Nem vagyok hipermnéziás, így azt sem tudom, mi történt idén áprilisban. A huszonhét és fél évvel ezelőtti eseményekről azért lett fogalmam, mert előkerült egy videó. Az akkori jelenlévők közül sokan magukra ismerhetnek, ha még élnek.
HAHO GROZDITS – 061.hu
1990 tavaszán nem voltam még tizenhét éves, de már otthagytam az egyházi középiskolát, melynek látogatása a rendszerváltás előtt sokkal sikkesebb dolognak tűnt, mint utána. Nem volt könnyű elviselni, hogy az addig forradalmian tökös apukákból hirtelen nagyképű parlamenti biodíszlet lett. A változásban az állandóságot a zene jelentette, meg a koncertek, amikből a Nyugat-Dunántúlra – nekem kőszegiként Győr, Szombathely, Zalaegerszeg és Keszthely környékére volt rálátásom – jóval kevesebb jutott, mint a fővárosba. Persze, a mai helyzethez képest nem voltunk szűkében a helyeknek és lehetőségeknek, s „ha a hegy nem megy Mohamedhez…” elv alapján volt egy bokrétára való jobb-rosszabb zenekarunk, melyek közül némelyik a regionális ismertségnél is messzebbre jutott.
Ma már nem sokaknak mond bármit is az Automata Felhívás, a Ványamaradványa, a Dráma Margarin, a Kutyahús, a Velő Elem, a Jó Kis Darafelfújt (később Testbüfé), a soproni vav-WAW… és hosszan sorolhatnám, míg el nem jutok a győri Auróráig, mely annak kornak és az azt megelőző korszaknak nagy túlélője. Máig. Persze, nincsenek már meg az akkori „helyek”, s azt hiszem, betöltetlen űr maradt utánuk. Száztizenöt évnyi működés után 2012 őszén bezárt Szombathelyen a Haladás Művelődési Ház is. Pedig központi fekvésénél fogva – a pályaudvar felett átívelő vas felüljárón keresztül lehetett odajutni – ahonnan viszonylag könnyen elérhető volt az utolsó vonat. Ami sokat jelentett a Szombathely környékén elégedetlenkedő fiataloknak. Szombathelyen javarészt itt, a Haladásban kerültek megrendezésre a nagyobb alter/rock koncertek. Itt voltam 1990. április 27-én, pénteken, Auróra koncerten. A cikk végén az is kiderül, ha nem is név-, de arc szerint, hogy kik voltak még ott aznap este…
Az előzenekarként fellépő soproni vav-WAW zenekart – utólag sajnálattal kell megjegyeznem – nem eléggé ismertük Vas megyében. Erőteljes színpadi jelenlétük – és másolás útján rövidesen terjedésnek indult kazettájuk dalai – alapján tényleg több figyelmet érdemeltek volna. Ők írtak először dalt a Balaton-átúszásról (Itt utólag meghallgathatod!), és azt gyanítom, hogy születésnapi köszöntőjük is sokak agyába beleégett. Kitörölhetetlenül. Az, hogy gyakorlatilag senki nem ismerte őket, azért gond, mert így a vav-WAW fellépéséből csak néhány perces töredéket rögzítettek a szorgos videósok.
A vav-WAW (keretes írásunkat lásd a cikk alján!) után következő Aurórát, ami akkor még a „klasszikus felállásban” játszott (Vigi – ének, gitár, Polyák – dob, Galacs – basszusgitár) már sokan kedvelték. Én magam a fentebb már említett egyházi középiskolának köszönhetően közelebbről ismertem a bandát, hiszen a gimnáziummal szemben található múzeumban molyolt segédrestaurátorként Pusztai Zoltán költő, aki a zenekar dalszövegeit írja a mai napig. Akkor már kétkötetes költő volt! (Kallódó bábuk, 1984; Önarckép varjúval, 1990.)
Lázadó/lázadozó kamaszként rövid kimenőim – délután kettő és négy között – jelentős hányadát töltöttem a múzeum hátsó traktusában, Zolival kávézva-beszélgetve. Emlékszem, mennyire el volt keseredve, hogy a Sötét a kép című dal szövege félreérthető lett: „perverz a hivatal perverz a dal / mocskos az utca mocskos a fal / nagyot hall aki kompetens / trotli az Isten és impotens.” Zoli úgy gondolta, hogy az Istenről ebben az összefüggésben mindenki a főnökre, a góréra fog gondolni, és nem ISTENre.
Mindennek csak azért van jelentősége, hogy ilyen előzmények után, az egyházi középiskolával együtt, járulékos veszteségként, az addig ismert közegemet is ott kellett hagynom. Bármit megtettem volna a szombathelyi koncerten való megjelenés érdekében, pedig aznap érkezett Magyarországra a Dalai Láma. És utólag tudható, azon a pénteken választották meg Orbán Viktort a Fidesz parlamenti frakciójának vezetőjévé, ráadásul aznap jelentette be Petrasovits Anna, hogy lemond a Szociáldemokrata Párt elnöki tisztségéről…
Mielőtt az 1990-es felvétel mai szemmel izgalmas részét megmutatnám, álljon itt néhány többé-kevésbé élvezhető, VHS-gyűrődéstől és -nyúlástól nagyjából megkímélt részlet a koncertről. (A többit elérheted a dalok címére kattintva.)
