Június elején került a boltokba a maga nemében egyedülálló InstaVers című kötet, ami egy irodalomnépszerűsítő közösségi projektből született, és egy olyan technikai vívmányt rejt, amely megduplázza a kötetben szereplő versek számát. A könyvet a projektvezető, Kele Dóri hozza közelebb hozzánk. 

SZABÓ FRUZSINA ANNA- 061.hu

Az InstaVers irodalomnépszerűsítő projekt 2014-ben robbant be a Facebookon. Az alapítók azt szerették volna, hogy a kortárs magyar versek minél több emberhez eljussanak. A kezdeményezés jól sikerült, már több mint 8.500 felhasználó követi a site-ot. Két saját szervezésű fesztivál és rendhagyó irodalomórák után idén a mozgalom könyv formában is megszületett. Az InstaVers (Vers, Képeslap, Emlék) velünk utazhat a metrón, társaságunk lehet egy pohár bor mellett, de egyedi módon egy szeletét megoszthatjuk szerelmünkkel, barátainkkal, családunkkal. 

Kele Dóri InstaVers  Költészet Költő 2016.06.08. Fotó: Horváth Péter Gyula

“A InstaVers alapvető célja az volt, hogy a versolvasást, a költészetet egy közösségi élménnyé formálja, megoszthatóvá tegye. Ez a Facebookon vagy az Instagramon egy mozdulattal kivitelezhető. Ám egy remek ötletnek hála, a könyvet is egy mozdulattal megoszthatjuk, ugyanis képeslap formájában kivehetjük  a műveket, írhatunk rá kézzel néhány saját gondolatot, és átadhatjuk bárkinek.”- magyarázta Dóri a közös könyvlapozgatás közben. 

De a kézzel fogható megoszthatóságon kívül még egy extrát beletettünk a kötetbe. Az olvasók minden versnél találnak egy QR-kódot, amelynek segítségével a szerző másik verséhez juthatnak el online, így megduplázva az InstaVers tartalmát.”

Az alcímben szereplő Vers, Képeslap, Szavak így egyértelműek, de vajon mire utal az Emlék? – kérdeztük Dóritól. “Tudatosan választottuk ezt a három szót, ugyanis a vers és a képeslap kézzelfogható, míg az emlék egy szubjektív dolog, többféleképpen értelmezhető. Az emlék lehet ebben az esetben az, amit a vers és a hozzátartozó kép előhív, de lehet az az élmény, amelyet a vers olvasása, akár felolvasása közben szerzünk.” 

Kele Dóri InstaVers  Költészet Költő 2016.06.08. Fotó: Horváth Péter Gyula

Az általam választott  szövegrészletek köré Szabó Imola Julianna grafikus, könyvtervező tervezett vizuális környezetet, vagyis az InstaVersek hatása kép és szöveg együttműködésével jön létre. Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent InstaVersben kortárs magyar költők szólalnak meg. Míg felbukkannak elsőkötetes, pályakezdő szerzők is, vannak, akik nem csak hazai, de nemzetközi közönség előtt is ismertek.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a népszerű projekttel, Kele Dóri ezt válaszolta: “A projektet két éves működés után lezárjuk. Már csak a könyvvel kapcsolatos eseményeket, mozzanatokat osztjuk meg a közösségi oldalakon, ugyanis a kötet az országban egy kis turnéra indul. Ám a projekt reményeink szerint nem szűnik meg, ugyanis szeretnénk, ha követőink életben tartanák az InstaVerset, és tovább népszerűsítenék a irodalmat, a költészetet és az olvasást.” 

Fotók: Horváth Péter Gyula