“Ijesztő, hogy a minket is húzó példaintézmények így le tudnak gatyásodni” – Interjú Ókovács Szilveszterrel

“A mostani állapot, az, hogy streamelünk, igazából olyasféle kapkodás a közönség és a feladat, a hivatásunk után, amit a fuldokló hajt végre minden fűcsomóba kapaszkodva, hogy ne vigye el az ár (…) fogyatékos megoldás az, amit most az egész világ csinál, de ez még mindig jobb, mintha semmi se lenne” – mondja Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, akivel interjúnkban arról beszélgettünk, mennyiben alakította át az Opera működését a pandémia, és hogy milyen veszélyeket rejthet a művészi életpálya intenzitásvesztése. A főigazgatót arról is megkérdeztük, mikor nyit újra az Operaház, és hogy milyen tervei vannak a hazai nézői utak kialakítására, hogy ne csak a turisták alkotta embertömeg zúduljon majd az ezer néző számára kényelmessé tett operai nézőtérre.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Szörnyű lehet az üres nézőtér látványa… Hiányzik a balettcipők puha hangja, a táncosok fújtatása, a közönség együttlélegzése a művészekkel. Van bármilyen pozitív hozadéka az online életre való átállásnak? Hogy lehet optimistán tekinteni erre az időszakra?
Lehet, és kell is optimistán nézni, egyszer úgyis kilábalunk ebből. Egy-egy darab vagy annak stílusa lehet dekadens, de a művészet maga semmiképp. Viszont a helyzet elemzése csak akkor igaz, ha a valóságot írjuk le.

A mostani állapot, az, hogy streamelünk, igazából olyasféle kapkodás a közönség és a feladat, a hivatásunk után, amit a fuldokló hajt végre minden fűcsomóba kapaszkodva, hogy ne vigye el az ár. Szükségszerű, kell csinálni, butaság lenne nem élni vele, valójában mégsincs köze a normális élethez, legalábbis egy színház, egy operaház életéhez.

Hozzánk azért jön a néző, mert itt egyszeri esemény részese lehet, soha máskor nem fog pont ezekkel az emberekkel a nézőtéren, tehát a közönséggel közösséget alkotni. A saját érzékszerveit használja, nem mikrofonok és lencsék sokkal gyengébb jelét viszik kábelek a szeme elé: mi jobban bízunk az idegpályákban is. Nálunk, ahol minden akusztikusan szól – októberben az István, a király operaváltozatát is így mutattuk be – kényesen óvjuk tehát az emberi hangnak, a testnek és a hangszerek testének a különös teljesítményét. Ezt az élményt élőben lehet csak átadni. Fogyatékos megoldás az, amit most az egész világ csinál, de ez még mindig jobb, mintha semmi se lenne. Remélem, hogy a felvételeken nem látszik ilyesmi, mert nem hitetlenkedésről van szó, csak arról: nehogy már véletlenül bárki azt higgye, hogy ez az igazi! Nagyon jó a Skype-on a gyermekünket megpillantani, de az ember a monitort mégsem ölelgeti, nem puszilgatja – a valóságos lét egy másik minőség. Jövő tavasszal csak lesz valami áttörés ebben, addig pedig lemezeket veszünk fel, opera- és balettfilmeket készítünk, valamint négyfajta stream-mel jelentkezünk minden héten.

Felkészültebben érte az Operát a második hullám?
Igen, elindítottuk Maszkabál néven az Opera új élő közvetítéssorozatát, most már inkább Opera Live-nak hívjuk gyűjtőnéven, ennek leírása egy májusi fájlban született meg, amikor az első hullám még véget sem ért, hogy rögtön be tudjunk állni egy online menetrendbe, ha úgy alakul. Valamit mégis elnéztem, ugyanis habár mi mindenben önellátásra törekszünk, így tízfős saját tévéstábunk és az egyórás streamekhez alkalmas eszközeink vannak, de már teljes előadást azokkal a berendezésekkel nem bírunk el, amelyeket televíziós magazin készítésére tartunk. Előbb kellett volna a broadcast kameraszettet berendelni, persze, az sem is biztos, hogy megérkezett volna időben, mert nekünk közbeszereztetni kell mindent. Ezért csak januárra várható, de onnantól hetente tudunk majd élő előadásokat is közvetíteni, valamiféle e-színházas fizető rendszerben.

Arra van valamilyen vészforgatókönyv, hogyha nem tavaszig, hanem tovább, esetleg évekig itt marad velünk a vírus?
A 2020-as évet már mindenki beárazta, de az nagyon nagy baj lenne, ha több évig így maradna.

A keresztféléves évadok miatt nálunk eddig két szezont érintett a pandémia. Ha viszont 2021 nyarán is túlmutat, és fennmarad ez a bizonytalan csiki-csuki állapot, az már annyira elvadítja tőlünk a közönséget, és olyan erjedést okoz a társadalomban, gazdasági padlófogást az államoknak, szétesést az emberi kapcsolatokban és kimaradásokat a művészpályákon, amelyet évtizednyi idő se lenne elég visszafordítani.

De nemcsak az Operát féltem tényleg: hogy lesznek a kamaszok szerelmesek? Annyira rá fogunk szokni a Netflixre meg a többire, hogy a világ pénze nem lesz elég marketing szempontból, hogy visszahozzuk őket a nézőtérre, miközben elhúzódó járvány esetén épp pénzből lenne a legkevesebb. Ami most van, nagyjából még belefér, csak ősszel tudjunk már rendesen játszani. Nem arra vagyunk berendezkedve, hogy fél- vagy negyedgőzzel üzemelő házakat tartson el az állam nulla saját bevétellel, miközben önmaga meg teljesen lerogy a földre. Normális működés mellett, tehát ha az Ybl-palota is üzemel, a Magyar Állami Operaház hozza a teljes kiadásának egyharmadát jegyből, bérletből és más vállalkozási tevékenységeiből. Ha huzamosan nincs néző és/vagy nincs bevétel, arányos része lóg a levegőben az intézménynek, ami semmi jót nem jelentene. A Metropolitan Operaház, a világ egyik legnagyobb és legjobb operaháza márciusban leállt, először az évadot fújták le, majd két hónapja az egész mostani szezont. 2020 elejétől 2021 derekáig állnak. Elküldték az énekkart, a zenekart. Ott nem úgy vannak állásban, mint itt, az állam nem áll mögöttük olyan értelemben, mint nálunk, vagy mondjuk, Franciaországban és a német nyelvterületen.

Maga az operavilág is mérhetetlenül nagy csapást szenved el ezzel, ijesztő, hogy a minket is húzó példaintézmények így “le tudnak gatyásodni”.

A londoni Operának, amely nevében – csak nevében – hordja a “Királyi” jelzőt is, el kellett árvereznie az alapítójáról készült Hockney-festményt, így szerzett 5 milliárd forintot, így most év végéig tudja fizetni a számláit. Attól tartok, ha prolongálódik további évekre, akkor ez hozzánk is begyűrűzhet. Effektíve nem fogunk tudni mit csinálni. Itt van ez a központ is (az interjú az Eiffel Műhelyházban készült – a szerk.), amelynek a hivatalos megnyitója március 19-én lett volna, most ez is egy évet csúszott. De ne fussunk annyira előre, hisz itt vannak a vakcinák a kanyarban, dacára az imént felfestett operai apokalipszisnek, minden rendbe jöhet nyárra.

