Folytatja sok éves hagyományát a Budapest Bábszínház, idén húsvétkor is láthatják a gyerekek a Nyúl Péter című előadást, ám ezúttal a színház YouTube-csatornáján.

MTI

Évek óta hagyomány a Budapest Bábszínházban, hogy húsvétkor az egyik legkedveltebb előadásukat, a Nyúl Pétert játsszák. Mint írják, idén sem lett volna másképp, ám mivel a kialakult helyzet miatt nincs erre lehetőség, a színház YouTube-csatornáján teszik közzé az ünnepi hétvégén az előadást. Szombaton 11 órakor Beatrix Potter népszerű meséjét Ellinger Edina rendezésében láthatják a gyerekek. A művet Fekete Ádám alkalmazta színpadra, a darabban Pallai Mara, Márkus Sándor, Hoffer Károly, Juhász Ibolya, Karádi Borbála, Semjén Nóra, Rusz Judit és Kemény István játszik.

Szombaton 21 órától felnőtt nézőiket várják a képernyő elé ugyanennek az előadásnak a 18 éven felülieknek ajánlott változatára, amelyet egyetlen alkalommal, 3 évvel ezelőtt a Színházak éjszakáján játszottak sikerrel – áll a közleményben.

Mint írják, a Budapest Bábszínház művészei az otthon töltött idő alatt is aktívak: rövid videókkal mutatják be a színház Facebook-oldalán, hogyan tudnak bábszínházat csempészni a saját és nézőik mindennapjaiba.

Szintén a napokban indult el Mesék a bábszínházból címmel egy új kezdeményezés, ennek keretében a Budapest Bábszínház művészei azokat az eredeti meséket olvassák fel, amelyek megihlették a színház alkotóit és előadások születtek belőlük. Ezeket a videókat a produkciók fotóival és zenéivel illusztrálják.

Ebben az átmeneti helyzetben kreativitásra is ösztönözik a gyerekeket a színház Facebook-oldalán: rajzpályázatot indítottak, amelyben arra kérik a pályázókat, hogy minden szombati gyerekelőadásukról rajzoljanak egy képet, azt a szülők fotózzák le, és küldjék el a [email protected] e-mail címre.

A rajzokat a bábszínház művészeti tanácsa zsűrizi és vasárnaponként a győztes munkáját megosztják Facebook-oldalukon, valamint az Instagramon. A győztes továbbá kiválaszthatja melyik kedvenc szereplőjétől, illetve bábszínészétől szeretne személyes üzenetet kapni.