“Iszonyú nagy erőnk az, hogy igaz tudott maradni a rock and roll…” – Vitáris Ivánnal, az Ivan &The Parazol énekesével beszélgettünk

Napokban jelent meg az Ivan & The Parazol Exotic Post Traumatic című Los Angelesben rögzített negyedik nagylemeze a holland Butler Recordsnál. A felvételeket a legendás EastWest Stúdióban készültek, ahol többek között Elvis Presley, a Rolling  Stones és Justin Timberlake is dolgozott, de itt vették fel a poptörténet legsikeresebb kiadványát, Michael Jackson Thrillerjét és Madonna Like A Prayerjét illetve Sinatra My Way című örökzöldjét. Az Exotic Post Traumatic születéséről Vitáris Ivánnal, a zenekar énekesével beszélgettünk . 

PZL – 061.hu

Ez a lemez a változás albuma. A pop van olyan szimbolikus, hogy ilyenkor a popsztárok gyakran ledobják a hajukat, te viszont ugyanúgy nézel ki, mint régen…
Van egy komoly arculati változás, amit nem úgy toltunk az arcba, hogy az homlokegyenest más, mint ami eddig volt. A letisztult első három beat-es hatású lemez úgymond körbeíródott. Most jutottunk el oda, hogy itt már egy pop-artos, harsány, falon a pezsgőt szétrobbantó társaság lettünk, akik most fogják fel leginkább, hogy mi történt velünk… Emellett ott van az is, hogy megtudtuk milyen a Vermona orgona után Vox Continentalon játszani. Az album grafikai világában úgy gondolkodtam, hogy nem fordíthatunk hátat magunknak amiatt, hogy a zenekari egységünk felbomlott, azt azzal tudjuk csak kompenzálni, hogy a kép, és amit kifelé mutatunk, az nem töri meg teljesen a régit, de azért mutat újat is. Most mindenhol a raszteres pop-artos dolgokat mutattuk magunkról, Warholtól a fluxus designon át a hetvenes évek harsány, polaroidos, vakus világáig… A képzőművészetben a mögöttes tartalmak keresését szeretem…. Az első lemez borítóján még Simi (Simon Bálint, a zenekar dobosa – a szerk.) nagymamájának fiatalkori fotója látható. Ez egy jó gesztus, de nem volt mögötte óriási plusz feladvány. Az új lemeznél már érdekesebb, hogy mit akar az mondani, hogy pezsgővel állunk a falnál…

A Los Angeles-i EastWest Studiosban 2017 júliusában kezdődtek a munkák, ami 2018 januárjáig tartott, majd 2019 tavaszán jelent meg a lemez. Miért húztátok el ennyire? Nem lett volna jobb lendületből felvenni? Olyan ez, mint amikor szex közben valami effekt mindig lelombozza a párt, és újra neki kell futniuk…
Maradjunk ennél a példánál! Odamész a lányhoz, minden tökéletes, együtt isztok, csókolóztok és amikor felmentek, akkor kiderül, hogy lyukas az ágy, hogy belátnak a szomszédok…. És akkor megbeszélitek, hogy fogjátok még csinálni, de nem most… És visszamész a bárba, és 65 pohár whisky mellett leülsz gondolkodni… A nagy ihletett pillanatok megvoltak már régebben, amikor a próbateremben kitaláltunk egy-egy ötletet, szóval, az összes dal alapja megvolt 2017 őszén.

Mennyit módosultak a demó jellegű felvételek a próbafolyamatok és a keverések során?
Sokat. Volt egy sessionünk Simiék balatoni nyaralójában még 2017-ben, na, ott volt aztán lendület, mondtuk is, hogy azt a demót úgy kéne kiadni, úgy, ahogy van, az sem számít, hogy a szövegek nincsenek készen teljesen… Aztán az East-Westben a balatoni nyaraló nagy belmagassága miatti visszhangot itt-ott reprodukálni kellett…. Az ötödik lemeznél már a  következő lépések ezek lesznek: számírás, session és felvételsession egyszerre.

A legtöbb zenész rábízza kreatív vízióit egy-egy producerre…. Ti is, akik nagyon tudjátok hogy mit akartok… Könnyű volt Wil Anspach producerrel együtt dolgozni?
Will azt mondta, hogy neki az a legfontosabb feladata, hogy mi jól érezzük magunkat, és a maximumot hozzuk ki a produkcióból. Ő sok dologban úgy vezetett minket, hogy mindent mi csináltunk, de ő adta nekünk az eszközt, a lehetőségeket. Nem mondta egyik dalról sem, hogy ne legyen, hanem azt javasolta, hogy szavazzunk arról, hogy melyik maradjon le. Volt egy nap, amikor ötleteltünk plusz soundokkal, javasolt például plusz basszusszintiket, egy-egy effektet, szóval rengeteg olyan plusz dolgot, amitől végül ilyen lett a lemez.

