Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 2
  •  
    2
    Shares

Augusztus utolsó hétvégéjén – ahogy minden évben – Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt, és feltárul a város igazi arca. A járványügyi helyzethez igazodva idén is kisebb körben tartják meg nyárbúcsúztató rendezvényt, amely műfajában, tematikájában így is sokszínű programkínálattal várja a látogatókat. A legkedveltebb Házak, udvarok, házigazdák programsorozaton túl most is lesznek városismereti séták, gyerekprogramok, jótékonysági gumikacsa-verseny, táncszínház, Kultszerenádok, fényfestés a Fő téren, Barlang és P’Art Mozi programok, kiállítások, GastroArt, Be Massive Horizon Daytime Party. Korlátozott létszámú közönség előtt pedig fellép: Barabás Lőrinc Quartet feat. Fekete-Kovács Kornél, LGT Emlékzenekar Karácsony Jánossal, Vujicsics-Söndörgő-ViGaD.

061.hu

A város hagyományos nyárbúcsúztató eseményét, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált immár 16. alkalommal rendezi meg a Szentendrei Kulturális Központ a város kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek, művészeti egyesületeinek és üzleti vállalkozásainak összefogásával. A rendezvény célja, hogy Szentendre megmutassa – a turizmuson túlmutatóan – valódi arcát, értékeit, egyediségét a kultúra, a művészet és a vendéglátás területén.

A rendezvény a tavalyihoz hasonlóan most is kisebb méretű, családias és inkább bensőséges hangulatú esemény lesz, kevesebb embert befogadó helyszíneken zenés, irodalmi, színházi, gasztronómiai, képző- és iparművészeti programokkal.

A fesztivál műfaji sokszínűsége, bohém jellege és a népszerű, hagyományos programelemek megmaradnak. Így továbbra is szélesre tárják műhelyeik, üzleteik kapuit a szentendrei lokálpatrióták a Házak, udvarok, házigazdák* néven ismert programsorozatban. A látogatók nemcsak a szentendrei udvarokba nyernek betekintést, hanem találkozhatnak az ott lakókkal, a műhely-, üzlettulajdonosokkal, és a házigazda által szervezett programokon megismerhetik munkájukat, életüket.

A Városház udvara idén is korlátozott számú hallgatóságú koncerteknek és egy stand up comedy előadásnak ad majd színteret: Barabás Lőrinc Quartet feat. Fekete-Kovács Kornél, LGT Emlékzenekar Karácsony Jánossal, Vujicsics, Söndörgő, ViGaD. A Barlang összművészeti programokkal, a P’Art Mozi vetítésekkel színesíti a programkínálatot. Szentendre ikonikus helye, a Fő tér napközben ismét a gyerekeké lesz: játszótér, ügyességi, kézművesprogram, bábszínház várja őket. Este pedig a látványos fényfestésben gyönyörködhetnek a látogatók a város főterén. A főtér felett magasodó Templomdombon pedig ismét megrendezzük a tavaly nagy népszerűségnek örvendő zenés közösségi festést, melyen az éjjelt és a nappalt festhetik meg egy hatalmas, kifeszített vászonra a festeni vágyó látogatók. A közkedvelt jótékonysági gumikacsa-versenyt, melyet a Rotary Szentendre szervez idén már meg tudják tartani. A 10., jubileumi eseményt szombat délután tekintheti meg és vehet rajta részt az érdeklődő.

A város történetét és őrzött titkait a Tourinform Iroda által szervezett városismereti séták alkalmával, a kortárs képzőművészet és a gasztronómia helyi összefonódásának finom csodáit a GastroArt helyszínein ismerhetjük meg. A programkínálatot a város kulturális intézményei tovább színesítik: így a Szentendrei Teátrum koncert- és bábszínházzal, a Ferenczy Múzeumi Centrum és a MANK-ArtKert összművészeti fesztiváljának képzőművészeti workshopokkal, tárlatvezetésekkel, filmvetítésekkel és beszélgetésekkel.

Gasztronómiai kiállítók helyett a városi éttermek várják szeretettel a vendégeket és a gasztronómiai élményen túl kisebb zenei produkciókkal is szórakoztatják majd a szentendreieket és a városba érkező látogatókat. A Lázár cár téren pedig a WAMP design iparművészeti kiállítás várja az érdeklődőket.

Részletes program és információ a szentendreejjelnappalnyitva.hu weboldalon és a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva facebook oldalon.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 2
  •  
    2
    Shares