“Illúziónak bizonyult, hogy legyen olyan értelmiségünk, amely a trianoni a veszteséggel szembe tud nézni…” – Beszélgetés Ablonczy Balázs történésszel

Több, mint tízezer eladott példány után újra megjelenik Ablonczy Balázs Trianon-legendák című könyve, ezúttal javított, bővített kiadásban. A párizsi magyar intézet éléről nemrég távozó történész újra Budapesten él, és új könyvön dolgozik, ami két világháború közötti magyar-francia kapcsolatokat elemzi. 

POÓS ZOLTÁN – nullahategy

DSC_6399Vannak, akik azért nem olvasnak Trianonnal kapcsolatos könyveket, mert mennél jobban beleássák magukat a témába, annál jobban elkeserednek. Történész vagy, milyen olvasási ajánlatod van erre nézve?
Azok a történészek, akik azt mondják, hogy nincsenek érzelmeik az adott témával kapcsolatban, nem mondanak igazat, mert akkor miért mentek történésznek… Az embernek van érzelmi viszonyulása a nemzeti múlthoz. A könyvem elején leírtam, hogy hol vannak a kapcsolódási pontok a családom életében, hol kaptam a kezdeti impulzusokat. Ennek kapcsán kezdtem el azon gondolkodni, hogy miért születtek meseszerű Trianon-történetek. Indokolt, hogy valakinek ettől a témától rossz kedve lesz. Illúziónak bizonyult, hogy legyen egy olyan értelmiség, középosztály, amely ezzel a veszteséggel szembe tud nézni, veszteségnek is tartja, de bizonyos szempontból túl is tud lépni rajta. Mégiscsak él még másfél- kétmillió magyar a határon túl. Mit tudunk tenni azért, hogy ők száz év múlva is magyarok lehessenek? Ez nagyrészt nem történelmi kérdés.

Létezik egy új kódnyelv, amivel körbeírjuk Trianon kérdését? Az elszakított nemzetrész kifejezést például csak a jobboldal használja…
Azok a retorikai sémák működnek ma is, amelyek a két háború között meghatároztak a gondolkodásunkat. A revíziós diskurzusnak különböző szintjei vannak, például másképp beszélnek a Vérző Magyarország című antológia szerzői (amit Kosztolányi szerkesztett), mint azok, akik a házfalakra írták a szlogenszerű, egyszerűsítő gondolatokat. Azt látom, hogy a rosszabb fajta sémák iszonyatosan szívósak. Nem gondoltam volna, hogy ez a téma úgy találja meg a radikális szubkultúrát, ahogy… A Trianon emlékművek nagy része, néhány kivételtől eltekintve gondolattalan és ötlettelen.  Persze, erről a témáról nagyon nehéz művészileg adekvát módon beszélni, pedig – nyilván rettentően leegyszerűsítő és laikus meglátásom szerint – a művészetnek az lenne a feladata, hogy folyamatosan újra gondolja a körülöttünk felépülő világot, de ehelyett ugyanazok a formákat ismételjük. Ezzel nincs különösebb problémám, hiszen az adott közösség számára ezek fontos mentális emlékezeti terek. A trianoni sebeket nyilván nem lehet két egymásra rakott kockával kifejezni, de az invenció igen is hiányzik ezekből az alkotásokból.

DSC_6336A Trianon-legendák meglehetősen vékony könyv. Ennyire kevés volt a feldolgozható motívum?
Bizonyos témákat jobban ki lehetett volna fejteni, viszont más témákhoz kevesebb volt a muníció, így aránytalanság lett volna a fejezetek között. Van bennem egy rossz népnevelői attitűd, ezt a könyvet úgy pozícionáltam, hogy a Cosmo strandkiadása mellé lehessen tenni, és napozás közben is el tudják olvasni. Tehát azt akartam, hogy olyanokat is elérjen a téma, akik idáig nem foglalkoztak Trianon kérdéskörével, és ha rossz az idő, néhány óra alatt elolvassák a sajkodi nyaraló teraszán. Az első kiadás csodálatos eladási példányszámokat hozott, több, mint tízezer példányban kelt el, ami aztán el is indította a kiadót a népszerűsítő történelmi kiadványok irányába.

