Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

A Zeneakadémián kezdődik az Óbudai Danubia Zenekar koncertsorozata január 20-án – mondta az együttes művészeti vezetője. Hámori Máté elmondta: az Otthon vagyunk elnevezésű koncertsorozat keretében négyszer lépnek majd fel.

MTI

A sorozatot az teszi különlegessé, hogy a zeneszámokat egy-egy jól ismert vers köré fűzik, amelyeket neves színészek fel is olvasnak a hangversenyeken. A versfelolvasással az is a céljuk – tette hozzá a művészeti vezető -, hogy megszólítsák azokat, akikhez az irodalom közelebb áll, mint a klasszikus zene, ugyanakkor szeretnék új érdeklődők figyelmét is felkelteni.

Fotó: Posztós János, Müpa


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •