Kijött a második előzetes a Legendás állatok és megfigyelésük című J.K. Rowling-adaptációhoz. Az év végén mozikba kerülő film a Harry Potter-sztori előtt, a harmincas években játszódik, New Yorkban.

J.K. Rowling a Twitteren jelentette be, hogy a készülő Harry Potter előzményfilm trilógia lesz. Az első rész idén decemberben kerül a mozikba.

A Legendás állatok és megfigyelésük című könyv 2001-ben jelent meg – J.K. Rowling egy bestiamániás kutató, Göthe Salmander bőrébe bújva írta meg a Roxforton kötelező olvasmánynak számító művet. A Warner Bros 2013 őszén jelentette be, hogy filmváltozat készül belőle. Nemrég – mint írtuk – az írónő a Twitteren elárulta, hogy három részes lesz a film. Azaz az idei a trilógia első része.

A történet 70 évvel az első Harry Potter-könyv, A bölcsek köve előtt játszódik (tehát Harryék semmiképp nem fognak megjelenni a filmben), és Göthe Salmander kalandjait követi a boszorkányokkal és varázslókkal teli, titkos New York-i közösségben.

A filmet David Yates rendezi, és a szereplőgárda nem kisebb neveket tartalmaz, mint az Oscar-díjas Eddie Redmayne (A mindenség elmélete, A nyomorultak), Colin Farrell (In Bruges, True Detective 2. évad), Ezra Miller (Egy különc srác feljegyzései, Beszélnünk kell Kevinről) és Katherine Waterston (Beépített hiba, Steve Jobs).

Forrás: HVG.hu