Bálkirálynőként lép jégre a világsztár műkorcsolyázó a nyáron, Szegeden Verdi Az álarcosbál című operájában. Különleges alkalom lesz, hiszen a fellépést csak a Szabadtéri Játékok és a monumentális produkció kedvéért vállalta.

nullahategy

KatarinaAz álarcosbál tervezőit, Tihanyi Ildit és Náray Tamást, koreográfusát, Sólya Ádámot és Harangozó Gyulát, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatóját fogadta berlini irodájában a világsztár műkorcsolyázó, Katarina Witt. A „Jégkirálynő” abból az apropóból találkozott a Dóm téri fesztivál és az idei nyitóelőadás képviselőivel, hogy ő alakítja nyáron a bálkirálynőt Verdi operájának leglátványosabb jelenetében. Szereplése a darabban valódi kuriózum, hiszen saját elmondása szerint már nem tervezte, hogy valaha újra jégre áll.

Katarina hatalmas lelkesedéssel, izgatott várakozással vetette bele magát az egyeztetésekbe, mely során először a koreográfiáról beszélt a Belgiumban számos színházi produkció és jégrevü mozgástervezőjeként dolgozó Sólya Ádámmal. A legendás, közönségkedvenc bajnok korábban videón tájékozódott a Szegedi Szabadtériről, és ámulva látta a színpad méreteit és a helyszín lenyűgöző atmoszféráját. Már képet kapott arról is, hogy az opera műfaján túlmutató show-elemekkel „felturbózott” darab csúcspontján jégpályává alakul a 600 négyzetméteres játéktér. Katarina elmondta: életében csupán egyszer volt alkalma plasztik jégpályán suhanni, úgyhogy különleges kihívás lesz számára is, és a lehetőségekhez képest azon lesz, hogy hozzájáruljon az impozáns jelenet sikeréhez. Sólya Ádámmal együtt olyan élmény megvalósítására törekednek a Swarovski-kristályoktól csillogó, jeges mesevilág megkomponálásánál, amely garantáltan elvarázsolja a nézőket. Katarinát hat pár jégtáncos fogja kísérni a báli jelenetben.

A megbeszélés a díszlet- és jelmeztervek megtekintésével folytatódott. A nemzetközileg elismert divattervező, Náray Tamás és a fiatal, innovatív, a Szegedi Szabadtérin már több alkalommal sikerrel bizonyított tervező, Tihanyi Ildi bemutatták elképzeléseiket, majd rátértek arra, a bálkirálynő milyen ruhakölteményben áll majd színpadra. Katarinát elbűvölték a két alkotó aprólékos, az haute couture igényességét és eleganciáját idéző tervei. A többféle verzió közül végül egy romantikus stílusú, sejtelmes tüll anyaggal, kék alapon kristályokkal borított, nagyszabású estélyi ruha győzött, melyet nőies, fűzős derékmegoldás, királynői hajköltemény és egy látványos fejdísz egészít majd ki.

Katarina a szegedi próbaidőszak folyamán érkezik meg a napfény városába, hogy Az álarcosbál rendezőjével, Béres Attilával és az opera szereplőivel, többek közt László Boldizsárral és Rálik Szilviával együtt felejthetetlen varázslatot csempésszen a mediterrán nyáresti éjszakába. A Verdi-operát, mely nem csak a műfaj szerelmeseinek szól, július 3-án és 4-én láthatja a közönség a Szegedi Szabadtéri Játékokon.