Elindult Jakab Roland Attila hegedűművész, a Virtuózok különdíjasa vasárnap Kölnbe, ahol Magyarországot képviseli a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén.

MTI

A fiatal művész a Pablo de Sarasate spanyol zeneszerző Cigány dalok című művével készült a jövő vasárnapi versenyre. Szereplésével nemcsak Magyarországot, hanem szülőhelyét, Erdélyt is képviselni szeretné a megmérettetésen. “Szakmailag elég nehéz feladat lesz, mert 11 országból benne lenni az első legjobb háromban nem lesz valami könnyű” – tette hozzá.

A Magyarországot képviselő versenyző mellett Ausztria, Csehország, Norvégia, San Marino, Svédország, Horvátország, Németország, Málta, Lengyelország és Szlovénia egy-egy fiatal zeneművésze küzd a győzelemért Kölnben. Peller Mariann, a Virtuózok producere – aki elkíséri a hegedűművészt Németországba – azt mondta: “nagy reménységet” látnak Jakab Roland Attilában, hiszen komoly tanárok készítették fel a versenyre és bízik benne, hogy jó eredményt ér majd el.

A versenyt élőben közvetíti szeptember 3-án a Duna televízió. A Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyét 1982-ben alapította az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU – European Broadcasting Union). A viadal az Eurovíziós Dalfesztivál komolyzenei “kistestvére”. Magyarország eddig három alkalommal nevezett be a kétévente megrendezett versenybe: 1994-ben Faragó Márk zongorista, 2000-ben Rácz Ödön nagybőgős, 2014-ben Devich Gergely gordonkaművész képviselte hazánkat.