Idén is megrendezik az A38 hajón a nemzetközi Gary Moore-emlékestet. A csütörtöki koncerten a Noely Rayn, Ben Granfelt, Jasmine Wynants-Granfelt, Cliff Moore, Fred Chapellier, Tommy Katona és Petruska közreműködésével emlékeznek a nyolc éve elhunyt világhírű gitárosra.

MTI

Az évek alatt hagyománnyá vált koncerten Gary Moore tiszteletére külföldi és hazai muzsikusok, családtagok, volt zenésztársak elevenítik fel a néhai rock- és bluesgitáros legismertebb dalait és eljátsszák az általa ihletett szerzeményeket is.

Az állandó szereplőnek számító hazai Run For Power – Gary Moore Emlékzenekar a kilencvenes évek bluessikereire fókuszál leginkább. A Görögországból érkező Noely Rayn Budapesten az idén 40 éves Thin Lizzy Black Rose című albumára építi műsorát, amelyben felbukkannak Gary Moore rockszerzeményei is.

Negyedik alkalommal lép fel az emlékest vendégeként Ben Granfelt finn gitáros, aki ezúttal aktuális turnéjába illesztette be a budapesti látogatást, így néhány dalt saját triójával is előad. A 2017-es koncerthez hasonlóan ezúttal is ott lesz vele felesége, Jasmine Wynants-Granfelt énekesnő, aki erre a napra időzítette új kislemeze, Gary Moore Wild Frontier című száma feldolgozásának megjelenését.

A zenekarokhoz további vendégek csatlakoznak, így Gary Moore testvére, a szintén gitáros Cliff Moore, a fiatal magyar tehetség, Somogyi Remig, a francia Fred Chapellier bluesgitáros, a tíz éve Amerikában élő és zenélő Tommy Katona, valamint Petruska András.

A koncert másnapján, pénteken nyílik meg a budapesti RaM Colosseumban található Rockmúzeumban egy időszakos Gary Moore-emlékkiállítás, amelyen számos érdekességet, ritkaságot mutatnak be április végéig. Az északír születésű Gary Moore pályafutása a hatvanas években indult, az első időszakban olyan híres hardrock-zenekarokban játszott, mint a Skid Row, a Colosseum II és a Thin Lizzy, szóló pályafutása dalai pedig generációkat érintettek meg.