Ezek szerint eddig senkit nem kell elbocsátani?
Nem. A bért külön kasszában tartjuk, az állami támogatást gyakorlatilag egészében személyi kifizetésre használjuk. Így saját bevételből kell rezsit kifizetnünk, új produkciókat előállítanunk – díszleteket, jelmezeket készíteni –, valamint ebből megy az énekesi, karmesteri honorárium, a marketing, a turnék útiköltsége és szállása, a kottajog és még ezer dolog. Mivel idén még 100 előadást sem tudtunk játszani – így a tervezett műsor 25%-a sem teljesült –, nemcsak a bevétel, de a játszási költség is eltűnt, így maradhatunk nagyjából balanszban. Ez az állapot tehát most még tartható, ezt az évet is kihoztuk tartozásmentesre. Léteznek ugyanakkor állami programok (Opera Mentőöv), amelyek keresztül haladnak rajtunk. Nem konkrétan minket mentenek meg, hanem a magyar operaénekeseket, akik nagyjából tőlünk kapják a megélhetésüket, ezért futtatunk két mentőprogramot, az ideit és a jövő évit is. Az elbocsátást tehát el tudjuk kerülni, de azt nem, hogy az énekesek terheltsége ne csökkenjen drasztikusan… A táncosok formán kívül kerülnek, ha nincs semmi feladat.

Nemcsak az elbocsátás jelent veszteséget, hanem a művészi életpálya intenzitásvesztése is. Mindkét pálya véges: a balettpályán 15, az énekesin 20-22 igazán értékes évről beszélhetünk. Ebből ha kiesik egy-két év, az bizony számít.

A próbafolyamatokat hogy kell elképzelni? Folyik még a munka a társulatban, akár ilyen szempontokat is mérlegelve, hogy ne jöjjenek ki a formából?
A mai szigorú rendelkezések magát a munkát nem tiltják – azt, hogy próbáljunk, hogy a díszletgyártás folyjon, a jogi osztály dolgozzon, a bérszámfejtés működjön –, csak a nyilvános előadás tilos. Ahogy az autógyárakban, a pékségben és az iskolákban, nálunk is folyik a munka. Megpróbáljuk a próbalehetőségeket úgy kialakítani, hogy több terembe legyenek csoportosítva a kollégák, rövidebbek legyenek a próbák, éjjel ózonozzuk a termeket, maszkban dolgoznak táncosok, énekesek, vonós és ütős művészek és persze, mindenki más is, kezet fertőtlenítenek. Kevés olyan átlátható intézmény van, mint az Opera pandémiában is: eddig a teljes létszám mintegy 10%-a fertőződött át, nagyjából szinkronban a magyar társadalom valós számaival. Több ezer szűrést végeztünk, több tízmilliót költöttünk már a védekezésre, a tesztelés szisztematikusan folyik ma is saját orvosi rendelőinkben. Kórházba egyetlen dolgozó került rövidebb időre, és néhány szabadúszó magánénekes.

Mik az alapelvek az Opera repertoárjának kialakításakor? Kell-e egyensúlyozni hagyomány és progresszió között?
Kell egyensúly, és szokott is lenni. Nemcsak azt tartom számon, hogy mi az, ami a törzsrepertoár része, hogy pl. Manon Lescaut-t vagy a Hattyúk tavát mutassuk be, hanem a periférikus műveket és a színrevitelek stílusát is. Azt egyébként, hogy klasszikus, modern, vagy mondjuk kevert, „mix” színrevitelről van szó, a honlapon is jelezzük. Szerintem nagyon fontos, hogy Magyarország egyetlen operaházában mindenki találjon kedvére való előadást. Minden közönségréteget dolgunk kiszolgálni, de nem ugyanazon az estén, ezt mindig hangsúlyozzuk. Aki el szeretne jönni hozzánk, nézzen körül a honlapunkon, tekintse meg a trailert, olvassa el cselekményt, a mű címét (2.0-val jelezzük pl., ha egy slágerdarab verzióját adjuk), a fényképeket róla, a korhatárkarikát.

Azért azt tudni kell, hogy 60 féle nagyszínpadi művet a világon csak néhány intézmény képes egyetlen évad alatt eljátszani, ezért ha valaki fel akar idegesíteni, arra kérdezzen rá, miért nem játsszunk minden Verdi-operát. Abból 25 van, s ha nincs is pl. A lombardok produkciónk, van 15 másik Verdi-operánk. A világ negyedik legnagyobb operaháza vagyunk, ez nagyon nagy dolog.