Az első dal a Más világ volt, aztán jött a Múlik az idő, az Iskolába jársz, és a Közvetítő.
„kintről ez egy álom pedig élő horror / behálózott mindent a szellemi nyomor”
Majd következett az Egy kis anarchia, ami nagyot lendített a közönség hangulatán. Akkoriban még nem léteztek a biztonsági cégek kigyúrt kidobói, és könnyebb volt feljutni a színpadra.
Aztán már dübörgött a Rock’n roll és a Mire vársz, mindkét nóta erősen slágergyanúsnak tűnt, ahogy Bevadulok néha az azt követő Kis kurva is. Az Élő halott című szám gyanúm szerint azért volt mérsékelt siker az Auróra akkori számai között, mert a szöveg énekelhetetlen, pontosabban énekelve érthetetlen volt. Persze „valamit” mindenki gajdolt a koncerten, ahelyett, hogy
„élőből holtá változol / keresed hová tartozol / te nem vagy más csak egy gondolat / egy üres törékeny mozdulat”
A hangulat forrósodott, és a Rád szavazunk alatt már Vigi nyugtatta a tomboló ifjúságot:
A Sötét a kép után az Ég veled következett, majd a koncert „zárásaként” Vigi angolul nyomott egy nótát:
Persze, senki nem vette komolyan, hogy a koncert véget ért. A közönség nem hagyta, a zenekar meg nem nagyon kérette magát.
A ráadásban a Hello misztert az örökzöld „Bella csao” követte. Nagy volt az átmenő forgalom a színpadon:
A szovjet csapatok magyarországi kivonulása ekkor még éppen csak megkezdődött, és elhúzódott 1991. június 16-ig, a kivonást követő pénzügyi elszámolást bő egy évvel később 1992 novemberében sikerült aláírni. Ilyen körülmények között – ha nem is emlékszünk a dátumokra – különösen fontos tudott lenni a Viszlát Iván!
Az A börtön ablakába című örökbecsű után, zárásként újra az Egy kis anarchia következett, majd valóban véget ért a koncert…
DE NEM ÁLLT LE A FELVÉTEL!
Aki járt koncerten a Haladás Művházban, az emlékezhet, hogy a helyi technikusok a világítás felkapcsolásán túl azzal nyomatékosították a rendezvény végét, hogy valami penetráns fehérzaj-szerű hangot engedtek a közönségre. (Mielőtt megnézed a felvételt, vedd le a hangot!)
A következő képsorokon, a koncert utáni közönség látható, a földön fekvő ájult embertől, a magukból kifordult kölykökig akad itt minden. Ha magadra ismersz, tégy belátásod szerint! De ha véletlenül apádat látod a felvételen, akkor légy elnéző vele!
A vav-WAW zenekarral kapcsolatban semmiféle érdemi információt nem találtam, ezért megkerestem az alapító Mészáros János Tamást, aki zenei téren ma is aktív, Balkan Second Squad fedőnév alatt:
A soproni vav-WAW zenekar előzménye az 1982-ben alapított Link zenekar, mely hamarosan Link Mesekar néven folytatta az akkoriban felfogatónak számító tevékenységét. A vav-WAW első fellépéseire a nyolcvanas évek közepén került sor. A korábbi tapasztalatok miatt a zenekar egy ideig ének nélkül, kizárólag instrumentális számokat játszott. A tiltott szövegeket Kollman Gábor „játszotta” szaxofonon (ő ma a Budapest Jazz Orchestra ügyvezető igazgatója). Mészi mellett ekkoriban Kárpáti Ottó basszusgitározott és Bors Csaba dobolt.
„Az akkori törvények miatt a soproni sörgyár »csak« a KISZ kulturális termével tudott támogatni minket, ott próbáltunk a sörgyárban, ellenzéki szövegeim ellenére is. Sok KISZ-titkár támogatott minket titokban, tudták egyszer vége lesz az akkori kommunizmusnak.”
Akkoriban játszottak a BME Goldmann menzáján megrendezett Aranyember Fesztiválon, és gyakori vendégek voltak a Fekete Lyukban is.
„Az első Ámen-koncert előtt, a Vörösmarty Művházban hívtak, hogy menjek velük, de azt akarták, utána ne menjek le a Lyukba. Választanom kellett, és Sotárral (Ferenczy Tibor / AMD) inkább lementünk a vav-WAW-, Waszlavik-koncertre!”
A zenekar ’89 táján, több tagcserével alakult trióvá. Attól kezdve HC-ban nyomták, és országszerte felléptek: Győr, Szombathely, Pécs, Veszprém, Zalaegerszeg, Szeged, Miskolc, Eger… Közös koncertjeik voltak az Aurórával, a Sziámival, Kispál és a Borzzal, AMD-vel, Waszlavikkal, Európa Kiadóval…
A zenekar története 1991-ben, egy kilogramm „haska” miatt ért véget.
A borítókép a szerző archívumából származik, készítője Erdey Gábor, és egy vasi punkot ábrázol a ’90-es évek elejéről.