A héten több helyszínen és közvetítésen találkozhattak a nézők a Nemzeti Színház társulatával – a Bajor Gizi parkban, a teátrum előtt található hajóorrban csütörtök este, pontosan 20 óra 20 perckor – csatlakozva a világ magyarjait egybehívó kezdeményezéshez – meggyújtották a medencében található gázfáklyákat. Az A38 hajón pedig Rátóti Zoltán rendezésében készült egy június 4-i emlékműsor.

061.hu

A Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila többször hangsúlyozta nyilatkozataiban, hogy a teátrum társulata számára nem csak az emlékévben, hanem folyamatosan fontos és kiemelt téma Trianon, így nem csak most, a békediktátum aláírásának 100. évfordulójának napjaiban, hanem egész évben különleges programsorozattal készülnek a színművészek, alkotók.

A színművészek közreműködésével Rátóti Zoltán rendezésében készült egy június 4-i emlékműsor, amelyet az A38 Hajón rögzítettek és az M5 csatorna sugárzott, illetve Vidnyánszky Attila rendezte a sátoraljaújhelyi Magyar Kálvárián helyet kapó Centenáriumi Turulszobor avatóünnepségét, amelyet élőben közvetített a Duna Televízió. Csütörtökön este debütált A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében című történelmi dráma is, amelyben ugyanúgy, mint a Nemzeti Tizenhárom almafa című előadásában, Rátóti Zoltán tolmácsolásában teljes terjedelmében elhangzik az Apponyi-beszéd.

A társulat tagjai tartottak egy szűk körű megemlékezést is a Bajor Gizi parkban, a teátrum előtt található hajóorrban gyűltek össze csütörtök este, ahol 20 óra 20 perckor meggyújtották a medencében található gázfáklyákat.

Forrás: deszkavízió, Fotó: Gádoros Márk