Ötödször rendeznek magyar zenészek estet David Bowie emlékére. A három éve elhunyt legendás brit zenész dalai szerdán hangzanak el az újbudai A38 hajón.

MTI

Az idei koncert annak a sorozatnak a harmadik állomása, amely Bowie és fontos alkotótársai kapcsolatára fókuszál. Az est címe Bowie and Friends – vol. 3: John Lennon, azaz a műsor részben Bowie és John Lennon baráti és alkotói viszonya köré épül.

A Beatles egykori alapítója nagy hatással volt Bowie-ra. 1975-ben, a Young Americans lemez felvételeinek végén hívta meg Bowie Lennont, hogy az Across the Universe feldolgozásában gitározzon, majd a stúdióban együtt írták meg a Fame-et, ami Bowie első amerikai listavezető dala lett. A barátság egészen Lennon 1980-as haláláig tartott, utána is több dalát dolgozta fel Bowie mind koncerten, mind stúdióban – olvasható az esemény közösségi oldalán.

Az esemény szervezője Poniklo Imre, az Amber Smith frontembere. Az idei fellépők közül többen az előző négy koncerten is ott voltak; Poniklo mellett Márton András, a KFT dobosa, a Bowie-estek megálmodója, továbbá Szekeres András (Junkies) és Kirschner Péter (Sziámi AndFriends, Bródy János). Színpadra lép még Váczi Eszter, Bognár Zoltán, Lázár Ágoston (Esti Kornél), Vidákovich Izsák (Seven Seconds in the Future), Bakó Balázs (Bits), Tajti Szabolcs (Meztelen Diplomaták), Iliás Adám (Turn Signals), Nóvé Soma (Middlemist Red), Stumpf András (Pear Jam), Németh Róbert (Heaven Street Seven), Mayer Richárd Noel (Poster Boy) és Sőti Andrea.

David Bowie, aki több mint negyven évet átívelő karrierje során a glam rock, az art rock, a soul, a hard rock, a dance pop, a punk és az elektronikus zene világában is komoly sikereket aratott, rákbetegségben hunyt el 2016 januárjában, 69 éves korában.

fotó: Gijsbert Hanekroot/Redferns