Nem árt képben lenni a nemzetközi trendeket illetően sem.
Muszáj folyamatosan körbeszimatolni, akár csak otthon nálunk a gyerekek aranyhörcsöge. Minden nap földeríti a tájat. Most mutattuk volna be jelen francia évadunkban az első Philip Glass-operát, a Veszedelmes édent Magyarországon. Ez például olyan darab, amely nem mindenkinek való, kétségtelen. Különös, nagyszerű alkotás, valójában balett-opera, mert minden vokális szólistának létezik benne táncos alteregója is. Nem árt, ha előtte a Cocteau-cselekményt elolvassuk, és az is tény, hogy erre az előadásra már megalapozott operarajongással érdemes érkezni, „szüzeknek” nem való. De így van ez az élet minden területén. Egyetemi előadásokat sem milliók értenek, a kortárs festészet is bár sokakat, mégsem mindenkit ér el. A Don Pasquale vagy a tévében Columbo úgy volt kitalálva, hogy azt mindenki megértse, de egy Tarr Béla filmet már nem néz meg bárki. És szerintem ez így van jól, nem minőségi kérdés, hanem a sokszínűségünk észrevétele.

Az Eiffel Műhelyház tehát elsősorban a kortárs műveknek ad otthont?
Igen, itt játsszuk a kortárs zenét, a XX. századnak Magyarországon a kommunizmus miatt javarészt eljátszatlan operairodalmát, a barokk kor jelenbe hajlított operafúzióit, slágeroperák kísérleti előadásait és az összes kortárs táncművet is. Ezek az alkotások nem mennek majd az Erkelben és az Operaházban sem. Végre lett helyük.

Ez a színesség, merészség mindig kifizetődő? Mit mutatnak a számok?
Azt még nem tudjuk, hogy az Eiffel miként stabilizálja a maga szerepét Budapesten, de a világ leghosszabb, mert kétévesre nyúlt próbaüzeme alatt egy sereg biztató jel érkezett, nem aggódom miatta, mert nagy attrakció önmagában is. Gyakorlatilag a Hungária körúton van, szomszédunk, a Közlekedési Múzeum leendő területe tényleg ott áll a sarkon, és Vitézy Dávidot ismerve pompás és minden értelemben messzire látszó épület nő majd ki a földből, így még minimálisan sem érezzük magunkat árván. Egyébként tőlünk egy kilométerre kifelé, az Óhegy nevű városrésznél van Budapest mértani középpontja, tehát sikerült a centrumba kerülnünk! És hol tud ilyen helyet mutatni a belvárosban, ahol a színházjegy mellé őrzött parkoló is jár mindenkinek, meg ötféle tömegközlekedés?

Most indítjuk az Eiffel2 projektet, megpróbáljuk birtokba venni és hasznosítani a fennmaradó harmadik, velünk szomszédos telekrészt, amely a MÁV rozsdaövezetének utolsó mementója, azt hiszem, jó eséllyel pályázunk erre, más művészeti együttesek érdekét is nézve.

Visszatérve, azt gyanítom, hogy ezeknek a rétegműfajoknak esténként lesz négyszáz-hatszáz nézője az Eiffel Műhelyház Bánffy termében. Az Erkel Színház pedig egyrészt a diákprogramot szolgálja ki majd, másrészt a vékonyabb pénztárcájú nézőket, azokat, akik néhány ezer forintnál többet nem tudnak a népszerű nagy művekre áldozni. Az Operaház pedig szükségszerűen luxuscikk lesz, hiszen vele szemben épül egy ötcsillagos szálloda, abban a kerületben a 16. magas minőségű hotel, s ez azt jelenti, hogy brutális, főként turisták alkotta embertömeg zúdul majd az ezer néző számára kényelmessé tett operai nézőtérre. Itt ki kell majd alakítani e hazai nézői utakat is, mert a magyarok hozzáférése nélkül az Ybl-palota sem töltené be a hivatását. Erre már vannak kiforrott terveink.

