Március 19-én kezdődik a nemzetiségi színházak fesztiválja Budapesten; a VI. Jelen/Lét Fesztivál kilenc napja alatt 15 társulat mutatkozik be a Nemzeti Színházban.

MTI

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára az esemény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a hatodik alkalommal megvalósuló rendezvényen a tizenhárom nemzetiségből nyolc vesz részt saját előadással. Mint kiemelte, az évről évre megrendezett előadássorozat, amelyet az idén 16 millió forinttal támogattak, a nemzetek közötti békességet erősíti.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója hozzátette: az idei fesztivál felvezető rendezvénye az április 15-én kezdődő 10. Színházi Olimpiának.

A Jelen/Lét Fesztiválon fellép a Vertigo Szlovák Színház, az Artashat Örmény Nemzetiségi Színház, a Magyarországi Szerb Színház, a bolgár Malko Teatro, a CinkaPanna Cigány Színház, a Kassai Állami Színház, a Karaván Színház, az Urartu Örmény Színház, a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn, a Theater Jetzt, a Pécsi Horvát Színház, az Ani-Budavári Örmény Színház, a Romano Teatro, az Amfitheatro Görög Nemzetiségi Színház és a Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulata.