Jamie Cullum is fellép az augusztus 2. és 4. között zajló hetedik Paloznaki Jazzpikniken a Balatonnál – közölte a fesztivál főszervezője csütörtökön Budapesten.

MTI

Valde Orsolya elmondta: a fesztivál három napján négy színpadon több mint húsz zenei produkcióval várják az érdeklődőket. A nulladik napon augusztus 2-án a nagyszínpadon a kétszeres Golden Globe-díjas Jamie Cullum ad egész estés koncertet. Pénteken a Grammy-díjas SOUL II SOUL lép színpadra Jazzie B-vel és Caron Wheelerrel, majd pedig a francia groove-funk Electro Deluxe zárja a napot.

Szombaton a holland electrojazz Kraak&Smaak zárja a fesztivált, előtte pedig Geszti Péter lép fel a Jazz+Az tagjaival, Váczi Eszterrel, Behumi Dórival és Kozma Orsival. Geszti Péter a budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: koncertjük olyan műsor lesz, amellyel kifejezetten Paloznakra készülnek. Hozzátette: alapvető felállásukat kiegészítették fúvósokkal a még jobb zenei hatás érdekében.

A többi színpadon pénteken és szombaton főként magyar fellépőket hallhat a közösség, köztük Malek Andreát, a Finucci Bros Quartettet Radics Gigivel, Sinha Róbertet Tandi Flórával, a Pankasticot, a Soul Surge-öt, Kollányi Zsuzsi és Dr. Echo duóját valamint Muck Évát – tette hozzá Valde Orsolya. A főszervező kiemelte: a fesztivál egyik színpadát a paloznaki tájház udvarán a szervezők a Jazzpikniken a kezdetektől közreműködő, tavaly elhunyt Fábián Juliról nevezik el, aki előtt emlékkoncerttel is tisztelegnek péntek este.

A zene mellett a gasztronómia is nagy szerepet kap a háromnapos Jazzpikniken, a Csopak-Paloznak környéki borok mellett a térség termelőinek ételkülönlegességei is várják a fesztivál résztvevőit.

Képforrás: Vehir