Éspedig?
Az összes főpróbát újra korlátosan tesszük hozzáférhetővé bizonyos értelmiségi csoportok és nyugdíjasok számára, esti előadásokat pedig az Erkel színházi vagy eiffeles ún. Hatos kártyával lehet nagy árkedvezménnyel látogatni. Ha a hat előadást valaki a másik két helyszínünkön lelátogatta, akkor az Operaházba is olcsóbban jut el. És ez nem a más országbéli uniós polgárokat kizáró mód, hisz akár ők is élhetnek vele, viszont elszánt operabarátság és balettrajongás kell hozzá – és Budapesten töltött hosszabb idő. És a kedvezményes matinék rendszere: a külföldi turista nappal a várost nézi vagy alszik. 2007-től, az Erkel Színház bűnnel felérő és hazug bezárásától csak Operaházunk volt, az újranyitásig a magyar társadalom számára nem szolgáltattunk semmit. Zenei Halászbástya volt az Ybl palota. De ha külföldiek ülnek a nézőtéren, egyebek mellett nem lehet magyar művet sem játszani, mert félidőben elmennek és üres marad a ház. Ha meg csak Erkel Színház volna, mint az elmúlt három évben, az se jó, mert az operát egy olyan szofisztikáltabb közönség is látogatja, akik igénylik a társadalmi esemény-jellegét, a gyönyörű neoreneszánsz épületet, az Andrássy út grandiózusságát.

Nekünk erre a három helyszínre szükségünk van, épp ezért nem állhatunk meg most sem, mert el kell startoltatni az Erkel2 projektet is, hiszen az Erkel Színház színpada és backstage világa erős korszerűsítésre szorul, és a kommunisták által 1956 után erről a számukra problémás térről elbontott historikus Népopera-homlokzatot is szeretnénk visszailleszteni az épületre. Ha minden jól megy, 2022 végére mindhárom helyszín munkába állhat, és 2023 lehet az első évünk – szülővárosom, Veszprém kulturális fővárossá válásának éve, ám így a magyar kultúra nagy ünnepi esztendeje is –, amikor teljes fényében ragyoghat a hazai opera- és balettjátszás.

Visszatérve az új helyszínre, kihívás lesz Kőbányára csábítani az embereket. Illetve fontos, hogy a helynek legyen megtartó ereje, azaz, ha már itt vannak, maradjanak az előadás után is, vagy érkezzenek hamarabb. Erre milyen elképzelésük van?
Van műemlék étteremkocsink az aulában, valaha az Orient Expressben szolgált, és komoly konyhai hátterünk is. Lát ott egy pódiumot zongorával, ahol szombat esténként az előadások után négy program váltja majd egymást. Az egyik életmű beszélgetés Szabó Anettel, a másik versest egy-egy színészművész előadásában, de közéleti viták helyszínéül is szolgálunk majd, és jazz koncertek is lesznek itt, Karosi Juli válogatásában. Ha az előadás után kijövő négyszáz emberből száz itt marad, jó arány. Átélnek még egy kamaraestet, miközben fogyaszthatnak is. És ha majd megépül mellettünk a Közlekedési Múzeum, akkor azok a családok, akik ott lejárták a lábukat, átjöhetnek ide megnézni egy előadást, vagy megcsodálni a gőzöst, esznek, isznak valamit, előbb-utóbb pedig elvisznek magukkal egy prospektust. Aztán megjelenik nálunk az új operalátogató.

Mi a helyzet az Operaházzal? Mennyit csúszik az átadása?
Ez már nem az első, és nem is a második dátum, de arra azért már fogadni mernék, hogy 2022 márciusában ki tudjuk nyitni. Úgyhogy a következő egy évben nagyon sokat kell dolgozni. Az már nagyon biztató, hogy elkezdték a restaurátori munkákat is. Saját szememmel láttam, hogy hárman már a mennyezeti aranyozást végezték. Úgyhogy szép lassan a végére ér ez. A jövő évet még a munkálatokkal töltjük, de 2022 januárjától már a visszaköltözés zajlik majd, márciusban pedig megnyitjuk a házat. Az Erkelt pedig bezárjuk, hogy azt is felújíthassuk.