Vitát váltott ki Németországban, hogy a konstanzi városi színház ingyenjegyet kínál Tábori György Mein Kampf című darabjára azoknak, akik hajlandók horogkeresztet viselni a Hitler április 20-i születésnapjára időzített premieren. A jegyet váltó látogatóknak Dávid-csillagot kell viselniük. 

MTI

 Két helyi szervezet, a regionális Német-Izraeli Társaság és a Társaság a Keresztény-Zsidó Együttműködésért nyílt levélben nevezte ízléstelennek a teátrum akcióját, és a darab bojkottjára szólítottak fel. A tiltakozás nyomán a színház közölte, hogy azok, akik provokációnak érzik a premier napját, más időpontra cserélhetik a jegyüket, a fizető nézők pedig “maguk dönthetik el, hogy akarnak-e Dávid-csillagot viselni a nácizmus áldozataival való szolidaritás jeleként”.
A horogkereszt viseletéért felajánlott ingyenjeggyel azt akarták demonstrálni, hogy milyen könnyű korrumpálni az embereket – állítja a teátrum. 

A színház szerint Tábori drámája Hitler korai éveinek karikatúrája, és arról szól, hogy “nem vagyunk mentesek ideológiáktól, amelyek egy személyiségben összesűrűsödve napjainkban is történelmi horrorrá fajulhatnak”.  A 2007-ben Berlinben elhunyt Tábori komédiájának 1986/87-es bécsi ősbemutatóját színikritikusok “az év színdarabjának” választották. A színmű alapján 2010-ben Urs Odermatt svájci rendező forgatott mozifilmet.

Kép: Südwest Presse