„Izrael kihagyott egy Oscar-díjat”- közölték az izraeli televízióban már a Saul fia Cannes-i nagydíja elnyerésének bejelentése után. A kissé kaján megjegyzéssel arra céloztak, hogy az izraeli filmipar elutasította a rendező kérését a film finanszírozására. A kritikusok igen kedvező fogadtatása ellenére a film Izraelben nem mondható nagy nézettségűnek.
Noha a Saul izraeli premierjére – viszonylag később – azaz jóval a Cannes-i nagydíj és egyéb díjak elnyerése után került csak sor, mégis a fontosabb lapok, médiumok, és az izraeli értelmiség köreiben már az Oscar-díj odaítélése előtt jelezték, hogy nagy film született.
Egy ellenvélemény
A Saul fia az ajánlott filmek listáján, idén február óta az első helyen szerepel, dicsekedett Nurit Shani, a film izraeli forgalmazója, akivel a múlt héten Tel Avív-ban beszélhettünk. A Haaretz című izraeli napilap hétvégi mellékletében, a Galériában megjelent legutóbbi értékelés szerint a film vezeti az izraeli kritikusok által ajánlott és nagyra értékelt filmek listáját: tíz kritikus, tíz különböző publikációban a legmagasabbra tette, azaz, öt avagy négy csillagot adott a filmnek.
Egyetlen kritikus volt, aki mindössze két csillagot osztott ki: Avner Shavit írása a WALLA internetes oldalán jelent meg. Ebben Shavit például azt kifogásolja, hogy a „kalusztrofób jellegű operatőri technika miatt, a nézők úgy érzik, mintha Saul foglyai lennének”. „A másik probléma”, Shavit szerint, az, hogy „a film gyorsan kimerül, és a történt egyre monotonabbá, sőt unalmassá válik”. A fiatal kritikus végül azt írja, hogy Claude Lanzmann, aki a Saul-film legnagyobb tisztelője, bóknak szánta, hogy a „Saul fia a Schindler Listájának az abszolút ellentéte, azaz más, mint a nagy hollywoodi manipuláció terméke”. Shavit még az Oscar előtt azt írta, hogy ha megkapná a Saul az Amerikai Filmakadémia elismerését, az azt jelentené, hogy ez a film is hasonlít Spielberg kasszasikeréhez.
A nézők DNS-ébe van programozva a holokauszt témája
„Amikor Cannes-ban megnéztem a Saul fiát, rögtön tudtam, hogy ezt a filmet minden izraelinek, főként a fiataloknak látnia kell” – mondta Nurit Shani, egyúttal azt is bevallva, hogy nem volt könnyű a film megszerzése. Volt más izraeli forgalmazó is, aki szintén szerette volna megkapni a forgalmazási jogot. „Nagyon közel érzem magamhoz a film témáját. A férjemmel együtt, mindketten második generációs, holokauszt áldozatok és túlélők leszármazottai vagyunk. Fehéroroszországi és lengyel zsidó családjaink tagjait a második világháborús haláltáborokban kiirtották. Ezért amikor Cannes-ban együtt láttuk a Saul fiát, a fiamnak – aki egyben a cégünknek, a LEV Co.-nak az igazgatója -, azt mondtam, ezt a filmet nekünk kell Izraelben forgalmazni. Ami a dolog pénzügyi részét illeti, közöltem: nem érdekel, hogy kasszasiker lesz-e. Nem számít az sem, gondoltam, hogy hány nézője lesz ennek a filmnek Izraelben.”
Jelenleg Izraelben összesen tíz művészmoziban vetítik Nemes Jeles filmjét. A LEV-hálózat által üzemeltetett mozikban a filmet átlag napi négy alkalommal vetítik. „Ez nem könnyű film, még Izraelben sem, ahol lényegében a nézők DNS-ébe van programozva a holokauszt témája” – említi még Nurit Shani, hozzátéve, hogy „a film, a kritikusok igen kedvező fogadtatása ellenére itt, Izraelben nem nagy nézettségű”. Viszont ellentmond Avner Shavit véleményének, mert szerinte a Saul semmiben sem hasonlítható a Schindler listájához, ami annakidején egy igazi közönségfilm volt.
A LEV-művészmozi hálózat arról is nevezetes, – tudtuk meg – hogy a nézők oktatását, tanítását is végzi, elsősorban fiatalok, idősek, katonák, diákok részére különböző, például filozófiai, történelmi témákban. A magyarországi példát hallva, arról hogy 13 ezer diáknak vetítik le a Saul fiát, Nurit Shani ezzel reagált: „Ez egy jó ötlet, amit a mi kulturális miniszterünknek, Miri Regevnek is a figyelmébe kell ajánlani!”
„A szemében azonban azt a szikrát érezzük”
Az izraeli magyar nagykövetség által szervezett január 30-i Saul fia-premiert nagy érdeklődés kísérte: a társadalom intellektuális elitje, a közélet szereplői, politikusok vettek rajta részt. A vetítésen a főszereplő Röhrig Géza is jelen volt. A filmkritikusok egyöntetűen kíválónak tartják alakítását. Első helyen megemlítik Röhrig zsidóságát, azaz feltételezett „betérését a zsidóságba”, és azt, hogy héberül is beszél.
