Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 48
  •  
    48
    Shares

A haza nem lehet ellenzékben mondta, anno Orbán Viktor, viszont az biztos, hogy a rock and roll csak ellenzéki lehet. Volt már e honban állampárti diszkó, KISZ-es hard-rock, de azokban nem volt köszönet, szóval, ha rock and roll, akkor legyen fésületlen, beszólós, ha kérhetjük tisztelettel. És tessék, itt a Ki NER ma? című vinyl válogatás, ami 40 perces polbeat interpelláció a Fidesz ellen. Ezzel semmi gond nincs, a rock and roll tegye a dolgát, eddig inkább az volt a fura, hogy a rendszerváltás után alapvetően elmaradtak a társadalomkritikus dalok.

PZL – 061.hu

A lemezzel inkább az a baj, hogy nem vicces, nincsenek rajta nagy dumák, vö: mondjuk Pajor vagy a Kartel szövegeivel, és már a címe is olyan (Ki Ner ma), mint egy fáradt HVG-s képaláírás. Ennél nagyobb gond, hogy a zene is inkább annak a polbeatnek az örököse, amit a Gerilla együttes Neményi Bélával összehozott 1969-ben, illetve a Ki Ner Ma előadói számtalanszor idézik meg a Fonográf együttes által lekísért Halász Judit-féle hangképet. Ha már odacsűrünk, csűrjünk oda rendesen, úgy ahogy mondjuk a CPg tette, amikor elküldte 1982-ben a vérbe Dr. Erdős Pétert, vagy ahogy a halál faszára küld el mindenkit Dr. Flash, aka: Barcs Miklós. De ez a Sum 41-et idéző pop-punk erőtlen, hangképében sokszor a Supernemet idéző MTV-s fejeskedés… Ez jó lehet egy tüntinél, ahol lehet csasztuskázni, de a forradalomhoz kevés.

Még nagyobb gond az, hogy a Kozmosz Forradalom című polbeatjét rommá játszotta az állami Petőfi Rádió, sőt a zenekarnak hat száma van a Petőfi rotációjában, szóval most vagy kívül vagyunk a NER-en, és van jogalapunk csesztetni az állami médiát, vagy akkor ne küldjük el a hangfile-okat a Petőfi szerkesztőinek, mert bizony a Petőfi mellé állni afféle vállalás. Már ügyesebb a The Snobs Oszd meg! című dala, ami megidézi a nyolcvanas évek punkját, azt az időt, amikor még Kriszta énekelt az Aurórában, de a hangszerelés itt is lehetne karcosabb. Az Apa zenél Baszódjál meg KDNP! című dala mutat rá leginkább az agitpop illékonyságára, hiszen a Betli-duót idéző dal arról szól, hogy miért vannak vasárnap zárva a boltok. De hát már egy ideje újra nyitva vannak, így új számot kéne írni, és hát megírták múlt időben a derék poppublicisták, de akkor miért az eredeti szöveg került 2018-ban lemezre?

Természetesen minden rendszerkritikus gyűjtésnek van létjogosultsága, mindenkinek joga van a közszereplőket elküldeni melegebb éghajlatra, de akkor az legyen szexi, vagy legyen benne olyan őserő, ahogy az angol punk második hulláma sorozta meg hosszú éveken át Margaret Theachert, vagy a kilencvenes évek elejének amerikai punkjai égették el rituálisan Bush bábuját, de ott a Rage Against The Machine is, szóval mindent lehet, ha átjön a parancsoló érvényű őserő, a düh, vagy éppen az ellenállhatatlan humor. Tessék Crasst, Clasht vagy éppen korai Chumbawambát hallgatni! Csatlakozni akarsz a kizsákmányoltak hadseregéhez? Hallgass Exploitedet! A narancsszínű, focilabdát idéző koronggal kihagytak néhány ziccert, és inkább egy vasárnap délelőtti vállalati sörmeccs lett belőle, mintsem BL-döntő.

Ki NER ma?
Trottel Records
13 szám 42 perc


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 48
  •  
    48
    Shares