Jean François Richet harmadik filmjét forgatta Vincent Cassel-lel, a thrillerek után egy drámai fordulatokban bővelkedő vígjátékot, a csütörtöktől látható Egy őrült pillanatot. A film két apa megbicsaklott barátságát mutatja be egy korzikai nyaralás során, amikor egyikük lánya kikezd a másik apukával. A 6. Frankofón Filmnapok keretében a rendezővel beszélgettünk Budapesten.
CSETE BORBÁLA -061.hu
Claude Berri 1977-es filmjét forgatta újra, miben változott az Ön története a majdnem harminc évestől?
A Berri filmje után nem sokkal készült amerikai remake-et nem is láttam… Az előző filmem producere Berri fia volt, aki, tudtam, az apja híres filmje újraforgatásához keresett rendezőt. Ám nem tetszettek neki a kapott forgatókönyvek, így felkért engem. Vincent Cassel pedig örömmel mondott igent az apaszerepre. Azt gondolom, a világ sokat változott csaknem harminc év alatt. Az eredeti film inkább szólt egy lehetetlen szerelemről, itt inkább az elárult barátságon van a hangsúly. Az alapmotívumok, a vonzalom, a megcsalás egészen másképp működik egy másik korban, egy más kultúrkörben. Talán itt, Budapesten elsült volna a kellék vadászfegyver? Meglepő tény az is számomra, hogy míg Franciaországban nem korhatáros a filmem, itt 16-os karikát kapott.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Hogyan talált a film többi főszereplőjére?
Vincent mellé egy kicsit idősebb és teljesen más játékstílusú színészt kerestem, François Cluzet nagy sztár nálunk, ám azonnal igent mondott, és nagyon jól működnek együtt a vásznon. Alice Isaaz ugyan fiatal, de már több filmet forgatott, és sokat segített Lola Le Laan-nak, aki minössze 19 évesen, minden játéktapasztalat nélkül forgatott velünk. Hétszáz lányt néztem meg, és ő volt az, aki ösztönösen leginkább érzéseket tükrözött, nagyon bejött a kémia Vincent-nal (nevet). Azért megnyugtató volt számomra a 10 éves klasszikus zongorajátékos múltja.
Hogyan választotta Korzikát helyszínül?
Franciaország számomra legkedveltebb része a sziget, nagyon erős identitású, egy kicsit a régi Franciaországot látom benne. A családi értékek még fontosak. Egy párizsi barátság megmérettetik a korzikai vakáció alatt. Gyakran járok arra, csodaszép, a forgatás kilenc hete remekül telt.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Reális történetnek látná ma ennek a tabutörő kapcsolatnak (45 éves férfi a legjobb barátja majdnem 18 éves lányával) a mai Franciaországban?
Párizsban, művészkörökben az életkorkülönbség nem volna semmiképp sokkoló, még talán az sem, hogy a legjobb barát kislányával alkot egy párt az ember, akit látott felnőni. Egy húszéves nő sokkal érettebb, mint a korosztálybeli fiúk. A filmbeli lányok kortársai Playstation-nel játszó fiúk, ami azért elég unalmas lehet. Mondjuk huszonöt évesen én sem voltam érdekes. A baráti körömből leszűrve a 13 év korkülönbségre esküszöm, a férfi javára. És joggal kérdezi, a negyvenes nők hova álljanak, ha a negyvenes férfiakat meg elkapkodják a huszonéves nők…
Mi lett volna, ha… egyszerre eldöntött és mégis könnyed eleganciával nyitott a filmje vége, lesz-e jövője az egyéjszakás kalandnak?
Szerintem nyitva marad ez a kérdés. Felnőtt az apa, 45 éves, a lány szereti – talán erre a nyárra. A férfi azonban határozottan nem akarja a kapcsolatot, talán, ha fiatalabb volna, de nem ennyi idősen. Húsz év korkülönbség még rendben van, a legjobb barát gyerekével járni azért tabu marad. Korzikán ez mindenesetre lehetetlen volna. Egy francia mondás szerint minden szerelmi történet rosszul végződik, valahogy mégis mindig a szerelmet keressük.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Az Ön fejében hogyan forog tovább ez a film?
Szerintem lesz még egy nap, amikor nem beszélnek egymással, aztán az összecsomagolt apuka és a lánya, Marie hazamennek. De azért nyitott a vége, mint az életünk, és ki tudja, fellobban-e még a korzikai szikra.
Mi inspirálja két forgatás között?
Sokat olvasok, keveset megyek moziba, inkább színházba. Régi filmeket nézek. Az Othelló megrendezése izgat a színházban, Orson Welles filmjét nehéz volna meghaladni, de nagyon érdekelne ez a rendezés.
Megkérdezhetem, hogy önnek van-e lánya?
Nincs gyerekem. Gondolom, minden megváltozik, ha az embernek lánya lesz, és én nagyon szeretnék egy kislányt…
Jelenleg két filmterve is várja a gyártási startpisztolyt. Mesél róluk?
Visszatérek a sötét oldalra. Egy francia tervem van, ismét Vincent Cassel-lel , Napóleon császárság-kori történet a francia filmterv, illetve egy western forogna Amerikában. Klasszikus vígjátékot nem forgatnék, ott ugyanis a rendező a színésze, a játék ritmusának rabszolgája, a ritmus talán a rendező fő dolga – de szeretem nézni a jó vígjátékokat. Ha még Louis de Funes-zel forgathatnék, persze más volna a helyzet.