A két januári teltházas koncert után ismét underground múltidézés lesz a fővárosi Gödör Klubban. Az Elmentek a fiúk című koncerten szeptember 10-én, szombaton újra felhangzanak az URH, az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport, a Sziámi egykori dalai, valamint az AndFriends darabjai.

MTI

1980-ban volt az URH, a magyar alternatív színtér rövid életű, mégis egyik legmeghatározóbb zenekarának első koncertje. Féléves intenzív underground zenélés után az URH feloszlott és átalakult: lett belőle Európa Kiadó és Kontroll Csoport, majd Sziámi – idézte fel a szervezők közleménye. A múltidéző koncerteken szerepet kap Kiss Llászló basszusgitáros-énekes, aki ritkán szerepel hazai színpadokon. Kiss évtizedekig zenélt az Európa Kiadóban, de mivel Ausztráliában él, ritkán tud Magyarországon fellépni, trükk-animációs szakemberként dolgozott nagysikerű nemzetközi filmekben. Grafikusként is jegyzik, Párizs és Lille után márciusban volt kiállítása Budapesten, melynek anyaga a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe került.

Szintén ott lesz a Gödörben az URH és az Európa Kiadó egykori dobosa. Salamon Andrásból filmrendező lett, az SZFE, az ELTE és a Metropolitan egyetemen filmrendezést tanít. Nevéhez fűződik az Ashes to Ashes című, David Bowie-ra emlékező koncertsorozat megrendezése is. A szombati esten fellép még Víg Mihály, Keszei Krisztián, Kamondy Ágnes, Magyar Péter, Horváth Gábor, Somoskői Soma, Bakos Zita, és három színművész, Hámori Gabriella, Ónodi Eszter és Kamarás Iván fog énekelni. 

A koncert második részében az URH, Kontroll Csoport és a Sziámi énekes-szövegírójának zenekara, a Müller Péter Sziámi AndFriends lép fel. Ők is játszanak néhányat a mára ikonikussá vált régi dalokból, de a legütősebb új számok is terítéken lesznek. Színpadra lép Kirschner Péter, Varga Orsolya, Angler Ákos, Winterverber Csaba és Roszik Hella is, velük énekelnek a Pintér Béla és Társulata színészei: Stefanovics Angéla, Thuróczy Szabolcs, valamint a WeVox, azaz Baka Rebeka és Bakos Zita.

Fotó: artpool