minden reggel 8:30-kor nyit, és térítésmentesen használható. 

Fotó: MTI/Mónus Márton

Strandoljunk!

Újra lehet fürödni a legtöbb fővárosi strandon – a Palatinus, Paskál, Pesterzsébeti, Csillaghegyi és a Római strandok május 30. óta várják a strandolókat. A Pünkösdfürdői strand pedig 2020. június 15-én nyitotta meg kapuit, csakúgy mint a Szt. Lukács Gyógyfürdő és Uszoda kültéri medencéi (élményelemek nélkül). Fontos, hogy a strandokra papucs nélkül nem lehet belépni! A strandok a hatósági közegészségügyi előírások maximális betartását ígérik, de el is várják – szükséges betartaniuk az új házirendet, amely a távolságtartási szabályokra éppúgy vonatkozik, mint például a kötelező papucshasználatra. 

Strandoljunk és játsszunk egyszerre! Ismét nyitva a Kispesti Vizes Játszótér!

Június 22-én újra megnyitott a Kispesti Vizes Játszótér, ahol a vizes játékok az időjárástól függően működnek majd. Két éve adták át az országosan is különlegesnek számító, ingyenesen használható vizes játszóteret, ahol négyezer négyzetméteren, 9 látványos vizes játék várja a gyerekeket. A játszótér az elmúlt két év alatt a környék, a XVII., XVIII., XX. kerületek legnépszerűbb játszótere lett, ami látszik azon is, hogy egy melegebb napon akár kétszázan is megfordulnak itt. A játszóteret szeptember végéig naponta 8.00 és 21.00 óra között, a téli időszakban október 1-től április 30-ig pedig 8.00 órától 18.00 óráig látogathatják. A zárás után minden nap kitakarítják és fertőtlenítik a játékokat, a vizes részeket. Fontos megemlíteni, hogy nem működnek a vizes részek, ha 20 fok alá süllyed a hőmérséklet, illetve szelesre, vagy zivatarosa az idő. Fontos az is, hogy a játszóteret csak 2-14 éveseknek tervezték, a balesetek megelőzése érdekében csak szülői felügyelettel használhatják a gyerekek. 

MTI Fotó: Kovács Tamás

Fővárosi Állat- és Növénykert

Június 20-tól az állatházak és a beltéri bemutatóhelyek is megnyíltak a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol hét kontinens állati érdekességeit fedezhetik fel az érdeklődők, több mint 10.000 különleges állattal találkozhatnak. A világ egyik legrégebbi állatkertje több mint 150 éve várja a látogatókat a Városliget zöldövezetében. Légy Ott! programjaikon testközelből ismerkedhetünk meg az állatokkal. Naponta 15 féle különböző állatbemutatón állatgondozók beszélnek, beszélgetnek gondozottjaikról. Aki most látogat el az állatkertbe, találkozhat egy kihaltnak hitt kengurufajjal – a Parma-kengurukkal az állatkert új sztárjai, és megleshetik a gólyafiókákat is, akik egyre gyakrabban indulnak kisebb „felfedezőutakra” az állatkerti Nagy-tó partján. A jegyárakról ITT tájékozódhatunk.

Budavári sikló

A koronavírus-járvány miatt teljesen leállították, de július 1-jén újra elindult a Budavári Sikló két kocsija, Margit és Gellért. Az újranyitáskor minden utas gyermekjeggyel utazhat majd a Siklón. Az egyirányú menetjegy ára így 700, a retúrjegy pedig 1100 forintba kerül. A ma már az UNESCO világörökség részét képező Budavári Sikló – korábbi nevén Budai Hegypálya – százötven évvel ezelőtt, 1870. március 2-án indult el. 

Libegő

A pünkösdi hétvége óta újra várja a kirándulókat az idén 50 éves Zugligeti Libegő, amely júniusban és júliusban hétvégenként és ünnepnapokon már üzemelni fog. A Libegő 10:00 – 19:00 óra között van nyitva, jegyet csak a jegykiadó automatákból lehet vásárolni. A Széll Kálmán térről a 21/21A, a Boráros térről a 212-es autóbuszokkal érhető el a Normafa, a Nyugati Pályaudvarról a 291-es autóbusz egyenesen Zugligetbe a Libegőhöz szállítja utasait. A büfé is várja vendégeit a jogszabályoknak megfelelően, és védőeszközöket is lehet vásárolni. A Libegő épületében és a kültéren várakozóknak szükséges betartani a másfél méteres sorban állási távolságot, és maszkot viselni.

