Aposztróf néven folytatódik a Várkert Irodalom beszélgetős, felolvasószínházzal szerkesztett sorozata, amelynek szeptember 24-ei szezonnyitó alkalmán az őszi, szüreti időszak és a bor kerül a fókuszba.

MTI

A szervezők  közleményükben felidézték: a sorozat alkalmain immár három éve hónapról hónapra egy-egy téma mentén ülteti le vendégeit és több száz fős közönségét Juhász Anna irodalmár.

A tájékoztatás szerint szeptember 24-én Kolovratnik Krisztián, Rudolf Péter és Tasnádi Bence színművészek, Debreczeni Mónika, a Vylyan pincészet birtokigazgatója, valamint Horváth Csaba irodalomtörténész lesz a Várkert Bazár vendége.    

Az est témájára térve arra hívták fel a figyelmet, hogy a magyar bor hungarikum, a magyar kulturális hagyomány fontos része. “Emellett ott volt Petőfi, Krúdy és Gárdonyi asztalán, megjelenik Vörösmarty Mihály és Schäffer Erzsébet írásaiban is”, a bordalok pedig a többi között Dragomán György, Szabó T. Anna, Háy János szövegeiben. Karinthy Frigyes, Hamvas Béla, Márai Sándor, Pilinszky János és Ady Endre mind szerették a bort – inni, és írni is róla – tették hozzá a szervezők.