A garázs-glam világ afféle szupersztárok fétisében él. Hogy élitek meg azt, hogy ott van a rock, mint illúzió (zenekari logós repülőgépek, stb) és van a pesti rögvalóság….
Ahogy mindenben, ebben is van egy nagy kettősség. Nehéz a nyomasztó különbségekről úgy beszélni, hogy itt senki ne legyen megsértve. Nem biztos, hogy elvárható egy vidéki városba -, ahol örülnek, hogy van munkájuk -, hogy több ezren menjenek el a koncertekre és eltartsanak egy koncerthelyszínt. Aztán amikor kimentünk Los Angelesbe, azt láttuk, hogy minden sarkon voltak ilyen helyek… Ülök a Rainbow Barban, és Gene Simons megy el mellettem…Történelmileg, társadalmilag, gazdaságilag összehozhatatlan felállás. Pont ez ad a magyar zenekaroknak egyfajta előnyt, azt a lelkületet és ihletettséget, amiben vagyunk. Elmondták például nekünk a Rival Sons  tagjai hogy milyen nehéz volt nekik Los Angelesben… Biztosan, de én annyira nem látom a dalaikban azt a Kőbánya Bluest… A magyar zenekarok kitartása és elhivatottsága óriási. És én itthon még könnyen beszélek, mert Budapesten azért lényegesen könnyebb összehozni ezt-azt, de azért az első két évben mi is egy lerobbant Fiat mikrobusz hátsó ülésén ülve aludtunk hazafelé jövet a szegedi Garabonciás Sörözőből, ahol egy majdnem üres háznak zenéltünk… És arról még nem is beszéltem, hogy hiába is próbálnám elmagyarázni a Rival Sons tagjainak, hogy mit művelt velünk, magyarokkal a XX. századi történelem, nem értenék, de igazából ez nem is lényeges, mindenkiben más az érték. De érthető, hogy miért olyan nagy arcok az angol bandák a színpadon, hiszen világbirodalomban éltek az őseik több száz évig. 

MI lesz, ha a rajongók egy része – akik a pszicho-beat-féle hangzás miatt kedvelt benneteket-, nem tud mit kezdeni az új albummal? Ráadásul ezzel a lemezzel kell szintet ugrani, az Akváriumból egy nagyobb helyre.
Nem tudsz… Megírhatjuk a kétezres évek Sacifaction-jét is akár, nem mehetne ma már akkorát mint anno. De én nem sírom el magam ezen, én inkább a Loksin sírom el magam és a Stones-on és a Syriuson… Nem tudnék egy full elektro dance lemezt írni azért’ hogy jobban menjen’, mert az nem lenne önazonos. Nekünk iszonyú nagy erőnk az, hogy igaz tudott maradni a rock and roll… A honi zenekaroknak van egy aranytartalékuk, amit rock and roll lemezekben mérnek, és ha például kivesszük a Syrius első albumát a pincéből, összeomlana a ház.

Zavar az, hogy itthon végül is kb. ott kellene tartanotok, ahol tartott a Kispál 1993 körül, amikor már telházas Pecsákat csináltak, és aztán intézményesültek is. A 2010-es években megvalósítható ez ha az ember prémium rockzenét játszik?
Amit ők játszottak, az tiszta beat volt, és nekünk nagyon is tetszik. Igaz, hogy ők pécsiek és nekik 1990-ben nehezebb volt szerezni például egy fehér Statocastert, mint nekünk, de alapvetően nálunk is hasonló volt a helyzet, hiszen Bex (Beke István,a zenekar billentyűse – a szerk.) építette az erősítőinket, a torzítópedálokat, és a koncertekre egy rozoga Fiat Temprával megyünk. Semmi nem változott az elmúlt harminc évben, csak az, hogy kevesebb embert érdekel a rockzene… Ja, és mi pontosan tudtuk, hogy hol vannak a határai annak, ha alapvetően angol nyelven szólalsz meg itthon, nekünk ez egy vállalásunk volt. Tudjuk, hogy itthon ki kell adni egy teljesen magyar nyelvű albumot is.