Röhrig Géza kitűnő az első filmszerepében – írta a Jedioth Ahronot című izraeli napilapban, február közepén megjelent kritikájában Yehuda Stav, újságíró, filmkritikus, majd így folytatta: „Röhrig a ravaszságot a közömbösséggel elegyíti, a reménytelenséggel és a határozottsággal együtt mutatja be. Látszólag kimerült és indiferens a sátáni és gyilkos munka iránt. A szemében azonban azt a szikrát érezzük, ami még benne, mint emberben rejtőzik. És ez az a szikra, ami motiválja Saul minden tevékenységét. Kizárólag a megváltás, a vezeklés, a megtisztulás az, ami számára fontos. A film megtekintése erős és megrázó fizikai tapasztalat. A rendező, Nemes kerüli a horror tényszerű, részletes ábrázolását, azt lényegében a háttérben, homályban hagyja. Ugyanakkor a rendező Saul arcának kizárólagos jelenlétéhez ragaszkodva, Saul szubjektív nézőpontjából láttatva, gyors kameramozgások közepette, hosszú vágási snittekkel, klausztrofób, fullasztó atmoszférát teremtve, a nyelvek keveredése, a hangok és a kemencék görgetése mellett – a nézőt a sötétség mélyére hurcolja magával. A Saul fia az a ritka alkotás a film történetében, amely a holokauszt filmes emlékezetét felejthetetlen műalkotássá teszi”.
A filmet dícsérő kritikájában Yehuda Stav végül még azt is kiemeli, hogy Saul tette, vagyis a szimbolikusan fiává fogadott fiatal fiú holttestének az eltemetése, a zsidó vallási ima, a Kaddis elmondása azon a helyen, ahol Isten megszűnt létezni, olyan cselekedet, amely lázadás is egyben. „De nem a nácik ellen, mint amire a Sonderkommandós társai törekszenek. Saul nem csatlakozik hozzájuk. Ő az ördögi téboly, az őt körülvevő őrültség ellen lázad.”
Az Eicmann-per előtt sokszor elítélték a túlélőket
A koncentrációs táborokban, az auschwitzi haláltáborban nem volt lehetséges a lázadás. Az izraeli közvélemény a hatvanas évek elején, az 1962-ben lezajlott jeruzsálemi Eichmann-per hatására kezdte el felfogni, hogy valójában mi volt Auschwitz lényege. Előtte a koncentrációs táborok túlélőit Izraelben azzal vádolták, hogy „úgy mentek, mint az állatok, a juhok a vágóhídra!” Elítélték őket, amiért nem lázadtak fel.
Akkor, közvetlenül az állam alapítása utáni években, az ötvenes években más történelmi időket éltünk. A holokauszt túlélők között voltak, akik akkor féltek beszélni, de volt, aki szégyenből nem tudott megszólalni. De ha megszólaltak, akkor sokan nem hitték el, hogy amit mondtak az igaz volt, megtörténhetett. Az Eichmann-per, a tanúvallomások révén a valóság pontos bemutatása, regisztrálása teljesen átalakította az emberek véleményét. Sok időnek kellett eltelnie, amíg mindez megváltozott” – magyarázta Yehuda Stav. „Manapság az izraeli középiskolások felső tagozatosai kivétel nélkül elutaznak megnézni az auschwitzi vagy más lágerek helyszíneit. Ez az út egy életre szóló benyomást, tapasztalást jelent a számukra.”
De, amiről kevesebb szó esik Izraelben, mégis köztudott, hogy nemcsak az Eichman-per volt a fordulópont, hanem komoly hatása volt a 40 éve történt úgynevezett „entebbei túszmentő akciónak”. Amikor két palesztin és két német terrorista 1976. június 27.-én az athéni repülőtéren eltérítette az Air France – Athén érintésével – Tel Aviv-Párizs között közlekedő utasszállító gépét, a terroristák az ugandai Entebbe-i terminálon az izraeli és a zsidó utasok kivételével elengedték a többi utast. Így 246 utasból 94 maradt hátra, akiket aztán egy sikeres izraeli túszmentő akcióban az izraeli légierő kimenekített. Az izraeli közvéleményre traumatikus hatása volt az utasok közül a zsidók kiszelektálásának.
Közvetlenül az Oscar-díj odaítélése előtt, a nemrég megszűnt – egyetlen – magyar nyelvű izraeli Új Kelet című lap online változatában (ujkelet.live) Silló Sándor így méltatta a filmet: „A Saul fia kitörölhetetlen kép, ahogy az emberiség emlékezetéből is kitörölhetetlen az, amit a film ábrázol.” A lap egy másik munkatársa, Kati Yael Hirschberg pedig a Tel Aviv-i premier után így írt a filmről: „Látni kell. Volt idő, amikor kijelentettem, hogy én több holokauszt filmet nem nézek meg. És most mégis. És mégsem, mert ez nem holokauszt film. Ez az emberiség történetének a filmje. Amit látni kell…”
Forrás: HVG.hu