Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Helyszíni utastájékoztató akcióval és rajzpályázattal hívja fel a figyelmet a budapesti 99-es járat autóbuszain utazók és megállóiban várakozók biztonságára a józsefvárosi önkormányzat.

MTI

A programsorozat részeként korábban a közösségi együttélés szabályaira, a bűnmegelőzés fontosságára igyekeztek felhívni a figyelmet, bevonva a buszközlekedésben résztvevő szereplőket is. A kerület a Budapesti Közlekedési Központtal és a BKV-val közösen rajzpályázatot hirdet iskolásoknak “Így szeretnék utazni a 99-es buszon!” címmel, a beadott pályázatok közül négy kategóriában hirdetnek nyertest.

A közlemény szerint október közepéig tapasztalt utcai szociális munkások is segítik, tájékoztatják az utasokat, szükség esetén kezelik a konfliktusokat a buszjárat józsefvárosi szakaszán. A helyiek elképzelései alapján egy sajátos arculatú buszmegállótípust is kialakítottak, az első két pár október elejére készül el.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •