„Diane, 6 óra, február 24. Újabb holttestet találtak Washington államban. Fiatal nő műanyag lepelbe csavarva. Úton vagyok egy kisvárosba. Hogy is hívják? Twin Peaks.” – mondja Dale Cooper FBI-ügynök a diktafonjába. Lehet, hogy egy ilyen mikrofont használt Badalamenti is, amikor rögzítette a Twin Peaks zenéjét. Majdnem ilyen titokzatos az is, hogy miért pont most jelentetik meg alternatív coverrel a 2007-ben már kiadott második évad zenéje…
PZL – 061.hu
Hiába, ahogy a filmsorozatban is elhangzik: A múlt diktálja a jövőt. 2007-ben Laura Palmer portréja volt a cover középpontban, most egy puritán, minimalista alternatív borítót látunk, afféle Twin Peaks-féle sormintával, és ajándék poszterrel. Ennél sokkal fontosabb, hogy a sorozat zenéje ihletője is lehetett a korai triphop és a lounge zenéknek is, és annak ellenére hogy milyen nagy a fesztáv a különböző zenékben – hiszen van itt romantikus, néha Csajkovszkijt idéző zenéje (Love Theme Intro), és szvinges szörf rock (High School Swing) – maga a lemez mégis nagyon kompakt, nagyon egyben van, minden felvételre jellemző az semmihez nem fogható szürreális atmoszféra, ami a filmsorozat sajátja volt. De van itt zongorán előadott csacska boogie (Boogie), western-rock (Blue Frank), kemény blues-rock (Drug Deal Blues). Szóval, minden dalnak van egyfajta pszichoaktív háttérsugárzása, megvan bennük az a különös, bizarr atmoszféra, amely már a sorozat főcímével elkezdődött.
Angelo Badalamenti (kép: auraclave)
Az album talán legizgalmasabb felvétele a noir hangulatú I’m Hurt Bad című tétel, de nem lenne szerencsés kiemelni egy-egy dalt, mert a látszólag széttartó stílusgyakorlatok együtt adják ki azt a hangulatot, amely végig elkísért minket a 90-es években. A legkülönösebb talán az, hogy a Twin Peaks zenéje majdnem ugyanolyan jelentőségű, mint a formabontó történetmondás és a bizarr karakterek, mert itt a zene nem illusztrál, hanem összezavar, olyan, mint egy zavaróállomás egy szocialista állam határában. A legtöbb filmzene illusztratív és egyben orientál, hogy milyen hangulatba kerüljünk, ezzel szemben a Twin Peaks zenéje groteszk módon sokszor a képsorokkal ellentétes érzelmekre apellál, azaz összezavarja a nézőt. A zene végig olyan fátyolos, és olyan homályos és bizonytalan érzéseket kelt, olyan mintha mindent becsavartak volna egy olyan nejlonnal, amiben 1989. február 24-én a favágó Pete Martell megtalálta helyi iskola szépségkirálynőjét, Laura Palmert.
Twin Peaks
Season Two Music and More
Warner
22 szám 71 perc