Volt nekünk egy kiváló feltalálónk, Jedlik Ányos, akinek a sok egyéb mellett az egyik legmenőbb hungaricumot köszönhetjük, a fröccsöt. Illetve a szódavizet, ami természetesen elengedhetetlen alkotóeleme a fent említett italnak. Választottunk hát hat palack bor, amik rászolgáltak, hogy tökéletes harmóniában egyesüljenek a szódával, és egész nyarunkat végigkísérjék. Mindegyik üveg az 1500 forint alatti kategóriába sorolható, önálló tételként is bőven megállják helyüket és nagyjából az összes kiskereskedelmi egységben fellelhetőek. 

HORPÁCZI DÁVID- Nullahategy

A komolyabb, kizárólag borral foglalkozó üzletek rendszeresen akciózzák őket, ha sikerül elkapnunk egy ilyet és a pénztárcánk engedi, akkor még véletlenül se egy-egy palackot vásároljunk belőlük. Nem tudom elégszer hangsúlyozni azt, ha fröccsről van szó, felejtsük el a szénsavas ásványvizeket. Azoknak is megvan a maga helye, de a fröccs az szódával fröccs, és mivel a szóda reneszánszát éli, egyre több helyen kapható a városban. Az internet a barátunk, keressünk rá bátran, hogy hol lehet a közelünkben beszerezni pár üveggel és tiszteljük meg vele a vendégeinket, magunkat és legfőképpen a borunkat. Egészségetekre!

frocsi1György-Villa Collection Etyek-Budai Zöld Veltelini, 2013

Első kortyra zöld alma, másodikra viszont előjön a többi gyümölcs és a fűszerek. Szüret után egy évig kuksol a pincében, ami pont elegendő neki ahhoz, hogy a savai frissek és üdék maradjanak, amit a szódavíz tökéletesen kiegészít. Nem klasszikus fröccsbor, kezdőknek kicsit “sok” lehet, de fekete öves fröccsösök bátran próbálkozzanak vele. Figyelem, a citromos-borsos vonala miatt komoly étvágygerjesztő hatással bír, így nem árt, ha egy nyáresti grillpartin próbálkozunk vele.

Hilltop Neszmély Irsai Olivér, 2014

Kamocsay Ákos kiváló és tudatos szakember. Ez a bor egy nagy pincészet tömeggyártott terméke, mégis megmaradnak benne a klasszikus irsai tulajdonságok, a virágok, az illatok és természetesen a gyümölcsök. Könnyű, nyári, zamatos lé, a lányok kedvence. Szénsavtartalma kicsit magas, de nyomjuk neki nyugodtan a szódát, mert imádja. Az egyik legjobb ár-érték arányú bor, főleg, hogy a Hilltop rendszeresen akciózik és így akár 6-700 forintért is hozzájuthatunk. Nem is beszélve, hogy háromliteres borboxban is kapható, ami a házibulik kötelező eleme kellene hogy legyen.

NYAKAS Aligvárom, 2014

Irsai Olivér, Sauvignon Blanc, Chardonnay és Pinot Gris. Megbízható minőség kiemelkedő savegyensúllyal és rengeteg aromával. Ha a Hilltop- féle irsai a csajok kedvence, akkor ez a pasiké. Komoly fröccsbor, akár munka utáni vacsorázós lazuláshoz, akár hétvégi kerti partikra, mert ez az ital kívánja maga mellé a falatokat. Tengeri cuccok, keleti kaják, fűszeres grillhúsok a legjobb barátai.

Dúzsi Tamás Rozé Cuvée, 2014

Sokak szerint a mindennapok rozéja. Ez nagyjából meg is állja a helyét, de egy palack Dúzsira azért mégsem lehet csak úgy egyszerűen ráaggatni a mindennapi jelzőt. Egy szebb világban talán igen, de ott még nem tartunk. Minden kortynál újabb és újabb gyümölcsök bújnak elő. Pont emiatt könnyedén okoz függőséget, emiatt ezért inkább több palackot vásároljunk belőle. A szódával nagyon jó barátságban van, de figyeljünk oda a hőmérsékletére, mert túl hidegen kimaradhat néhány íz, ami csúnya baki lenne.

DSC00703-copy

Juhász Paptag Rosé, 2014

Korszerű borászat reduktív rozéja. Komoly szénsavmennyiség és valami hihetetlen mennyiségű gyümölcs jellemzi. Nálam abszolút kedvenc. Nyilván a rozéknál minél frissebb palackozásút érdemes választani, de ez a bor akár két év palackban töltött idő után is felrobban a szánkban, mintha egy kosár eperbe harapnánk. Ha nem néznének alkoholistáknak, nyáron gyakorlatilag éjjel-nappal ezt innám. Bár a gyönyörű színe miatt simán elmenne málnaszörpnek is, úgyhogy megpróbálhatjuk eladni a főnökünk előtt annak is. Vagy csak simán kínáljuk meg és tuti, hogy a következő héten már ő hozza a palackot.

DSC_0097-2-copy

LÉGLI Blanc, 2014

Légli Ottó évek óta nem hibázik. Az örök klasszikus. 60% olaszrizling, 40% rajnai. A fröccsborok királya, az etalon. Citrusosságával és almás beütésével a legjobb nyári szomjoltó. A palack design évek óta változatlan, pont mint a minősége. Minden év áprilisában érkezik az új tétel, amit minden tisztességes fröccsös arc remegve vár. Tízből tíz!

Fotók: Horpáczi Dávid