Minden nap várja az utasokat a Gyermekvasút

A kényszerű üzemszünet alatt rengeteg felújítási munkát végeztek, Hűvösvölgy, Gyermekvasút állomás még pelenkázót is kapott. A szükséges távolságtartás betartása érdekében ugyan az egyes kocsikba csak a férőhelyek felét értékesítik, de több kocsival, hosszabb szerelvényekkel igyekeznek a szokásos kapacitást biztosítani utasainknak. A vasút a maga nemében páratlan látványosság, ahol gyermekek irányítják a vonatok közlekedését. A kisvasút vonala Széchenyi-hegy állomástól Hűvösvölgyig tart, 8 megállóval. A vonatok a végállomások közötti 11 km-es távolságot átlagosan 40-50 perc alatt teszik meg.

Fotó: gyermekvasut.hu

Vasúttörténeti Park

Május vége óta a Vasúttörténeti Park is nyitva van. A park területén ajánlják a szájmaszk használatát a felnőtteknek, illetve a látogatók számára mind szabadtéren, mind az Orient Csarnokban – az egy háztartásban élők kivételével – kötelező a legalább másfél méter távolság betartása, és a kihelyezett kézfertőtlenítők használata. Mint írják, munkatársaik folyamatosan gondoskodnak az interaktív programeszközök fertőtlenítéséről. Az egykori vontatási telep helyén berendezett hatalmas interaktív múzeum körfűtőházában nagyjából ötven lokomotív parkol (közülük egy tucat még mindig működőképes). A régi mozdonyok, nosztalgia vasúti kocsik mellett különféle interaktív programok is várnak a látogatóra: a hajtányozás során próbára tehetjük erőnket a kézi erővel működtetett járművekkel. Hétvégenként dízelmozdony vezetőállásán utazhatnak a jelentkezők.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Rakpart minden hétvégén

Hétvégente átengedik a gyalogosoknak, kerékpárosoknak a pesti alsó rakpartot, szuper program lehet a családnak végigkarikáni, korzózni a Duna mentén. A közúti forgalmat a rakparton szombat hajnalban 2-3 óra körül zárják le, míg a feloldás vasárnap 23 óra környékén várható. A megnyitott rakpart használata során arra kérik az embereket, figyeljenek, hogy az útpályáján ne zavarjanak másokat, mindig maradjon egy sáv, ahol ki tudják egymást kerülni a gyalogosok, bringások. Külön felhívják a figyelmet arra is, hogy a rakparton nincs árnyékolt felület, a nyilvános illemhelyek pedig zárva vannak. Jó hír, hogy hamarosan a pesti alsó rakparton és a Városháza parkban is mozgó büfékocsikkal találkozhatnak az arra sétálók, ugyanis július 1-jén a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ a pesti alsó rakpart és a Városháza park időszakos vendéglátására írt ki pályázatot. Ezzel segítenék a helyi vendéglátóipari szektor résztvevőit az újraindulásban. A Városháza park kialakításának végleges rendezése folyamatban van, viszont addig is olyan hasznosítási megoldással kíván élni Budapest, amely új élményt jelent, ennek érdekében idén nyáron „pop up” parkként várja az érdeklődőket, gasztronómiai és turisztikai szolgáltatásokkal.

Zenés – Drámás alkotótábor 

Fazekas Anna Dorottya színházi nevelési szakember, pszichológus, a Világszép Alapítvány munkatársa és Paár Julcsi, énekes, dalszerző, zeneterapeuta, a Hangoló Zeneterápia megálmodója augusztus 24. és 28. között várja 8 és 11 év közötti jelentkezőit intenzív alkotótáborába a Létra Klubba. A táborban zenei és improvizációs eszközökkel a résztvevő gyerekek megtapasztalják a szabad alkotómunkát, kibontakoztathatják kreativitásukat, felelős döntéseket hoznak, melynek révén megélik saját kompetens énjüket, és ezalatt számos tapasztalatok szereznek az együttműködésről és konfliktuskezelésről. A hét során nemcsak a közös dramatikus és improvizatív zenei játékok és alkotás kovácsolja össze a gyerekeket, de a tábor végén a csoport közös döntése alapján a szülőknek is bemutathatják alkotásaikat, ezzel megerősítik magukban saját értékeiket, az élmény pedig felerősíti, és tartósan beépíti a folyamat alatt elsajátított tudásukat. A nap elején közös drámajátékokkal kovácsolják össze a közösséget és segítik a feloldódást. Ezt követik majd jellemzően a kiscsoportos munkák, ahol Paár Julcsival zenei alkotásba, Dorkával szerepjátékalapú jelenetkészítésbe kóstolhatnak bele a gyerekek. A folyamatok végét az alkotások bemutatása zárja, majd ezt követi az ebéd. Ezután a szabadban folytatjuk tovább a játékot, elmélyültebb egyéni alkotásokat készítünk, vízibomba csatázunk, vagy a pénteki bemutatónk összeállításán dolgozunk. A nap végét közös rátekintés zárja az aznapi eseményekre. Bővebb információk a táborról ITT olvashatók.