Akinek megvan az első kiadás, miért vásárolja meg a másodikat?
A szöveg kilencven százaléka nagyjából ugyanaz. Írtam hozzá egy új előszót, talán kicsit keserűbb és szkeptikusabb lett a 2010-eshez képest. Kiegészítettem a fejezeteket, és javítottam egy-egy elütést, néhány apró tévedést. A könyv 2010-ben még nem tudott reflektálni a nemzeti összetartozás emléknapjára, erről most igyekeztem írni. Új elem, hogy részint érintem azt a legendát, amit Kun Miklós dobott fel: 1964-ben állítólag Hruscsov felajánlotta Kádárnak, hogy visszaadja Kárpátalját. Forrásközlések nincsenek, szóval, ez megmaradt a mítoszok szintjén…

Ablonczy Balázs_Trianon-legendak_2 kiadás _B1A szomszéd népeknek vannak Trianon-mítoszaik?
A trianoni határok kompromisszumok eredményei. Minden utódállam többet szeretett volna. A szerbeknek Pécsre fájt a foguk, és a komlói szénmedencére, a csehszlovákok délebbre szerették volna tolni a határt, az Északi-középhegység aljáig, a románok a Tisza vonalát szerették volna határnak… Romániában vannak olyan szóbeszédek, hogy a magyarok vitték ki Párizsba a vengerkákat, tehát mi nőket is bevetettünk, ezért nem lett határfolyó a  Tisza… Szóval, érdekes lenne megnézni a mi legendáink román, szlovák és szerb inverzeit!

Értelmiségi közegben dolgoztál a Párizsi Magyar Intézet élén. Tudtál beszélgetni erről a témáról francia értelmiségiekkel? Tudnak valamit Franciaország kulcsszerepéről a békediktátummal kapcsolatban?
Nincs Trianon-képük. A értelmiségiek 95 százaléka, akik tudják, hogy mi az a trianoni békeszerződés, semmiféle lelkiismeret furdalásuk, vagy fájdalmuk nincs. Van esetleg öt százalék, akinek magyar felesége van, vagy rokonsága, vagy egyszerűen csak szeret szemben úszni az árral: náluk viszont magyar reflexeket látok, sokszor az illető is „magyarrá válik”, amikor a kérdés szóba kerül.  A francia és a magyar lelki alkat sokban hasonlít, folyton zsémbesek vagyunk valamiért… Ez össze tudja hozni a két nemzeti karaktert. Arról nem beszélve, hogy Franciaországban az írott szónak hihetetlen nagy szerepe van, csakúgy mint nálunk. A szeptemberi „irodalmi tanévkezdés” idején megjelenik 6-700 regény egyszerre… Viszont egy nem olyan apró különbség: ott a politikus ad arra, hogy olvasottnak, hogy entellektüelnek tartsák, és hogy írjon legalább egy könyvet életében. Még a Sarkozy is írt egy történelmi életrajzot Georges Mandelről (mármint ha ő írta…)… Van kultúrája a politikai vitáknak és az intellektuális érvelésnek. Ez persze már ott is elmúlóban van, amit mutat a populista politikusok népszerűsége, akik meglovagolják a francia integrációs modell kudarcát.

