A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Táncbazár közönsége idén is belekóstolhat a flamenco, a tangó, a kortárs és a hagyományőrző magyar táncokba, és még Hollywood kedvencét, a szteppet is a kipróbálhatják a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein július 20. és 31. között Budapest egyik legszebb helyén, a Várkert Bazár Öntőház udvarán.

061.hu

Ha nyár, akkor szabadtér, csillagos ég és rengeteg tánc! A Táncbazár kínálatát a Nemzeti Táncszínház idén is azzal a szándékkal állította össze, hogy a magyar mellett a nemzetközi folklórt is megmutassák a közönségnek. A magyar néptánc elmaradhatatlan része a szabadtéri programsorozatnak. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Táncrapszódia és a Kalotaszeg című előadásait mutatja be. A Duna Művészegyüttes az Örökkön-örökké című előadással érkezik a Várkert Bazárba, a Fitos Dezső Társulat Falusi színek produkciójában pedig a Kárpát-medence kulturális sokszínűségét és kimeríthetetlen folklórkincsét hozza el a városlakóknak.

Szenvedély, érzékiség, mágikus rítusok – flamenco és tangó a Táncbazárban! A tangó nemcsak egy tánc, hanem egy életforma. Ebbe az életérzésbe kóstolhatnak bele a nézők Budai László valamint vendégei, a Tangó Táncszínház conTangos című előadásában. A FlamenCorazonArte Táncszínház elképesztően látványos, vérpezsdítő flamenco-estje, a FlamenColores a magyar, arab, zsidó, keresztény, indiai, cigány eredetű ősi zenei motívumok és ritmusok világába repíti el a közönséget. A Táncmelodikák előadásban Pirók Zsófia és a Melodika Project kiváló zenészei egyedi műfajt teremtenek.

A Feledi János – Feledi Project – Trio à la Kodály a kortárs tánc és a hazai kortárs kamarazene mellett, a  progresszív jazz világába kalauzol el Prozódia produkciójukkal. A Sivasakti Kalánanda Táncszínház pedig a TálaMantra – Indiai táncképek című klasszikus indiai tánctechnikákat és modern koreográfiákat bemutató táncelőadással érkezik.

Valamint, színesítve a műsorunkat, a PiroTap Productions társulat is felkérést kapott, akik egy igazi amerikai táncot, a sztepp műfaját szeretnék megismertetni a nézőkkel Tap Evolution című darabjukban.