Két év kihagyás után ismét megrendezik a Székely Fesztivált Budapesten, a Millenáris parkban, ahol péntektől vasárnapig gasztronómiai különlegességek, kézművesek portékái, gyerekprogramok és koncertek is várják a látogatókat.

MTI

Mint Varga Mihály pénzügyminiszter az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón kiemelte, a háromnapos rendezvény nemcsak a kulturális, művészeti és gasztronómiai kapcsolatokat erősíti, hanem Székelyföld és az anyaország gazdasági együttműködését is. Idén is mintegy százötven erdélyi magyar vállalkozás mutatkozik be a fesztiválon – tette hozzá.

Banner Géza szerkesztő-műsorvezető, a fesztivál házigazdája elmondta: “Újra együtt” hívószóval rendezik meg a seregszemlét, amelyen valamennyi korosztálynak készülnek programokkal. Idén Tamási Áronról is megemlékeznek születésének 125. évfordulója alkalmából. A látogatók megismerhetik a székely vendégszeretetet, virtust és életérzést – hangsúlyozta.

Debreczeny István, a Székely Összefogás Alapítvány alapító tagja elmondta, hogy a székely kézművesek mellett 200 fellépő ad műsort a nagyszínpadon, az eseményen részt vesznek Hargita, Maros és Kovászna megye képviselői.