Egy élő klasszikus lép fel július 3-án vasárnap a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Keith Jarrett korunk egyik legkreatívabb, megalkuvást nem ismerő dzsesszmuzsikusa, akinek szólókoncertjei újraértelmezték a zongora szerepét a műfajban. Az amerikai művész csaknem tíz év után lép ismét magyar közönség elé.

MTI

Abszolút hallással rendelkező csodagyerekként háromévesen kezdett el zongorázni, hatévesen már koncertezett. Tanulmányait követően Art Blakey, Charles Lloyd és Miles Davis együtteseiben zenélt, saját művészi arculatának kialakításában két, párhuzamosan működő kvartett játszott kulcsszerepet – szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban. Keith Jarrett a hetvenes években amerikai formációjában Dewey Redman szaxofonos, Charlie Haden bőgős és Paul Motian dobos volt a partnere, Európában Jan Garbarek (szaxofon), Palle Danielsson (bőgő) és Jon Christensen (dob) szerepelt a kvartettjében. Később klasszikus zenei lemezekkel is jelentkezett, dzsesszben pedig a trió formáció mellett kötelezte el magát. Legtermékenyebb zenekarának a Jack DeJohnette dobossal és Gary Peacock bőgőssel életre hívott Standards Trio számít.

A most 71 éves művész zenei világa számos hatást fogadott magába a dzsessztől kezdve a klasszikus zenén át a bluesig és a folkig. Pályája kezdetétől hatalmas mennyiségben adja közre produkciót, 1971 és 1991 között tizennégy szólólemezzel szerepelt a piacon. Rögtönzött szólózongora-koncertjei és lemezfelvételei az elmúlt több mint negyven évben új irányokat jelöltek ki a kortárs dzsessz területén. Kiemelkedik az 1975-ben megjelent legendás The Köln Concert, amely minden idők legnagyobb példányszámban eladott szólózongora-albuma lett. Jarrett fogalom és intézmény lett, aki előtt olyan fellegvárak is megnyíltak, mint a New York-i Metropolitan Opera, a bécsi Staatsoper és a milánói Scala. Keith Jarrett eddig ötször koncertezett Magyarországon: 1972-ben és 1991-ben triójával, 1985-ben, 1989-ben és 2007-ben szólóban. A zongoravirtuóz most visszatér a Müpába, július 3-i estje a 2015/16-os évad záróakkordja lesz.