November 16-án, szombaton harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten A zene éjszakáját, amelyen 18 órától éjfélig a főváros nyolc frekventált szórakozóhelyén hallgathatnak komolyzenei koncerteket az érdeklődők. A fellépők között a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei és Fischer Annie-ösztöndíjas muzsikusok is találhatók.

MTI

Mint kiemelik, Budapesten a nagy múltra visszatekintő komolyzenei tradíciók egyre harmonikusabban élnek együtt a könnyebb, kortárs műfajokkal. Ennek a kettősségnek a jegyében rendezik meg az idén harmadik alkalommal A zene éjszakája rendezvénysorozatot a főváros születésnapja alkalmából. A programot a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ szervezi Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával.

Az eseményt a Budapesti Fesztiválzenekar, az Óbudai Danubia Zenekar, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Budapesti Vonósok, az Anima Musicae Kamarazenekar művészei és Fischer Annie-ösztöndíjasok közreműködésével rendezik meg.

A 146 éves főváros november 17-én ünnepli születésnapját, 1873-ban ezen a napon egyesült Pest, Buda és Óbuda. Ennek előestéjén, november 16-án 18 órától éjfélig nyolc olyan belvárosi helyszíneken, kávéházakban, romkocsmákban és pubokban, élvezhetik a látogatók a változatos klasszikus zenei minikoncerteket, ahol máskor ilyen produkciókkal nem találkozhatnak.

A koncerthelyszínek között lesz az Akvárium Klub, a Csendes Vintage Bár, a Jelen Bisztró, a Lámpás (Spinoza pince), a Lumen Kávézó, a Magvető Café, a Mazel Tov és a Szimpla Kert.

A harmadik éve megvalósuló programsorozat célja, hogy könnyed helyszíneken, mégis klasszikus zenével ünnepelhessük együtt a főváros születésnapját – áll a közleményben.

A belépés minden helyszínen ingyenes. További információ a programokról a Budapestinfo oldalán érhető el.