És miért nem a négyes lett a magyar nyelvű?
Mert az első három nem tudott úgy megszólalni angolul, ahogy mi szerettük volna…. És nekünk az nagyon fontos, hogy legyen egy olyan nemzetközi anyagunk, mint a Loksinak a Bummm!, amit az ABC Recordsnál vettek fel…

De magyar hangsávval is felvehettétek volna…
Igen…

Felléptek hamarosan a Whitesnake-kel. Ők 1984-ben a Slide It Innek megcsinálták az angol és az amerikai verzióját is….
A Ringasd el magad jobb, mint a Rock Yourself, pedig az angol verzió ezerszer jobban szól, mint a magyar…. Az első EP-n, 2012-ben volt magyar nyelvű dal, a Jól áll nekem az élet.

Még mindig nem értem teljesen, hogy miért kellett ennyi időd várni erre a lemezre?
Megváltozott körülöttünk minden, és ettől maga az ihletettség is új irányokat vett. Nagy pillanatok voltak, amikor Delov Jávorral megnéztük élőben a The Who-t… Ők is nagy ívet futottak be, hiszen a beatből indultak, aztán szintikkel megtámasztott ún. aréna rock rockzene lett az egészből… És aztán beugrott Bowie is, akinek a Space Oddity című dalát még a gimiben is játszottuk. Amikor megjelent a Blackstar összeért az életmű, és megértettem magát Bowie-t is…

Erről jut eszembe: meglepő, hogy az indie-rock Bowie, és az ún. dekadens new wave ilyen hosszú ideig elkerült benneteket…. Ez egy fejlődési szakasz, amin jórészt átesik egy későkamasz, és nem is tud tőle szabadulni, ehhez képest ti mindjárt harminc évesek lesztek….
A Blackstar után sok ún. koncept lemezt hallgattam meg, és ekkor figyeltem fel Hobo remekművére, a Vadászatra, és az Atom Heart Mother-re. És ez a dolog a zenekar többi tagjánál is felerősödött, azaz hogy nagyobb egységben is gondolkodhatunk. És nálam az már áll, hogy nem szeretnék csak egy „dalok összessége” lemezt csinálni. A The All Right Nows is kvázi koncept lemeznek minősíthető, mert körbejár egy témát, csak nem olyan látványosan. Az új lemezen a szerelem és a párkapcsolatok különböző állapotait mutatjuk be. A szövegírással is úgy vagyok, hogy ha nem jön az az ihlet, akkor inkább ne legyen.

Bowie Blackstar lemezén van egy bónusz üzenet, ami csak akkor látható, ha a fekete albumot megsüti a nap…. Te is szereted az izgalmas grafikai megoldásokat, ehhez képest némileg puritán lett az új album
Abban, hogy kikönyörögtem a gyártótól, hogy lakkozott legyen az album címe, benne volt három hónapom. Azt kérdezték: mekkora zenekar vagytok? Hányan veszik meg a lemezt? Meg fogja ez nekünk érni? A Nyugat így működik.

Ahhoz képest, hogy lemez félig-meddig szomorú, kimondottan partizós szoció borító készült hozzá….
Hát, ami velünk történt az nem kimondottan ünnepnapok egymásutánja. És hát pont az a lényeg, hogy óriási kontrasztba rakjuk az egészet. Ugyanaz a kontraszt, ami a lemezbemutató partyn is volt, ahol is választhattál, hogy egzotikus és a poszt-traumatikus irányba indulsz el. Aki jobbra ment, az volt az egzotikus, aki balra az lett a posztraumatikus. Kicsit az országról is beszélt. Erre akkor nem is gondoltunk, ez csak egy utólagos poén, ami most jutott eszembe…

Ennek kapcsán kérdezem: hamarosan Nyugat-európai turnéra mentek, a nyugati sajtó számára sok esetben maga a produkció csak ürügy, alapvetően közérzeti helyzetjelentést kérnek az országról. Felkészültetek erre?
A nemzetközi sajtóra jellemző, hogy sokszor olyan dolgokat látnak bizonyos mondatok mögé, amik valójában nincsenek ott… Egy hamburgi újságíró kérdezett, amikor én csak elsőéves egyetemista voltam, hogy mi most otthon a belpolitikai helyzet…. Erre azt mondtam, hogy most a Sziget himnuszról szeretnénk inkább beszélni nem a politikáról. Erre az jelent meg, hogy szájzár van a magyar zenekarokon. Az szerintem bűnös dolog, hogy ha nem itt, az itteni fórumokat használva mondom el, hogy mi a baj. Ha valami gond van, azt itt, és együtt, nekünk kell megoldani.

Fotók: Éder Krisztián

2019-04-17T06:43:24+02:00 2019. április 15.|