A franciákat is rettentően érdekli a történelem, a történelmi vitáknak komoly piaca van. Vannak persze a francia múltnak olyan területei, amit a közgondolkodás egészen a legutóbbi időkig nem piszkált. Könnyen marginalizálhatta magát az, aki feszegetett bizonyos kérdéseket, Vichyvel, az algériai háborúval, vagy egyebekkel kapcsolatban. Az egész trianoni sztorit úgy lehet megérteni, ha az első világháború francia közgondolkodásban elfoglalt szerepét nézzük. Az első világháború nemzetkonstituáló tényező. 1871-ben megszületik a francia harmadik köztársaság, egy évtizedig még az sem biztos, hogy ez marad az államforma, majd 1914-ben egy relatív fiatal állam lép be a háborúba. Iszonyatos anyagi és emberi áldozatok árán legyőzi az évszázados ellenséget, visszaszerzi Elzász-Lotaringiát, és minden, ami utána jön (pl. a békeszerződések), ebből a perspektívából értelmeződik. Amíg egy jó nevű értelmiségi nem tematizálja Trianont, addig ezt a témát a legteljesebb közöny kíséri Franciaországban. Fejtő könyve, a Rekviem egy hajdanvolt birodalomért indukált némi vitát, de sok minden nem változott.

DSC_6344Aggodalmad fejezted ki egyszer a trianoni emlékmű-fixációkkal kapcsolatban. Ha egy  határváros polgármestere lennél, milyen ajánlatot tennél június 4-i megemlékezésre?
Azzal, hogy minden évben megkoszorúzzuk az országzászlót, az asszonykórus pedig előadja a Székely himnuszt, aztán a művházban van pogi és egy pohár bor, azzal még nem változik meg semmi. Elég bizonytalan lettem ebben az ügyben. Változatlanul jó kezdeményezésnek tartom a Határtalanul programot, amely osztálykirándulásokat támogat külhoni településekre, mert ott kapcsolatok szövődhetnek, és a diákok rájöhetnek, hogy Csíkszeredában is szeretik a trash metált, és ugyanúgy kedvelik a gördeszkáspólókat… Ha kisvárosi polgármester lennék, először is nagyon sokat beszélnék az emberekkel ezekről kérdésekről, megörökíteném azokat a történeteket, amelyekben szerepe van a határ túloldalára került településeknek, és elvesznének, ha nem dokumentálnánk őket. Már szinte senki nem él, aki az 1920 előtti történelmi Magyarországon született, hiszen lassan közeledik Trianon százéves évfordulója. A biciklitúra jó ötlet lehet, fontos a közvetlen kapcsolat, a megélt élmény. Mert lehet akárhány emléktábla a Corvin mozin (van rajta már legalább húsz), attól még nem fogunk másként gondolni 1956-ra. Tudom, hogy a tanárok is gondban vannakaz évfordulóval. Május környékén már sorra jönnek a meghívások, hogy beszélgessek diákokkal június 4-én. Korábban mindig igyekeztem mindenhová elmenni, ahová hívtak.

Egy-egy bejegyzésedből úgy tűnik, hogy jó tollú újságíró lennél… Nem zavar, hogy vissza kell fognod magad, mint történész, és nem írhatsz olyan választékosan és lazán, ahogy egyébként tudnál
Sokszor kaptam meg, hogy bizonyos jelzős szerkezetet egy történész nem használhat… De szeretem az angolszász történészi hagyományt, a puhafedeles, olvasmányos, néhol szarkasztikus, tiszta nyelvű népszerűsítő munkákat. A szakmai publikációknak vannak bizonyos szabályai, de ha az ember túl van néhány komolyabb munkán, már írhat kötetlenebb hangnemben is.

A Trianon-legendák bővített kiadás, tehát nem új könyv. Milyen új témák foglalkoztatnak?
15 éve foglalkozom a két világháború közötti magyar-francia kapcsolatokkal, ebből írok egy összefoglaló munkát. E témának vannak érdekesebb aspektusai is, például az, hogy miképp próbálta a magyar politika behálózni francia értelmiségieket, diplomatákat, hogy megnyerjék őket a revízió gondolatának, stb. Ez olyan típusú munka lenne, ami részben arról is szólna: a nemzetközi kapcsolatok története nem feltétlenül unalmas diplomáciai jelentések kivonatolásából áll. De többed magammal elkezdtünk gondolkodni egy az Ellenkultúrák a Horthy-korszakban című közös projekten is, aminek még az elején járunk.

Fotó: Horpáczi Dávid

2018-10-18T20:40:31+02:00 2015. augusztus 10.|