Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Immár képek is vannak a rákoskeresztúri metró szárnyvonalról, amely a tervek szerint Rákosfalvánál, a Körvasútnál ágazna ki az akkorra már összekötött M2-es metró és a H8-as HÉV nyomvonalából a jelenlegi elképzelések szerint, melyekről időközben fotók is megjelentek- írja a HVG.hu egy Facebook bejegyzésre hivatkozva.

Rákosmenti Pirítós közösségi oldalán közzétett képek alapján jól látszik, hogy a szerelvények egy feltehetőleg üveggel borított alagúton hasítanak majd keresztül, a gyalogosok pedig az úttest fölé épített speciális hídon közelíthetik majd meg az épülő új állomást. A beruházás – a most megjelent látványtervek szerint legalábbis – más fejlesztéseket is hoz magával: új zöld övezet és biciklitároló is épülhet.

A költségekről úgy tudni, hogy a tervezők összesen 123-127 milliárd forinttal kalkulálnak. Három megállót alakítanának ki a kerületben, az elsőt Akadémiaújtelepnél, a tervezett új vasúti megálló szomszédságában, a következőt a Kis utcánál, a végállomás pedig Rákoskeresztúr városközpont lenne. Minden kerületbeli állomásnál P+R parkolókat kell kiépíteni – olvasható a Rákosmenti Pirítós Facebook-oldalán.

Rákoskeresztúrról jelenleg 47 perc el jutni a Déli Pályaudvarra, ez a szárnyvonal kiépítésével 32 percre csökkenhet, míg az Örs vezér teret a mostani 22 perc helyett 13 perc alatt lehet majd elérni. A Nagykörútig tartó menetidő 37 helyett 22 percre rövidülhet.

KÉPEK: Facebook.com/rakosmentipiritos


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •