1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját arra emlékezve, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. E naphoz kapcsolódva sokszínű izgalmas programkínálattal várja a látogatókat számos fővárosi intézmény vasárnap. Ezekből szemezgettünk, gondolva kicsikre és nagyokra. 

BUDAPESTI GYEREKVASÚT

Január 22-én vasárnap nyílt napot tart a Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson. 10 és 16 óra között várják színes programokkal a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket. A nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit. Így akár a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit. A kisebbek papírból elkészíthetik saját jelzőjüket vagy vonatos üdvözlőkártyájukat. A nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várják az érdeklődőket Széchenyihegyen: kívül-belül meg lehet tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a kis vasútbarátok felszállhatnak egy hagyományos Mk45-ös dízelmozdony és a budai hegyekben kuriózumnak számító Mk48-as dízelmozdony vezetőfülkéjébe is. A rendezvény napján a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között, a vonal felső szakaszán gőzvontatású nosztalgiavonatok is indulnak a nyílt nap látogatói számára.
 

 

URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ

Tizennyolc magyar alkotás három teremben, reggeltől estig a magyar kultúra napján az Urániában. Fesztiváldíjas munkák, közönségsikerek, animáció, természetfilm, köztük a tavalyi nézettségi toplistánkat vezető „irodalmi szerelmesfilm”, a Karinthy Frigyes és Böhm Aranka mozgalmas házasságát feldolgozó Frici & Aranka. Újdonságként mutatkozik be ezen a napon a Herczeg Ferenc kitűnő darabjából Pacskovszky József által rendezett századfordulós, kosztümös filmadaptáció, a Kék róka és a premierek közül Kárpáti György Mór új mozija, a Jövő nyár című film.

A nap teljes műsora ITT!

VIRÁG BENEDEK HÁZ 

Kipróbáltad már magad valaha festőként? És táncosként? Mi a helyzet a fotózással, a színészettel, és a zenéléssel? Hányféle hangszert tudsz megszólaltatni? A Virág Benedek Ház a Magyar Kultúra Napja alkalmából több művészeti ágba is bepillantást enged. Kipróbálhatjátok a festészetet, vagy táncolhattok közösen saját testetek  ritmusára Grecsó Zoltánnal, improvizálva kipróbálhatjátok a színházat Tárnoki Márk vezetésével, Kis Kata Linda segítségével egy napra fotóművésszé válhat bárki, trükköket, tippeket kaphattok a fényképkészítésről, vagy éppen a másik oldalról nézve modellt is állhattok a fotósnak korabeli ruhákban. Ezen kívül többféle hangszer is kipróbálható lesz a nap folyamán a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola vezetésével.
 
HAGYOMÁNYOK HÁZA
 

A Magyar Állami Népi Együttes látványos, egész estés táncelőadása, a Hágókon innen és túl a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek – magyarok, ukránok, ruszinok, huculok, románok, cigányok, zsidók – sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját. Felmutatva mindazt, ami e népek hagyományaiban közös és mindazt, ami nemzeti sajátosság. A hagyomány átörökítése, a saját és a velünk együtt élő népek folklórnyelvének ismerete a találkozások és saját magunk kinyilatkozásának lehetőségét teremtik meg. Az ünnepi rendhagyó előadásban közreműködnek: Szűcs Nelli és Trill Zsolt, a Nemzeti Színház színművészei.

 
MAGYAR ZENE HÁZA ÉPÜLETSÉTA
 
A nemzetközi szakma által 2021 egyik legjobban várt épülete, a már most számos díjat elnyert Magyar Zene Háza rengeteg meglepetést és érdekességet tartogat a közönség számára. A Millenium Háza tárlatvezetői bemutatják az egykori Hungexpo területére felépített, Sou Fujimoto által tervezett formabontó épület természetbe álmodott koncepcióját, és a zeneiséget, amit kívül-belül magában rejt. A  résztvevők bepillantást nyerhetnek abba is, hogy milyen kiállításoknak és programoknak ad otthont. Időtartam: 60 perc. Jegyvásárlás: https://bit.ly/3W2qnWL / vagy személyesen a Millennium Háza jegypénztárban nyitvatartási időben.
 
ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR
 
A magyar kultúra napja alkalmából háromnapos ( január 21. és 23. ) eseménysorozattal várja a könyvtár látogatóit. Ritka és különleges alkalom: az Országos Széchényi Könyvtárban a rendezvény ideje alatt együtt látható a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal nálunk őrzött eredeti kézirata. Az érdeklődők az intézmény Esszencia című kiállításának tárlatvezetésein, raktársétákon, kézműves-foglalkozásokon és a digitalizáló központ bemutatásán vehetnek részt.

 
Az Esszencia című, első nagyszabású állandó kiállítás a könyvtár alapításának 220. évfordulója alkalmából, 2022. november 24-én nyílt meg. Az alapító, Széchényi Ferenc gróf előtt tisztelgő és a történelmi előzménynek tekinthető Corvina könyvtárat is felidéző, valamint a több mint tízmilliós dokumentumállomány összetettségét, rétegzettségét bemutató, az írott magyar kulturális örökség teljességét reprezentáló, magyar és angol nyelvű állandó kiállítás megtekintését minden korosztálynak ajánlják.
 
MAGNET KÖZÖSSÉGI HÁZ
 
Miért és milyen jelképeket használt Bellini, Botticelli vagy Raffaello a szenteket ábrázoló festményeken? Kinek a jelképe az oroszlán, miért van mezítláb egy díszes ruhába öltözött püspök, és mi mindenre utalhat egy kézben tartott könyv? Milyen történetekhez kapcsolódnak ezek a szimbólumok? Miről ismerjük fel Jóbot, és hogyan különböztették meg a festők Keresztelő Szent Jánost az azonos nevű Evangélistától? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Jelképek és jelentéseik a reneszánsz festményeken című előadás, és mivel ma már többnyire ránézésre nem tudnánk megmondani, kit látunk a vallásos témájú alkotásokon, belebújhatunk a reneszánsz kori átlagember bőrébe, és megtanuljuk dekódolni a művészek által használt összetett jelképrendszert. (Foglalás: ITT)
 
CINEMA MOM
 
A magyar kultúra napján speciális gyermekprogramokkal: népmese vetítéssel és kiállítással, kézműves foglalkozással és élőzenés bábelőadással várja a Cinema Mom a közönséget. A program keretében a Kecskemétfilm 2002-ben készült Magyar népmesék sorozatának Cerceruska című epizódját láthatják a gyerekek a mozi emeleti folyosójának kivetítőjén, s hozzá kapcsolódva egy érdekes kiállítás is megtekinthető a rajzfilm képeiből, melynek kurátora az epizód rendezője, Horváth Mária.  9:45-10:45 között kézműves foglalkozásra invitálják a szervezők a gyerekeket és a kedves szülőket, nagyszülőket: Szandavári Emese akvarellfestő és művészetpedagógus, az Art’Em Stúdió vezetője tart interaktív alkotóműhelyt, a Cerceruska gazdag motívumkincséhez kapcsolódva. A népmese vetítésen, a kiállításon és kézműves foglalkozáson a részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött. A kézműves foglalkozást követően – egy rövid kakaó- és kalácsszünet után – 11:00 órától a Marcipán cica (és az oroszlánság) című élőzenés bábmese-koncerttel zárul a programsorozat. A mesejáték az egyik legnépszerűbb hazai bábszínházi produkció, generációk nőttek fel szórakoztató történetén. A látványos, interaktív előadásban a főszereplő énekes-zenész-színész házaspár: Zsámár Katalin és Gay Tamás mesélnek, énekelnek, gitároznak, szaxofonoznak, miközben megelevenítik Marcipán cica történetét.