Amikor a ma is működő, klasszikus kávéházakat sorolunk fel, valahogy rendre kimarad az Astoria, és ez nem véletlen. A köztudatban sosem állt „önmagában”, mindig is az 1914 tavaszán megnyílt nagyszálló részeként tételezték, erős éttermi karakterrel. Mostanában kevesebbszer kerül szóba, ezért is gondoltuk, hogy ebben a sűrű történelmi levegőjű kávézóban vizitelünk. Mert az Astoria igen is, kávéház, nem is akármilyen.   

PZL – 061.hu

Órákig sorolhatnánk az Astoria híres vendégeit, de a legtitokzatosabb látogató maga a nagybetűs történelem volt. Közvetlenül az első világháború kitörése előtt nyílt meg, még egy birodalomra kalibrálva, aztán néhány év múlva, 1918 október 30-án itt zajlott le az őszirózsás forradalom „hivatalos megnyitója”, első emeleti ablakából tartott beszédet Károlyi Mihály, majd majd 1919 tavaszán a kommunista direktórium vezetői csekkoltak be az Astoriába, de kvázi fogházként is működött 1919 elején, aztán 1944 márciusában Magyarország német megszállásakor az Astoria a Gestapo főhadiszállása lett, majd a SZEB amerikai tisztjei laktak benne. A kommunista hatalomátvételkor Dr. Unger Ödön tulajdonost a kommunisták kidobták saját hoteléből, aki meg sem állt Angliáig, majd étterméből népbüfét alakítottak ki.

Minden történelmi kor megkarcolta, majd megrepesztette az ablakait, és persze a 1956-os forradalom idején is kapott néhány belövést. A ’60-as években betechnikázták, hogy a hazatérő emigrációt lehallgassák, a városi legendák szerint a bárpultnál ülő dekoratív hölgyek gondoskodtak a pártállami valutakeret felhizlalásáról. Az Astoria mindig is emblematikus hely volt, és maga a szocialista állam reklámozta napi szinten azzal, hogy a Déli Krónika utáni sokmilliós hallgatottságú sávban minden hétköznap innen közvetítették a Ki nyer ma? zenei vetélkedőt, egészen 2007-ig. A közelmúlt történelme sem hagyta érintetlenül, 2006 október 23-án itt, az Astoria előtt állt a Fidesz pódiuma, amikor a Deák tér magasságából Gyurcsány Ferenc jóváhagyásával megindult a könnygázfelhőből kitörő lovasroham. A dolog máig kiható következményei ismertek, de mi valójában csak egy házi krémest és egy jeges teát akartunk itt meginni.

Fotó: Horváth Péter Gyula

700 forintba kerülnek a sütemények, főleg dobos torta és házi krémes vonalon mozognak, azaz nem a molekuláris cukrászat jellemzi őket, hanem a tradíció. „Tisztelettel parancsoljon” – teszi elém a pincér a kétrétegű finom házi krémest és a jeges teát. A krémes tetején lévő tejszínhab is olyan, mintha egy csehszlovák mesejáték kastélytornyának kupolája lenne. A süti hibátlan, nem száraz a tésztája, nem is túl édes. Az asztalok többségét fehér abrosszal takarják le, ez némileg kitakarja a hely kávéházi zsánerét, így az embernek nem a fesztelen kávézás jut eszébe, hanem egy gálavacsora. Nincs sok vendég alapvetően a szállodából jönnek le ebédelni és vacsorázni, pedig az Astoria kávézójához nem kéne sok, hogy olyan menő legyen mint a Déryné, a Centrál, vagy az újragondolt Andrássy úti Művész.

Egy csipetnyi coolság, egy kis Aperol, újragondolt frissítők, prémium röviditalok, némileg újrahangolt étlap, mert a hely adottságai tökéletesek, a név, a mítosz, a remek elhelyezkedés adott. Ehhez képest a szomszédban lévő ELTE diákjai inkább a Csendesbe mennek, vagy valamelyik közeli, VII. kerületi romkocsmába. Anno az Astoria utolsó fénykora a rendszerváltás előtti évekre esett, amikor az Örley kör itt tartotta találkozóit, és olyan művészek fordultak meg a kávézójában, mint Mészöly Miklós, Ottlik Géza, Nemes Nagy Ágnes,  Nádas Péter, és minden ún. fiatal író. Hogy mi az oka annak, hogy némileg kiesett a köztudatból ez a kiváló hely? Részint a Kossuth Lajos utca autópályát idéző forgalomra, a szemünk előtt elhúzó el 7-es buszok kék szalagjai, amelyektől a környék elviselhetetlenül zajos, és hát a tér maga a nyüzsgő multikulti, az Astoria három kerület, az V. a VII. és a VIII. határán található.

Míg az ötvenes években annyira menő volt, hogy az Állami Áruház című vígjáték nyitó képsorai is innen indultak, szóval, nyilván, elsősorban az az autópálya-érzés tett be nemcsak a Kossuth Lajos utcai korzózásnak, de Astoria kávéháznak is. Mert a Kossuth Lajos utcából az ember csak menekül. Rajtam kívül csak néhány turista bámulja az elsuhanó 7-es buszokat, pedig közel negyven évig (1969. március 3-án indult, és  2007-ben szűnt meg) innen közvetítették a Ki nyer ma – Játék és muzsika tíz percben című vetélkedőt. Már akkor bizonyított, hogy a helynek jó a zajszűrése, és a moslékot keverő alföldi vályogházakba éppúgy elvitte az Astoria intim hangjait, a kávéskanalak csilingeléseit, ahogy elvitte a debreceni Vénkert lakótelep Garzon tea illatú falatnyi konyháiba. No, de hagyjuk a kultúrpesszimizmust a hanyatló nyugat ópiumának, talán a felújított Ferenciek tere kisugároz majd az Astoria felé is.

Fotó: Fortepan

És akkor még nem beszéltünk az Astoria Loftról, ami közvetlen a szálloda mellett éppen most illegeti magát egymillió per négyzetméter feletti árakon, büszkén hirdetve, hogy a környéken nemcsak kávézni, sétálni, de még lakni is lehet. Szóval, jó esély van arra, hogy Budapest egyik legjobb adottságú klasszikus kávéháza újra magára találjon. Mert az Astoria nemzeti kincs. Csillárok, tükrök, márvány asztallapok varázsvilága, art decóba hajló dekoratív környezet jellemzi, de ha valaki azt mondja, hogy ez a Lomonoszov egyetem könyvtári előcsarnoka, talán azt is elhisszük. Tanulság: nemcsak azt kell ünnepelni, ha újra kinyit egy patinás cukrászda, vagy egy régi kávéház, hanem azt is, amelyik helyt állt a nehéz időkben, nem húzta le a rolót, és csak arra várt hátha beesnek a Múzeum körúti sétájukban az antikváriumi kincseiket kipakoló egyetemisták, éppúgy, ahogy a nyolcvanas évek közepén, amikor már egyre kevésbé értük be rossz kávéval, és olyan feketét szerettünk volna mindenhol kavargatni, amilyet az Astoriában adtak. 

Kép: Astoria Archív

 
Astoria
Budapest
Kossuth Lajos u. 19.